Szatymazi Judo SE edzéséről készített beszámolót, az M4 Hajime Judo magazin!

 

Az elmúlt öt évben nagy fejlődésen ment keresztül a Szatymazi Judo SE, amióta Szabó Csaba átvette.

Azóta minden évben folyamatosan nő, az egyesület taglétszáma, ami a tavalyi év végére már elérte a százötven főt.

Már hatéves kortól, lehet csatlakozni. A Hajime, magyar judo sportműsor, ami havonta jelentkező adásában a judo sport kiemelkedő alakjairól, egyesületeiről készít beszámolót.

Múlt hét pénteki felkészítő edzésről forgatott a televízió stábja, amit az egyesület vezetője, Szabó Csaba tartott. A felkészítő edzés a Kecskeméten megrendezésre kerülő Országos felnőtt bajnokság jegyében zajlott.

  • Szabó Csaba, az egyesület elnöke, valamint a szakosztály vezetőedzője,az Academy media részére elmondta:

„Sok versenyző fog indulni az egyesület részéről az országos versenyre, ami számukra is jó lehetőség, hogy felmérjék, most pillanatnyilag , milyen formában vannak, és nekem is visszaigazolást fog biztosítani, a versenyzőim által nyújtott teljesítmény, hogy látom mi az amit majd javítanunk kell esetleg. Nem szeretnék, előre latolgatni milyen eredményeket várok, legyen az egy soron következő cikk témája.”- mondta, Szabó Csaba

 

Cikk/SZAM:Szokodi L.

Fotó/SZAM:Szokodi L.

A klub egykori és jelenlegi kiemelkedő versenyzői, büszkeségei:
Balogh Sára, ifjúsági válogatott kerettag
Travány Kata, ifjúsági válogatott kerettag
Sándor Péter, serdülő válogatott kerettag
Micziz Nóra, serdülő válogatott kerettag
Kónya László, diákolimpiai bajnok, MK-győztes, ob-3.
Kónya Viktória, diákolimpiai 2., MK-2., ob-2.
Guba Henrietta, diákolimpiai 3., MK-3., ob-3.
Veszelovszki Kevin, diákolimpiai 2., MK-3., ob-5.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App