-Oroszlánként gyűrte le a magyar válogatott, a törököket.

 

  • A magyar válogatott utolsó hazai mérkőzését, a török válogatott ellen vívta, a Nemzetek Ligája divízió „B” csoportjában. A tét a csoportelsőség megszerzése volt. A mérkőzés előtt erre akkor, volt esélye a magyar válogatottnak, ha a másik orosz, szerb mérkőzésen a szerbek megverik az orosz válogatottat, és magyar válogatott, hazai pályán  legyőzik, a törököket, úgy a magyar válogatott végez a B” csoport élén, és felkerül az A” csoportba. A mérkőzés előtt már tudtuk, hogy Szoboszlai Dominik nem fog pályára lépni a törökök ellen, mivel  bajnoki mérkőzést játszik a salzburgi csapatával ezen a hétvégén és a járványügyi protokoll  miatt, időben vissza kellett  térnie a csapatához. Marco Rossi ezen a mérkőzésen sem tud a kispadon ülni, helyettesítője Gera Zoltán aki a szerbek ellen is helyettesítette a mestert. A kezdő keretben 7 NB I.-es játékos kapott játéklehetőséget, kapus,  Dibusz D.,(Ferencváros), hátvédsorban, Fiola A., MOL Fehérvár, Lang Á., Szalai A., Nego L.,(MOL Fehérvár),  Hangya Sz., (MOL Fehérvár), középpálya sort Nagy Á., Sigér D., (Ferencváros), Kalmár Zs., a csatársort Könyves Norbert,(ZTE), és Nikolic N., (MOL Fehérvár), kezdősorral állt fel a magyar válogatott a törökök ellen.

A magyar válogatott Sigér Dávid és Varga Kevin góljaival hazai pályán is legyőzte a törököket a Nemzetek Ligájában, ezzel hat meccsen 11 pontot szerezve megnyerte a csoportját, és feljutott az „A” divízióba.

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI MÉRLEGE:

5 GYŐZELEM

2 DÖNTETLEN

1 VERESÉG

 

 

 

MAGYARORSZÁG–Törökország 2–0 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapus mérkőzés. Vezette: Kruzliak (szlovák)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Nego (Botka, 89.), Sigér, Nagy Á., Kalmár (Cseri, a szünetben), Hangya (Holender, 74.) – Nikolics (Gyurcsó, 64.), Könyves (Varga K., a szünetben).

Szövetségi kapitány Gera Zoltán, (aki Marco Rossit  helyettesítette.)


TÖRÖKORSZÁG:
Günok – Sangaré, Kabak, Demiral, Erkin – I. Kahveci (Yazici, 55.), Tufan (Ozcan, 71.), Tekdemir (Ayhan, 88.), H. Calhanoglu, Karaman – Tosun (Turuc, 71.)

 Szövetségi kapitány: Senol Günes
Gólszerző: Sigér (57.), Varga K. (95.p.)

 

„Tudtuk, hogyan áll a szerb meccs, de megbeszéltük a szünetben, nem szabad döntetlenre játszani. Még egy lapáttal rátettek a srácok, és így meg is tudtuk nyerni a meccset. Nagyszerű közösség van a csapatnál. Általában, ha egy szövetségi kapitány hiányzik, az gondot okoz. Most azonban mindegy, ki ül a kispadon, mindenki tudja a dolgát. Itt nincsenek cserejátékosok. Mindenki ugyanúgy dolgozik, sikerre éhes, győzni akar, és egymásért is küzdenek. Én ehhez semmit sem tettem hozzá, nekem óriási dolog kezdő edzőként, hogy tanulhatok, itt lehetek. Ez a csapat győzelemre volt ítélve az elmúlt pár meccsen. Kicsit több lettem ezáltal, mint kezdő szakember.- nyilatkozta, Gera Zoltán 

Fotó/MLSZ

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App