OTP BANK LIGA 31. FORDULÓ

-Döntetlen az alsóházi rangadón.

 

  • A bajnoki forduló utolsó vasárnapi mérkőzését, a Honvéd-Mezőkövesd mérkőzése játszotta, ami egyben az alsóházi mérkőzések rangadója volt. Mind a két csapat úgy lépett pályára, hogy a megszerezhető legtöbb pontot beszerezze ezen a találkozón. A Honvéd számára a kiesés elkerülése a tét ezen és a hátralévő következő két mérkőzésen. A Mezőkövesdnek egy pont is elég, ahhoz, hogy bennmaradjon az NB I.-be. A mérkőzés első tíz percében már érződött a feszültség, mind a két csapat részéről. De ez nem csak a pályán volt, igaz a pálya mellett a két szakvezető „üvöltései” is azt jelezték ők is a legmegfelelőbb taktikát juttatták a játékosaikhoz. 

16. perc Mezőkövesdi támadás a bal oldalon, Jurina úgy megindult, hogy ha nem néz oldalra kiszalad a pályáról a labdával, de a partvonalnál benéz jopbbra és Batik mellett be tudja adni a labdát, amit Tujvel elfekve kézzel nem tud megfogni és Vutovhoz pattan, aki visszagurít a bal oldalon érkező Cserinek, ő elegánsan begurítja a kapuba a labdát, 0-1.

TUJVEL, ÉS A HÁTVÉDEK  EGY KICSIT BENÉZTÉK EZT A MEZŐKÖVESDI TÁMADÁST.

A Honvéd mai játékán látszott, hogy a mai mérkőzésen legalább az egy pont meglegyen a számukra és egyre nagyobb iramot diktáltak, de a befejezést nem sikerült gólra váltani.

22. perc Gazdag szabadrúgása befele ívelődik, amit Batik fejjel a kapu felé fejel, de ha csak centikkel is de a labda elhagyja az ellenfél kapuját. Szép kísérlet volt.

51. perc Honvéd szöglet a bal oldalon, amit Gazdag végez el kisszöglet, a befele érkező labdába Batik még beletud úgy fejelni, hogy azt már Szappanos nem tudja hárítani, 1-1.

VISSZAJÖTT A HONVÉD MEGNYUGVÁST JELENTŐ GÓL, ÉS AZ EGY PONT MEGSZERZÉSE.

Ezután a vendég csapat is rendezte sorait, és jött a következő vendég gól.

83. perc Mezőkövesdi támadás indul a bal oldalon Nagy megiramodik és fut a labdával majd, az alapvonal előtt be tudja passzolni Jurinanak, aki az ötös vonalán várja az érkező labdát és egyből a kapuba lő, 1-2.

EZ ISMÉT EGY KIS HONVÉD VÉDELMI HIBA MIATT SZÜLETETT VENDÉG GÓL.

89. perc Az utolsó percekben egyre több hazai helyzet alakul ki , amiből a hazaiak még büntetőt is reklamálnak. Honvéd szöglet a befele érkező labdába Szappanos csak bele tud öklözni a kifele guruló labdába Balogh bele piszkált amit a kapus már csak a gólvonal mögött tudott megfogni, 2-2.

KIEGYENLÍTETT A HONVÉD ÉS ÉRTÉKES EGY PONTOT SZERZETT A MAI MÉRKŐZÉSEN!

A Mezőkövesd számára a döntetlen és a vele járó egy pont azt jelentette, hogy a csapattal a következő bajnoki szezonban is találkozhatunk, a Honvédnak két mérkőzésen még kell pontot szereznie, hogy bebiztosítsa magát a bennmaradáshoz.

CIKK/Szokodi L.

 

Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Batik (51.), Balogh N. (89.), illetve Cseri (16.), Jurina (83.)
Budapest Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Batik, Lovric, Aliji (Traore, 87.) – Kamber – Nagy D., Gazdag, Hidi (Kesztyűs, 68.), Bőle (László, 81.) – Eppel (Balogh N., 68.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas D., Szeles, Katanec, Vajda – Nagy D., Martic (Karnyicki, 58.), Cseri (Chrien, 58.), Besirovic (Vojtus, 74.) – Vutov (Rui Pedro, 58.), Jurina

Pintér Attila: „Amit ideérkezésünkkor vállaltunk, azt teljesítettük, 8 ponttal vettük át a csapatot és elértünk oda, hogy két fordulóval a bajnokság vége előtt kivívtuk a bennmaradást. Büszke vagyok a csapatra, hogy sikerült elérni a célunkat. Óriási erőfeszítéseket tesz az első osztályú tagságért ez a város, a klub és Tállai András elnök úr. Büszke vagyok a szurkolótáborunkra is, akiktől nagyon sok szeretet kapunk. A mérkőzésről elmondhatom, hogy nagyon feszített volt, hiszen ellenfelünknek is nagyon kellettek a pontok. Igazi férfias harc volt, ahol úgy gondolom, hogy túlzottan sok sárga lapot osztott ki a játékvezető. Nagyon jó és egységes csapatnak tartom a Honvédot, nagyon szurkolok nekik és Horváth Ferinek is, hogy elérjék a céljukat és bennmaradjanak az élvonalban.”

Horváth Ferenc: „Jól játszottunk, mi irányítottuk az egész mérkőzést, ennek ellenére kétszer is hátrányba kerültünk. Mindenki beleadott mindent a mai meccsen, ha az előző két találkozón is így játszottunk volna, akkor most nem így állnánk. Ugyanakkor ez a teljesítmény biztató a hátralévő két fordulóra nézve, ha így fogunk játszani, akkor biztos vagyok benne, hogy megszerezzük a bennmaradáshoz szükséges pontokat.”

OTP BANK LIGA 31. FORDULÓ

2021 04.24

14:45 PUSKÁS AKADÉMIA – ZTE FC  1-4

17:00 KISVÁRDA MASTER GOOD – DVTK  0-1

19:30 ÚJPEST FC – MTK BUDAPEST  1-3

2021 04.25 VASÁRNAP:

14:30 BUDAFOKI MTE – PAKSI FC 2-9

17:00 MOL FEHÉRVÁR FC – FERENCVÁROSI TC  1-2

19:30 BUDAPEST HONVÉD – MEZŐKÖVESD ZSÓRY 2-2

OTP BANK LIGA 31. FORDULÓ

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App