Fotó/SZAMY
– „Remélem, a Paulo Sousa elleni harmadik mérkőzésen is sikerül meglepetést okozni, és csapatommal megőrzöm ellene a veretlen mérlegemet – fogalmazott Rossi. – Az előző egymás elleni mérkőzéseken is papíron erősebb ellenféllel szemben irányítottam a csapatomat, bízom ennek a sorozatnak a folytatásában. Paulónak megvan a saját stílusa, ezzel tisztában vagyunk, de azt így sem lehet előre kitalálni, hogy pontosan milyen feladatokkal és összetételben küldi pályára a csapatát, mi megpróbáltunk minden eshetőségre felkészülni, így a négyvédős és a háromvédős rendszerre is. Emellett természetesen igyekeztünk felkészülni a legjobb játékosaikra is, az egy másik kérdés, hogy sikerül-e megvalósítani a pályán a tervünket. Lewandowski a világ egyik legjobb játékosa, mellette Zilinski is igazi klasszis, de rajtuk kívül is nagyon sok remek játékos szerepel a lengyeleknél, akik topcsapatokban szerepelnek hétről hétre. Nem véletlen, hogy míg mi a 40. helyen állunk a világranglistán, ellenfelünk a 19. pozíciót foglalja el. A sikeres szereplés kulcsa a megfelelő csapatjáték, emellett az egyéni játék szintjén is a maximumot kell adnunk, valamint szerencsére is szükségünk lesz, mert utóbbi összetevő is nagyban hozzájárul a mérkőzések kimeneteléhez. A kulcspillanatokban elengedhetetlen a szerencse, enélkül nehéz eredményeket produkálni”., nyilatkozta a Marco Rossi.
A sajtótájékoztatón Nikolics Nemanja, a korábbi lengyelországi gólkirály is nyilatkozott.
Fotó/SZAMY
A sajtótájékoztatón a korábbi lengyelországi gólkirály, Nikolics Nemanja is válaszolt az újságírók kérdéseire. A MOL Fehérvár csatára optimistán várja a mérkőzést, mert úgy érzi, az elmúlt időszak eredményei okot adnak a bizakodásra.
– Mindenki tele van önbizalommal, remek hangulatban várjuk a mérkőzéseket – mondta Nikolics. – Az előző fél év okot ad a bizakodásra, hiszen nagyon szép eredményeket értünk el, megvalósítottuk minden kitűzött célunkat, és a mutatott játékra is lehet alapozni. Persze, a játékban még fejlődnünk kell egyénileg és csapatként egyaránt. Tiszteljük a lengyelek, de bízunk a saját képességeinkben, és abban is, hogy az eddigieknél is nagyobb célokért küzdhetünk a jövőben. A lengyeleknél játszik a világ egyik legjobb játékosa ott van a csapatban: Lewandowski fantasztikus ütemben termeli a gólokat. Fontos, hogy kikapcsoljuk őt a játékból, ez azonban korábban nálunk erősebb csapatoknak sem sikerült. Apróságok dönthetnek, fontosak lehetnek a pontrúgások, és el kell kerülnünk a hibákat. Harcos meccset várok, kemény párharcokkal, rengeteg futással, de itthon a a győzelem megszerzése a célunk.
Forrás: MLSZ
– „A szövetségi kapitány nagyon jól ismeri Paulo Sousa munkásságát, és tudja, milyen stílusban és felfogásban játszatta korábbi csapatait. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fel fog minket készíteni a csütörtök esti mérkőzésre. Ma már a légiósokkal együtt tudunk edzeni, más edzésmunkát végezhettünk, mint az elmúlt napokban az itthon játszó kerettagokkal „– tette hozzá a ferencvárosi játékos.
Fotó/SZAMY
A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE:
Kapusok:
Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Védők:
Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (FTC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások:
Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (FTC)
Támadók:
Géresi Krisztián (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)
AZ I-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ, MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK
20.45: MAGYARORSZÁG–Lengyelország
20.45: Anglia–San Marino
20.45: Andorra–Albánia
2. FORDULÓ, MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
18.00: Albánia–Anglia
20.45: San Marino–MAGYARORSZÁG
20.45: Lengyelország–Andorra
3. FORDULÓ, MÁRCIUS 31., SZERDA
20.45: Andorra–MAGYARORSZÁG
20.45: Anglia–Lengyelország
20.45: San Marino–Albánia
4. FORDULÓ, SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45: MAGYARORSZÁG–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia
5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00: Albánia–MAGYARORSZÁG
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország
6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45: MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino
7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45: MAGYARORSZÁG–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino
8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország
9. FORDULÓ, NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45: MAGYARORSZÁG–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia
10. FORDULÓ, NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45: Lengyelország–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra