OTP BANK LIGA 12., FORDULÓ
Cikk/ Szokodi L.
Kecskeméti TE – Ferencvárosi TE
Kecskemét , Széktói Stadion ÉLŐ-ben, a Szokodi Academy Media oldalon !
11. 03 14:45
A mérkőzés előtt a Kecskeméti TE vezetőedzője nyilatkozott.
– Megvan a továbbjutás a kupában, mennyire követtétek a lefújás után az FTC meccsét?
– A szakmai stábbal követtük a Ferencváros meccsét is a lefújás után fél szemmel, emellett természetesen nekünk előre is készülni kellett már belőlük vasárnapra, másképpen nem lehet dolgozni. Ami a kupát illeti, soha nem egyszerű idegenben egy jó NB II.-es csapat ellen nyerni, éppen ezért örülünk nagyon a továbbjutásnak. Ezzel a sorozattal most már nem foglalkozunk idén, hiszen február végén folytatódik majd, de izgatottan várjuk a csütörtök esti sorsolást, hiszen szeretnénk a következő kört is sikerrel venni. A kupameccs másnapján jó a hangulat, egy győzelem mindig ad egy mentális pluszt, de némi regeneráció után rátérünk már az FTC elleni taktikai részre is.
– A Ferencváros kapcsán rendre elmondod, hogy a felkészülést az nehezíti igazán, hogy mély a keretük, így szinte megjósolhatatlan, ki fog pályára lépni. Esetükben öt hiányzó aligha okoz fejtörést, nektek viszont ez már komoly tervezést igényel. Ennek tükrében miként látod a találkozó esélyeit?
– Sokszor elmondom, és aki ismer, az tudja, hogy komolyan is gondolom, hogy nem szeretek kifogásokat keresni, pláne nem mérkőzés előtt. Ami tény viszont valóban, hogy Nikitscher Tamás, Banó-Szabó Bence és Nagy Krisztián kidőlése után, sárga lapok miatt ezúttal Szuhodovszki Somára és Tóth Barnára sem számíthatunk majd. Öt meghatározó játékos fog így hiányozni, de ezzel le is szeretném zárni ezt a témát. Létszámban megvagyunk, illetve akik most a helyükre lépnek, bizonyíthatják azt, hogy képesek nagyszerű teljesítményre, mi maximálisan bízunk bennük.
– Ez a Ferencváros most láthatóan nagyon egyben van, miként látod az esélyeket, hogyan lehet meglepni őket esetleg?
– A Ferencvárost egyébként is követem, a hazai nemzetközi meccseikre fel is szoktam menni. Nagyon jó irányvonalat valósít meg a klub, élvezetesen játszik, láthatóan megvan a kémia a szakmai stáb és a csapat között. A nehéz időszakokból is jól jönnek ki, amiért egészen biztosan nagyon sokat is dolgoznak. Nekünk az a feladatunk persze, hogy ezt most megakadályozzuk. Nem fogunk feltartott kézzel pályára lépni, ez biztos, azt viszont látni kell, hogy egyénileg és csapatként a Ferencváros a legerősebb magyar klub jelenleg. Azon leszünk, hogy sok fejtörést okozzunk nekik. Ehhez rendkívül stabilan kell futballoznunk, mert minimum az egy pont megszerzéséről nem szeretnénk lemondani. Láttuk a derbit hétvégén, a pillanat tört része alatt gólokat tudtak rúgni egy nehezebb periódus után az Újpestnek. Itt látszik a kvalitás, amíg az ellenfél kihagyta a helyzeteket, addig ők berúgták. Szeretném még megjegyezni a derbi kapcsán, hogy nagyszerű érzés volt látni Varga Ádi kitűnő teljesítményét, hiszen annyit talán mondhatunk, hogy egy kicsivel mi is hozzá tudtunk tenni tavaly ahhoz, hogy ő ilyen fejlődésen menjen keresztül. Örülünk egyébként, hogy a két klub között jó kapcsolat van, de ezt a pályán most is félre kell tenni, hiszen szeretnénk megnehezíteni a bajnok dolgát. Nem mondunk le az álmainkról, szeretnénk megörvendeztetni szurkolóinkat.
– Ha már a szurkolók szóba kerültek, Szegeden kitűnő hangulatot varázsoltak a drukkerek a vendég szektorban, gyorsan fogynak a jegyek az FTC elleni meccsre is. Mennyit jelenthet ez nektek?
– Annak idején kimondott célunk és vágyunk volt, hogy a KTE a kecskeméti és a közelben élő futballszeretőknek élményt adjon, ezáltal minél többen legyenek a stadionban. Néhány száz nézőről mostanra eljutottunk oda, hogy 3-4 ezer szurkoló jár ki a meccsekre, kiemelt alkalmakon pedig megvan a telt ház is. Ez mindig inspiráló számunkra. A szegedi meccsen szinte hazai hangulatban játszhattunk, megható, ahogy ezt a csapatot és a klubot szeretik. Amikor nehezebb időszakunk volt, akkor is átsegítettek minket a holtpontokon, ilyen egy igazi szurkolótábor.
Forrás/ Kecskeméti TE
A belépők folyamatosan fogynak, érdemes már most beszerezni őket. Jegyvásárlás ITT!
Szurkolói információk ITT!
Fotó/ Szokodi László
OTP BANK LIGA 12., FORDULÓ
2023 11.04 SZOMBAT
12:30 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC – DVSC 2 – 1
15:45 PUSKÁS AKADÉMIA FC – DVTK 0 – 0
18:00 FEHÉRVÁRI FC – ÚJPESTFC 2 – 1
2023 11.05 VASÁRNAP
12:30 KISVÁRDA MASTER GOOD – ZTE FC
14:45 KECSKEMÉTI TE – FERENCVÁROSI TC
18:30 PAKSI FC – MTK BUDAPEST