OTP BANK LIGA 17., FORDULÓ 

  •  Kecskemét hazai pályán fogadta az év utolsó bajnoki fordulójában (17.), a DVSC csapatát. A küzdelmesnek mondható mérkőzésen a vendégek az első félidő hosszabbításában szerezték meg a vezetést. A második félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, igaz ez azért is lehetett, mert ezen a találkozón is a kecskemétiek pályája, inkább felszántott szántóföldnek nevezhető volt, nem pedig focira. 
Fotó/ Szokodi László

 

A mérkőzés hajrájában Szabó István , a Kecskeméti TE vezetőedzője elérkezettnek érezte, hogy frissítse a csapatát, és a hosszú sérülésből visszatérő Banó -Szabó Bence érkezett és a 80′, percben Szalai passzolt  Banó-Szabónak aki sokat nem habozott egy balos lövéssel kilőtte a bal alsót, 1-1.

 

Fotó/ Szokodi László

 

♦A hazai Kecskemét csapata 1-1-es döntetlennel zárta a mérkőzést a DVSC ellen. Ezzel a döntetlennel 21 pontos lett a KTE és az őszi szezont a 8., helyen zárta, míg a DVSC maradt az 5., helyen.

 

♦Banó-Szabó Bence hosszú hónapok kihagyása után, a Debrecen ellen csereként beállva azonnal góllal tért vissza. Játékosunk természetesen elégedetten értékelt.

Félig talán üres a pohár, még jobban örültem volna, ha a második gólt is meg tudjuk szerezni. Viszont nehéz négy hónap van mögöttem, amiből góllal tértem vissza, ezt a családomnak és a barátnőmnek ajánlom. Hosszú időszak volt ez számomra, nem is volt könnyű, hogy külön dolgoztam a csapattól és nem nagyon találkozom a társakkal. Pláne azért, mert imádok futballozni. Most már viszont várom a tavaszt, és bízom benne, hogy innentől csak felfelé megyünk a csapattal. Álmodtam is pár napja arról, hogy góllal térek vissza, tényleg álomszerű a dolog. Arról volt szó, hogy maximum pár percet kapok a végén, így meg is lepődtem, amikor jeleztek. Kicsit izgatott voltam, de örülök annak, hogy ikszes meccsen én tudtam egyenlíteni – mondta Banó-Szabó Bence.

Forrás/ Kecskeméti TE

@szokodiacademy

OTP BANK LIGA 17., FORDULÓ KECSKEMÉTI TE – DVSC 0-0 A mérkőzésről beszámoló a média oldalamon. 👉 www.szokodiacademy.hu 🇭🇺 Hasonló tartalmakért kövess be. Klip/ Szokodi László Szokodi Academy Media @TikTok @MLSZ #foryoupage #foryou #labdarúgás #szokodiacademymedia #football #otpbankliga #foci #magyarfoci #focihirek #magyarorszag #football #dvsc #kecskemetite

♬ son original – Musica+

 

Kecskeméti TE – DVSC 1 – 1 (0 – 1)

Gólszerző: 80′, Banó -Szabó Bence, ill.,  45+1’, Szécsi M. Márk, ill, 

Kecskemét,  Széktói Stadion, 2231 néző, Vezette: Zielkelbach Péter (Becséri Gergely, Rózsa Dávid)

KTE: Varga B. – Májer (Szűcs 87.), Szabó, Belényesi, Szalai, Zeke (Leoni 61.) – Meszhi, Zsótér, Kiss (Banó-Szabó 75.) – Horváth, Pálinkás (Tóth 61.). Vezetőedző: Szabó István

DVSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovics, Ojediran, Mojzis (Baranyai 81.) – Romancsuk, Loncsar – Szécsi, Dzsudzsák (Tuboly 85.), Bévárdi (Ferenczi 85.) – Bárány (Majdevacs 71.). Vezetőedző: Blagojevics Szrdjan

A cikk folyamatosan frissül !

 

 

OTP BANK LIGA 17., FORDULÓ 

2023 12.16 SZOMBAT

12:30 FEHÉRVÁR FC – PAKSI FC 3 – 0

15:00 KISVÁRDA MASTER GOOD – ÚJPEST FC 4 – 0

17:30 DVTK – MTK BUDAPEST 3 – 3

2023 12.17 VASÁRNAP

13:30 KECSKEMÉTI TE – DVSC 1 – 1

16:00 FERENCVÁROSI TC – ZTE FC 3 – 0

18:00 PUSKÁS AKAMÉMIA FC – MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App