Home » Labdarúgó NB I.: Tokmac zseniális góljai, összefoglaló a bajnoki fordulóról.
OTP BANK LIGA 32. FORDULÓ
Az OTP BANK LIGA utolsó fordulójában, eldőlt, hogy melyik két csapat nem folytatja tovább a bajnoki szereplést az „ELIT LIGÁBAN”! A Budafok MTE csapata az előző fordulóban a Pakstól elszenvedett 9-2-es vereséget követően, már biztos kieső volt. A 32. fordulóban a Budapest Honvéd látogatott el a csapathoz, amelyiknek feltétlen fontot kellett, ahhoz szereznie, hogy biztos bennmaradó legyen. A találkozó 53. percében Mezgrani 30 méterről ellőt bomba találatával sikerült megszerezni a vezetést a Honvédnak és egyben a mérkőzést is megnyerték. A találkozó lefújását követően már a megszerzett három pont azt is jelentette a Budapest Honvéd biztos bennmaradó lesz az NB I.-ben.
Budafoki MTE–Budapest Honvéd FC 0–1 (0–0)
Budafok, v.: Vad II
gólszerző: Mezgrani (53.)
sárga lap: Oláh (76.), Zeke (88.), illetve Bőle (23.), Aliji (62.)
Budafok: Kovács Z. – Margitics (Huszti A., 56.), Jagodics, Oláh, Zeke – Filkor, Micsinai (Csonka, 80.) – Ihrig-Farkas (Kulcsár K., 68.), Kovács D., Medgyes (Lőrinczy, 80.) – Takács R. (Skribek, 80.)
Budapest Honvéd:Tujvel – Mezgrani, Batik, Lovric, Aliji (Uzoma, 86.) – Kamber – Bőle (Szendrei, 63.), Gazdag, Hidi, Nagy D. (Balogh N., 63.) – Eppel (Kesztyűs, 75.)
A másik alsóházi és egyben kiesést eldöntő találkozó volt, a Zalaegerszeg-Kisvárda. A tegnapi mérkőzésen a pontot szerző ZTE számára azt is jelentette, hogy az utolsó fordulóban, már bármilyen eredményt is érnek el, a megszerzett egy ponttal, eddig összesen megszerzett 37 ponttal már az őket követő DVSC csapata nem tudja befogni, így a Zalaegerszeg csapata is bebiztosította magát, hogy jövőre is az NB I.ben szerepelhessenek. A vendég Kisvárda csapata a megszerzett ponttal viszont megelőzte az MTK csapatát és feljött a tabella, 5. helyére.
Zalaegerszeg–Kisvárda Master Good 0–0
ZTE Aréna, v.: Bognár
sárga lap: Hej (88.)
ZTE FC: Demjén – Szépe (Németh E., 86.), Kálnoki-Kis, Bobál D., Gergényi – Favorov (Kovács B., 88.), Sankovic – Szánthó, Koszta (Tajti, a szünetben), Könyves (Babati, a szünetben) – Futács (Zimonyi, 62.)
Kisvárda: Dombó – Hej, Cirkovic, Kravcsenko, Leoni – Melnyik, Karabeljov (Zlicic, 76.) – Ötvös (Navratil, a szünetben), Bumba, Sassá (Camaj, 68.) – Viana (Jelena, 68.)
„Amiért jöttünk részben meg tudtuk szerezni, úgy érkeztünk, hogy három pontot szeretnénk szerezni, gondolom ez az első félidőben mutatott játékunkban benne is volt, a másodikban viszont, már nem annyira. Én azt, hiszem ezzel az egy ponttal is elégedettek lehetünk, mert ez már azt is jelenti, hogy az idei bajnoki szezonban több pontot szereztünk, mint a tavalyiban.”– nyilatkozta Supka Attila , a Kisvárda vezetőedzője
A már bajnoki címnek örülhető Ferencváros hazai pályán, nézők előtt játszhatott a Mezőkövesd ellen. A találkozó érdekessége a hazai csapat játékosa Nguen Tokmac az őszi szezonban mutatott teljesítményét idézte fel ezen a mérkőzésen. A Ferencváros mind a két találatát ő szerezte, amire a vendégek egy góllal tudtak válaszolni.
„Lenyűgöző volt, hogy ismét szurkolók előtt játszhatok, és a gólöröm is egészen más volt, és azt gondolom, hogy ez az utolsó gólom a szurkolóknak is köszönhető. Régóta nem játszottunk szurkolók előtt, a saját nevemben tudok beszélni én már nagyon vártam, hogy újra a szurkolók előtt játszhassak”.- nyilatkozta a Ferencváros játékosa, Nguen Tokmac
Ferencvárosi TC–Mezőkövesd Zsóry FC 2–1 (1–0)
Groupama Arena, v.: Berke
gólszerzők: Nguen (23., 89.), illetve Besirovic (64.)
sárga lap: Lovrencsics (31.), illetve Karnyicki (32.), Vojtus (35.), Katanec (70.), Farkas (82.), Szappanos (4.), Martic (86.)
FTC: Bogdán – Lovrencsics (Wingo, 73.), Blazic (Dvali, 79.), Mmaee, Civic – Somália (Laidouni, a szünetben), Sigér – Isael (Vécsei, 73.), Tokmac, Zubkov (Gera D., 30.) – Boli
Mezőkövesd: Szappanos – Farkas, Szeles, Katanec, Vajda – Besirovic, Karnyicki (Kavtaradze, 92.), Cseri (Rui Pedro, 57.) – Nagy D. (Diallo, 92.), Vojtus (Martic, a szünetben), Vutov (Chrien, a szünetben)
A forduló felsőházi rangadóját az ezüst éremért küzdő Puskás Akadémia vívta idegenben a Mezőkövesd ellen. A találkozót jól kezdte a felcsúti csapat és az első félidőben megszerzett gól azt is jelentette akkor még, hogy eldől a bajnoki második hely sorsa. A hazai csapat nem így gondolta a második félidőre pályára lépő Bognár György alakulata négy gól lőtt a Puskás Akadémiának és a bajnokság utolsó mérkőzésén dől el, majd a Puskás Akadémia számára megtudja szerezni a második helyet az idei bajnoki szezonban. Az is biztossá vált a Paks a 4. helynél rosszabb helyen már nem végezhet.
Bognár György (Paksi FC):– „A második félidőben játékban nem javultunk fel, de 0-1 után is gondoltam, hogy meg fogjuk nyerni a meccset, csak azt nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz játékkal. Összességében egy közepes teljesítmény volt ez tőlünk. A hozzáállással, a bruszttal sikerült nyernünk. Egy jó csapatot győztünk le, játékban a Puskás is jól tud játszani, de ha nyomás alá helyezzük őket, akkor ők is hibáznak. Most az az érdekünk, hogy a Vidi megnyerje a Magyar Kupát. Ha sikerül az európai porondon játszani, az egy nagy dolog lenne, de alapból a 4. helyezés is nagyszerű eredmény”.
Paksi FC–Puskás Akadémia FC 4-2 (0–1)
Paks, Paksi FC Stadion, 2021. április 30.
Vezette: Zierkelbach (Bornemissza, Buzás)
Gól: Böde (62.), Nunes (73. – öngól), Bognár (76., 84.), ill. Komáromi (22.), Szabó J. (88. – öngól)
Sárga lap: Szabó J. (4.), Tamás O. (7.), Böde (88.) ill. Kiss T. (27.), J. Nunes (39.), Plsek (79.)
Paks: Rácz G. – Lorentz (Osváth, 83.) Tamás O., Lenzsér (Szélpál, 58.), Szabó J. – Papp K., Bognár I., Balogh B. – Sajbán Má. (Nagy R., 70.), Hahn J. (Böde, 58.), Haraszti (Ádám M., 46.).
PAFC: Tóth B. – Nagy Zs., J. Nunes, Spandler, Deutsch L. – Urblík, Ominger (Plsek, 67.), Knezevic (Mance, 81.) – Slagveer (Baluta, 81.), Kiss T., Komáromi (Géresi, 68.).
A pénteki DVTK mérkőzésen, igaz nem született gól, de ez azt is jelentette a vendég Újpest csapata is bennmaradó lesz a következő bajnoki szezonban, míg a DVTK a megszerzett egy ponttal már biztosan kieső és a következő szezont az NB II.-ben folytatja.
“A célunkat, amiért Miskolcra jöttünk, elértük, emiatt olyan érzés, mintha megnyertük volna a mai mérkőzést. Így már száz százalékosan bebiztosítottuk a bentmaradásunkat a következő NB1-es szezonra. Természetesen ez önbizalom szempontjából is fontos lökést ad a csapatnak a hétfői kupadöntő előtt, hiszen ha a mai meccs nem ilyen kimenettel zárult volna, akkor további nehézségekkel kellett volna még szembenéznünk. Szerencsére nagyon jó volt a csapatszellem és jól működött a játékunk, annak ellenére, hogy számos játékosunk kisárgázódott a korábbi mérkőzésen. Nem volt könnyű sem emiatt, sem azért, mert a Diósgyőr is megpróbált mindent, hogy nyomás alá helyezzen bennünket. Az utoló 20 percben úgy döntöttem, hogy visszább állunk és a védekezésre helyezzük a hangsúlyt. Ezt sikerrel teljesítettük! A Diósgyőrnek volt komoly ziccere is, de a futball már csak ilyen, a szerencse a mi oldalunkra állt. Nem vártam különösebben szép, vagy látványos futballt a mai meccstől, sokkal inkább bátor és kemény játékot. Örülök, hogy egy ponttal és biztos bentmaradás tudatával távozhatunk.”-, nyilatkozta az Újpest vezetőedzője, Michael Oenning .
DVTK–Újpest FC 0–0
Miskolc, DVTK Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Andó-Szabó
Az MTK- Fehérvár összecsapásról egy bővebb Academy Media összefoglalót olvashattok itt: MTK-FEHÉRVÁR 1-3
MTK Budapest – MOL Fehérvár 1-3 (0-1)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapus mérkőzés , Vezette: Erdős J, Asszisztensek: Albert I., Kóbor P., Solymosi P., Radványi Á.
MTK Budapest: Mijatovic – Perkovic, Ferreira, Nagy – Alho, Kanta (Cseke, 19.), Varju (Mezei, 46.), Herrera – Prosser (Vancsa, 76.), Varga (Antonijevic, 83.), Schön (Drljo, 83.)
Vezetőedző: Michael Boris
MOL Fehérvár FC: Kovács – Bolla, Rus, Musliu, Stopira (Hangya, 88.) – Rúben Pinto (Alef, 78.), Nego – Funsho, Houri (Bourard, 88.), Petrjak (Dárdai, 88.) – Nikolics (Zivzivadze, 75.)
Vezetőedző: Szabics Imre
Gólszerző: Tiago (89.), ill. Nikolics (18.), Zivzivadze (75.), Houri (82.)
Sárga lap: Herrera (38., 65.), Nagy (81.) illetve Petrjak (55.), Funsho (73.)
Kiállítva: Herrera (65.)
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a két vezetőedző értékelte a találkozót.
OTP BANK LIGA 32. FORDULÓ
TOVÁBBI EREDMÉNYEK:
2021 04.29 CSÜTÖRTÖK:
17:30 DVTK – ÚJPEST FC 0-0
20:00 MTK BUDAPEST – MOL FEHÉRVÁR 1-3
2021 04.30 PÉNTEK:
20:00 PAKSI FC – PUSKÁS AKADÉMIA 4-2
2021 05.01 SZOMBAT:
17:00 ZTE FC – KISVÁRDA MASTER GOOD 0-0
19:30 FERENCVÁROSI TC – MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2-1
2021 05.02 VASÁRNAP
17:00 BUDAFOKI MTE – BUDAPEST HONVÉD 0-1
OTP BANK LIGA 32. FORDULÓ
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Barcelona | 34 | 25 | 4 | 5 | 91 | 33 | +58 | 79 |
2 | Real Madrid | 34 | 23 | 6 | 5 | 69 | 33 | +36 | 75 |
3 | Atlético de Madrid | 34 | 19 | 10 | 5 | 56 | 27 | +29 | 67 |
4 | Athletic Bilbao | 34 | 16 | 13 | 5 | 50 | 26 | +24 | 61 |
5 | Villarreal | 34 | 16 | 10 | 8 | 60 | 47 | +13 | 58 |
6 | Real Betis | 34 | 16 | 9 | 9 | 52 | 42 | +10 | 57 |
7 | Celta Vigo | 34 | 13 | 7 | 14 | 52 | 52 | +0 | 46 |
8 | Rayo Vallecano | 34 | 11 | 11 | 12 | 36 | 42 | -6 | 44 |
9 | Osasuna | 34 | 10 | 14 | 10 | 42 | 50 | -8 | 44 |
10 | Mallorca | 34 | 12 | 8 | 14 | 31 | 39 | -8 | 44 |
11 | Real Sociedad | 34 | 12 | 7 | 15 | 32 | 37 | -5 | 43 |
12 | Valencia | 34 | 10 | 12 | 12 | 40 | 51 | -11 | 42 |
13 | Getafe | 34 | 10 | 9 | 15 | 31 | 31 | +0 | 39 |
14 | Espanyol | 34 | 10 | 9 | 15 | 36 | 44 | -8 | 39 |
15 | Girona | 34 | 10 | 8 | 16 | 41 | 52 | -11 | 38 |
16 | Sevilla | 34 | 9 | 11 | 14 | 37 | 46 | -9 | 38 |
17 | Alaves | 34 | 8 | 11 | 15 | 35 | 46 | -11 | 35 |
18 | Las Palmas | 34 | 8 | 8 | 18 | 40 | 56 | -16 | 32 |
19 | Leganes | 34 | 6 | 13 | 15 | 32 | 51 | -19 | 31 |
20 | Real Valladolid | 34 | 4 | 4 | 26 | 25 | 83 | -58 | 16 |
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 25 | 7 | 3 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 18 | 13 | 4 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 19 | 7 | 9 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle United | 35 | 19 | 6 | 10 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 18 | 9 | 8 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 18 | 7 | 10 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 17 | 9 | 9 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | AFC Bournemouth | 35 | 14 | 11 | 10 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 15 | 7 | 13 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hov… | 35 | 13 | 13 | 9 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 14 | 9 | 12 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 11 | 13 | 11 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolverhampton Wanderers | 35 | 12 | 5 | 18 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 8 | 15 | 12 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 10 | 9 | 16 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham Hotspur | 35 | 11 | 5 | 19 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham United | 35 | 9 | 10 | 16 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 4 | 10 | 21 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 5 | 6 | 24 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 2 | 5 | 28 | 25 | 82 | -57 | 11 |
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bayern Munich | 32 | 23 | 7 | 2 | 93 | 32 | +61 | 76 |
2 | Bayer 04 Leverkusen | 32 | 19 | 11 | 2 | 68 | 37 | +31 | 68 |
3 | Eintracht Frankfurt | 32 | 16 | 8 | 8 | 63 | 43 | +20 | 56 |
4 | SC Freiburg | 32 | 15 | 7 | 10 | 46 | 49 | -3 | 52 |
5 | Borussia Dortmund | 32 | 15 | 6 | 11 | 64 | 49 | +15 | 51 |
6 | RB Leipzig | 32 | 13 | 11 | 8 | 51 | 45 | +6 | 50 |
7 | Mainz | 32 | 13 | 9 | 10 | 49 | 40 | +9 | 48 |
8 | Werder Bremen | 32 | 13 | 8 | 11 | 50 | 56 | -6 | 47 |
9 | Borussia Mönchengladbach | 32 | 13 | 6 | 13 | 55 | 54 | +1 | 45 |
10 | Stuttgart | 32 | 12 | 8 | 12 | 57 | 51 | +6 | 44 |
11 | Augsburg 1907 | 32 | 11 | 10 | 11 | 34 | 45 | -11 | 43 |
12 | Wolfsburg | 32 | 10 | 9 | 13 | 53 | 52 | +1 | 39 |
13 | Union Berlin | 32 | 9 | 10 | 13 | 33 | 47 | -14 | 37 |
14 | FC St. Pauli | 32 | 8 | 7 | 17 | 26 | 37 | -11 | 31 |
15 | TSG 1899 Hoffenheim | 32 | 7 | 10 | 15 | 44 | 62 | -18 | 31 |
16 | Heidenheim | 32 | 7 | 5 | 20 | 33 | 60 | -27 | 26 |
17 | Holstein Kiel | 32 | 6 | 7 | 19 | 48 | 75 | -27 | 25 |
18 | VFL Bochum | 32 | 5 | 7 | 20 | 30 | 63 | -33 | 22 |
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Paris Saint-Germain | 32 | 24 | 6 | 2 | 85 | 33 | +52 | 78 |
2 | Marseille | 32 | 18 | 5 | 9 | 67 | 44 | +23 | 59 |
3 | Monaco | 32 | 17 | 7 | 8 | 61 | 37 | +24 | 58 |
4 | OGC Nice | 32 | 16 | 9 | 7 | 60 | 39 | +21 | 57 |
5 | LOSC Lille Métropole | 32 | 16 | 9 | 7 | 50 | 33 | +17 | 57 |
6 | Strasbourg | 32 | 16 | 9 | 7 | 53 | 39 | +14 | 57 |
7 | Lyon | 32 | 16 | 6 | 10 | 63 | 44 | +19 | 54 |
8 | Lens | 32 | 14 | 6 | 12 | 37 | 38 | -1 | 48 |
9 | Brest | 32 | 14 | 5 | 13 | 50 | 53 | -3 | 47 |
10 | Auxerre | 32 | 11 | 8 | 13 | 46 | 47 | -1 | 41 |
11 | Stade Rennais FC | 32 | 12 | 2 | 18 | 47 | 46 | +1 | 38 |
12 | Toulouse | 32 | 10 | 8 | 14 | 40 | 40 | +0 | 38 |
13 | Stade de Reims | 32 | 8 | 9 | 15 | 32 | 43 | -11 | 33 |
14 | Angers | 32 | 9 | 6 | 17 | 30 | 50 | -20 | 33 |
15 | Nantes | 32 | 7 | 11 | 14 | 35 | 51 | -16 | 32 |
16 | Le Havre | 32 | 9 | 4 | 19 | 36 | 66 | -30 | 31 |
17 | Saint-Etienne | 32 | 7 | 6 | 19 | 35 | 74 | -39 | 27 |
18 | Montpellier Hérault SC | 32 | 4 | 4 | 24 | 22 | 72 | -50 | 16 |
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 30 | 17 | 9 | 4 | 56 | 28 | +28 | 60 |
2 | Puskás | 30 | 17 | 6 | 7 | 49 | 33 | +16 | 57 |
3 | Paks | 30 | 16 | 7 | 7 | 62 | 43 | +19 | 55 |
4 | Győri ETO | 30 | 13 | 10 | 7 | 47 | 35 | +12 | 49 |
5 | MTK Budapest | 30 | 12 | 7 | 11 | 49 | 41 | +8 | 43 |
6 | Diósgyõri VTK | 30 | 10 | 11 | 9 | 38 | 45 | -7 | 41 |
7 | Újpest | 30 | 8 | 12 | 10 | 33 | 41 | -8 | 36 |
8 | Fehérvár | 30 | 8 | 7 | 15 | 34 | 45 | -11 | 31 |
9 | Nyíregyháza Spartacus FC | 30 | 8 | 7 | 15 | 28 | 50 | -22 | 31 |
10 | Zalaegerszeg | 30 | 7 | 10 | 13 | 35 | 42 | -7 | 31 |
11 | Debreceni VSC | 30 | 8 | 6 | 16 | 47 | 55 | -8 | 30 |
12 | Kecskemét | 30 | 4 | 12 | 14 | 29 | 49 | -20 | 24 |
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | SSC Napoli | 35 | 23 | 8 | 4 | 55 | 25 | +30 | 77 |
2 | Inter Milan | 35 | 22 | 8 | 5 | 73 | 33 | +40 | 74 |
3 | Atalanta | 35 | 20 | 8 | 7 | 71 | 31 | +40 | 68 |
4 | Juventus | 35 | 16 | 15 | 4 | 52 | 32 | +20 | 63 |
5 | Roma | 35 | 18 | 9 | 8 | 50 | 32 | +18 | 63 |
6 | Lazio | 35 | 18 | 9 | 8 | 58 | 45 | +13 | 63 |
7 | Bologna | 35 | 16 | 14 | 5 | 53 | 38 | +15 | 62 |
8 | Fiorentina | 35 | 17 | 8 | 10 | 53 | 35 | +18 | 59 |
9 | AC Milan | 35 | 16 | 9 | 10 | 55 | 39 | +16 | 57 |
10 | Como | 35 | 12 | 9 | 14 | 45 | 48 | -3 | 45 |
11 | Torino | 35 | 10 | 14 | 11 | 39 | 40 | -1 | 44 |
12 | Udinese | 35 | 12 | 8 | 15 | 38 | 49 | -11 | 44 |
13 | Genoa | 35 | 9 | 12 | 14 | 30 | 43 | -13 | 39 |
14 | Cagliari | 35 | 8 | 9 | 18 | 36 | 51 | -15 | 33 |
15 | Verona | 35 | 9 | 5 | 21 | 30 | 63 | -33 | 32 |
16 | Parma | 35 | 6 | 14 | 15 | 40 | 54 | -14 | 32 |
17 | Lecce | 35 | 6 | 9 | 20 | 24 | 57 | -33 | 27 |
18 | Venezia | 35 | 4 | 14 | 17 | 28 | 49 | -21 | 26 |
19 | Empoli | 35 | 4 | 13 | 18 | 27 | 55 | -28 | 25 |
20 | Monza | 35 | 2 | 9 | 24 | 25 | 63 | -38 | 15 |
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kisvárda | 27 | 17 | 5 | 5 | 55 | 39 | +16 | 56 |
2 | Kazincbarcika | 27 | 13 | 9 | 5 | 48 | 28 | +20 | 48 |
3 | Vasas SC | 27 | 14 | 3 | 10 | 41 | 32 | +9 | 45 |
4 | Szentlőrinc SE | 27 | 11 | 10 | 6 | 38 | 28 | +10 | 43 |
5 | Kozármisleny | 27 | 12 | 6 | 9 | 40 | 38 | +2 | 42 |
6 | Szeged-Csanád | 27 | 9 | 11 | 7 | 32 | 28 | +4 | 38 |
7 | Mezőkövesd | 27 | 10 | 7 | 10 | 38 | 33 | +5 | 37 |
8 | Budapest Honvéd FC | 27 | 10 | 6 | 11 | 36 | 36 | +0 | 36 |
9 | BVSC Zugló | 27 | 8 | 11 | 8 | 27 | 28 | -1 | 35 |
10 | Csákvári TK | 27 | 9 | 6 | 12 | 38 | 44 | -6 | 33 |
11 | Budafoki MTE | 27 | 8 | 8 | 11 | 39 | 48 | -9 | 32 |
12 | Soroksár SC | 27 | 8 | 7 | 12 | 36 | 41 | -5 | 31 |
13 | Ajka | 27 | 7 | 10 | 10 | 30 | 37 | -7 | 31 |
14 | Békéscsaba | 27 | 7 | 8 | 12 | 26 | 33 | -7 | 29 |
15 | Gyirmót | 27 | 6 | 10 | 11 | 35 | 41 | -6 | 28 |
16 | Tatabánya | 27 | 6 | 5 | 16 | 25 | 50 | -25 | 23 |