„Az élet nem áll meg, én sem állok meg egy pillanatra sem..”-Boér Gábor 

 

Fotó/SZAMY

  • Mint arról már beszámoltam, az MTK a hétvégi bajnoki fordulóban, hazai pályán  a ZTE csapatát fogadta. A mérkőzésről készített beszámoló itt: MTK -ZTE 0-3  . A  mérkőzés után, Boér Gábor, a ZTE vezetőedzője értékelte a találkozót. A mai napon a ZTE vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott a fiatal edzővel, helyére Waltner Róbert a ZTE korábbi legendás játékosát  kérte fel a klub a csapat vezetőedzői feladat betöltésére. A ZTE hivatalos honlapján ez olvasható.

– Közös megegyezéssel távozik a ZTE FC vezetőedzői pozíciójából Boér Gábor.

 

A 38 éves szakember tavaly nyáron vette át együttesünk irányítását. Összesen 26 bajnoki mérkőzésen irányította csapatunkat, melyen hét győzelmet, öt döntetlent és tizennégy vereséget szenvedtünk. Irányítása alatt a ZTE FC bejutott a MOL Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.

Boér Gábor a következő szavakkal búcsúzik együttesünktől: Fiatal edzőként nyilván komoly ugrás volt az NB I. Természetesen szomorú nap az, amikor valaki elveszíti az állását, de emelt fővel fogadhatom ezt a döntést, hiszen úgy érzem, hogy a stábommal meg tudtam mutatni, hogy érettek vagyunk az NB I-re, azaz megugrottuk a feladatot. Ez rendkívül fontos és jó visszajelzés nekem. Úgy búcsúzom, hogy az általam vezetett csapat nincs kieső helyen, és az eddigi huszonhat forduló során csupán egyetlen egyszer, négy napig voltunk csak a vonal alatt. Az kritikus helyzet volt, hiszen a COVID-től sújtva kellett kiállnunk a legjobb magyar csapat, a Ferencváros ellen, de sikerült bravúrral pontot szereznünk és elléptünk a kieső helyről. Biztos vagyok benne, hogy a sorsolásunknak köszönhetően sikerült volna kiharcolni a bennmaradást, hiszen a TOP 5 csapatból néggyel mi már nem találkozunk, de el kell fogadnom a vezetés döntését. Szeretnék köszönetet mondani, amiért lehetőséget kaptam arra, hogy bizonyíthassam az NB I-ben is megállom a helyem. Nem fogom elfelejteni, hogy Zalaegerszegen lettem első osztályú edző, itt kaptam meg a lehetőséget a bizonyításra. Sok tapasztalattal gazdagodtam, sok remek meccset játszottunk, kiváló kollégákkal vehettem fel a versenyt, és remek embereket ismerhettem meg. A következő nehéz napokban, hetekben erőt adnak majd az olyan pozitív emlékek, mint például Szergej Rebrov elismerő szavai az ellenük vívott mérkőzések után. Az élet nem áll meg, én sem állok meg egy pillanatra sem, tanulok tovább, és kollégáimmal készülünk arra a következő feladatra, ami biztos vagyok benne, hogy rövidesen megtalál bennünket.

Gábornak és stábjának köszönjük a ZTE FC-nél végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Olvasható a  www.ztefc.hu oldalon.

Boér Gábor ,MTK elleni nyilatkozata.

 

 

KLIP/SZAMY

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App