– Döntőben a Budapest Honvéd Fc, ellenfele a Mezőkövesd csapata lesz.

 

Labdarúgó Magyar Kupa elődöntő 2. mérkőzés visszavágó:

 

Budapest Honvéd–MTK Budapest (NB II) 0–0 – 11-esekkel: 5–4

 

A Honvéd FC , MTK Budapest visszavágót, a Puskás Stadionban rendezték meg , zárt kapuk között, a rendezők kihangosítókon keresztül biztosítottak szurkolói hangulatot a csapatoknak, ezzel is biztatva a két elődöntős csapatot. A játékot  a Honvéd csapata kezdte rövid passzokkal haladtak az ellenfél kapuja felé. Biztos jót tett a csapat számára az edzőváltás Giuseppe Sanninóval ( G. Sanninó cikk itt: Cikk ) a csapat a DVSC-től kapott 4 gól, és a Kisvárdától bekapott 5 gól után a Honvéd FC vezetősége felbontotta a szerződést és helyére Pisont Istvánt bízta meg a folytatásra.      Pisont cikk itt: Pisont István 50.  Így a csapat arculata és lendülete is sokban megváltozott. A játék gyorsasága lendülete még nem az igazi, de ez a koronavírus- járvány okozta „karantén home” is nagyban hozzájárult, hogy a focisták nem a toppon játszanak. Az ellenfél csapat most került vissza az NB II.-ből, az NB I-be így a következő szezonban már biztos a bajnokságban is találkozni fog a két csapat egymás ellen. Michael Boris, az MTK vezetőedzője és a csapat jó munkát végeztek ebben a szezonban és a feljutás mellett szép, hogy idáig is eljutott a csapat. A mérkőzést dr. Deutsch Tamás, az MTK sportegyesület elnöke is megtekintette, az első mérkőzést. A játék képe alapján az ide – oda passzok, egy két lövésen, és lesrefutásokon kívül, nem kapott szívrohamot a néző. A rendes játékidő lefújása után és a hosszabbítást követően a 11-es rúgások döntötték el a találkozót 5 – 4-es gólkülönbséggel a Budapest Honvéd FC csapata jutott a Magyar Kupa döntőjében, ahol a Mezőkövesd lesz az ellenfél.

Budapest Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Lovric, Batik, Uzoma – Nagy G. (Szendrei, a szünetben), Hidi – Gazdag (Ikenne-King, 108.), Lanzafame (Kamber, 80.), Kesztyűs (Kukoc, 90+2.) – George (László D., 55.; Moutari, 90+2.)
MTK Budapest: Varga B. – Fülöp N. (Baki, 95.), Katona M. (Kanta, 115.), Varju, Pintér Á. – Mezei (Nagy Zs., 95.), Palincsár (Bognár I., 54.), Cseke -–Lencse (Bíró, 72.), Schön (Gera, 72.), Prosser

 

Fotó/SZAMY:Szokodi L.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App