ÁGOTA JÓTÉKONYSÁGI FUTOVERSENY,  2024 SZEGED

Fotó/ Szokodi László ( Ágota futóverseny Szeged )

 

  • Vasárnap kora reggel Szegeden a Dóm téren gyülekezett több száz sportoló köztük, kicsik, nagyok, közéleti szereplők és  sok  profi futó is nevezett, hogy részt vegyenek ,  az  „ÁGOTA® Futás – Fuss Értük Szegeden” jótékonysági futóversenyen. A rendezvény apropója az Ágota Közösség gondoskodásban élő fiataljainak megsegítése, támogatása. A futóversenyre , több számban lehetett nevezni, a  nevezési díjakból és egyéb adományokból befolyt összeget a rendezvények finanszírozására fordítja a közösség.

 

♦Az esemény megnyitóján felszólalt Dr. Salgó László, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal főispánja, Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektora, valamint Prof. Dr. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora.

Fotó/ Szokodi László ( Ágota futóverseny Szeged )

 

♦A futóverseny a Dóm térről, a Fogadalmi templom elől indult. A gyermekek 100, 400 és 800 méteres távokon állnak rajthoz, míg a felnőttek 3, 6 és 12 km-es, valamint 4×3 km-es váltó távokat teljesítenek. A versenyen részt vesznek a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató munkatársai és nevelőszülői is.

Fotó/ Szokodi László

 

♦A futóversenyen a szegedi SZTE Szedeák kosárlabda  sportolói is részt vettek a rendezvényen és a 3 km-es szakaszon fantasztikus idővel értek be a célba.

Klip/ Szokodi László

Szokodi Academy Media

 

Összefogás egy nemes ügyért

Az ÁGOTA Közösség gyermekeit támogathatják azok, akik részt vesznek 2024. április 14-én az „ÁGOTA® Futás – Fuss Értük Szegeden” jótékonysági futóversenyen. A sporteseményt a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, a Szegedi Tudományegyetem, valamint a Gál Ferenc Egyetem szervezi. 

Dr. Salgó László Péter főispán a futóverseny sajtótájékoztatóján elmondta: a kormányhivatal fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást.

– Karácsonykor az ÁGOTA Közösség 175 gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalját ajándékoztuk meg, és az áprilisi jótékonysági futóversenyt is ebben a szellemben hirdettük meg a társszervezőkkel közösen – mondta a főispán.

Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese hangsúlyozta, nagy öröm számukra, hogy az intézmény részt vehet egy ilyen nemes kezdeményezésben.

– A böjti időszakhoz nagyon szorosan kapcsolódik a programra való felkészülés, épp alkalmas ez az idő, hogy a mozgást beépítsük az életünkbe, a lelki hátterére tekintettel is jól kiegészíti a mértékletesség gyakorlását és a megtisztulást – mondta.

Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora kiemelte, a Szeged-Csanádi Egyházmegye egyetemén segítő szakmákat is oktatnak, olyan szakembereket képeznek, akik a nehéz helyzetben lévőket támogatják, így nem most először szerveznek hasonló programot. Az előzőek is nagyon sikeresek voltak, ezért külön örült az újabb kezdeményezésnek.

Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője elmondta, hálás ezért az összefogásért, hiszen ebben kifejeződik a társadalom szolidaritása a családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekek iránt. Fiataljaink a sporteseményen megtapasztalhatják, hogy nagyon sokan vannak azok, akik figyelemre méltatják őket, küzdenek értük és erőfeszítéseket tesznek azért, hogy segítsék őket.

– A nevezési díjakból és egyéb adományokból befolyt összeget rendezvényeink finanszírozására fordítjuk majd. Az ÁGOTA Közösség fellegvárában, ÁGOTA Falván rengeteg szakmai, terápiás és élménypedagógiai programot szervezünk, de az ÁGOTA Alapítvány játszóházas eseményeit és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató sportrendezvényeket is segít majd ez a kezdeményezés – mondta Kothencz János.

Legyen ez a nap az, amikor a futás mellett döntesz. Nyújtsatok Ti is segítő kezet gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiataloknak, és töltsetek el egy kellemes, családias délelőttöt Szeged hangulatos belvárosában.

A futóverseny online regisztrációs felülete az alábbi linken érhető el:

https://www.e-nevezes.hu/hu/individual_entry/wizard/737

A következő linken pedig a közös megmozdulás Facebook eseményét találjátok meg, ahol minden fontos információhoz gyorsan hozzájuthattok.

https://www.facebook.com/events/355977250644991 

Forrás: Ágota alapítvány

Fotó/ Szokodi László

ÁGOTA JÓTÉKONYSÁGI FUTOVERSENY,  2024 SZEGED

PROGRAMOK:

07:00 – Kapunyitás
08:30 – 4*3 km-es felnőtt váltófutás rajtja
09:00 – Gyermekfutamok rajtja (100 m, 400 m, 800 m)
10:00 – 3 km-es felnőtt futam rajtja
11:00 – 6 km-es és 12 km-es felnőtt futamok rajtja
12:30 – a rendezvény zárása
A rendezvény során az egyes futamokat követően kerül sor az eredményhirdetésekre.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App