MERKANTIL BANK LIGA 25., FORDULÓ

Az NB II.-es   labdarúgó-bajnokság 25., fordulójában a Szeged hazai pályán fogadta a Siófok csapatát, azt a csapatot, amelynek szakmai igazgatója Dragan Vukmir , aki egyben a csapatot is irányítja. A szegediek számára jól ismert siófoki szakember, hiszen a 2021-202-es szezonban irányította a szegedi csapatot. A mérkőzés előtt a szegediek pár kedves üdvözlő szóval köszöntek a volt szegedi edzőnek, ezzel is megköszönve a munkásságát. A mérkőzés sajnos vendég győzelemmel, 1-0-ás siófoki győzelemmel zárult, így Dragan Vukmir nem csak a győzelemnek hanem a három pontnak is örülhetett, hiszen így csapata felugrott a bajnoki tabella 14., helyére. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a szakember elmondta, hogy ő hogy látta a mérkőzést.

 

Klip/ Szokodi László

Szeged-Csanád G.A. – Siófok 0- 1

Szeged, Szent Gellért Fórum, 300 néző, V.: Takács T., Asszisztensek: Becséri G., Aradi J.

Gólszerző: 80′, Farkas Balázs

Szeged: Takács J.(GK), Szilágyi Z., Prosser D., Gajdos Zs., Farkas A., Könczey M., Szatmári L., Géresi K., Tóth B., Kundrák N., Beronja Z.,

 

Vezetőedző: Stevanovic Aleksandar

Siófok: Hutvágner G.(GK), Debreceni Á., Varga B., Kerezsi Z., Major G., Horváth P., Szakály A., Polényi G., Horváth M., Nyitrai B., Varjas Z.,

Szakmai igazgató: Dragan Vukmir

Fotó/ Szokodi László

 

author avatar
Szokodi László
Szokodi László vagyok – újságíró, fotóriporter és tartalomkészítő. Több mint egy évtizede dolgozom a média világában. Hivatásom és szenvedélyem, hogy az eseményeket ne csak megírjam, hanem a saját kamerámon keresztül, egyedi vizuális tartalommal életre is keltsem azokat. Oldalamon független, saját gyártású cikkekkel és exkluzív képanyagokkal várom az olvasókat. Sz. L.

MERKANTIL BANK LIGA 25., FORDULÓ

2023 02.26 VASÁRNAP

SOROKSÁR SC – SZOMBATHELYI HALADÁS 4 – 0

KOLORCITY KAZINCBARCIKA – DVTK 1 – 0

GYIRMÓT FC GYŐR – HR-RENT-KOZÁRMISLENY 2 – 0

SZENTLŐRINC – BUDAFOKI MTE 1 – 2

DOROGI FC – BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1 – 1

TISZAKÉCSKEI LC – ETO FC GYŐR 0 – 2

FC AJKA – NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 4 – 1

PMFC – AQVITAL FC CSÁKVÁR 1-1

MTK BUDAPEST – CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 1 – 0

SZEGED-CSANÁD G.A. – BFC SIÓFOK

[anwpfl-matches type="fixture" limit="5"]

Hírlevél

Verified by MonsterInsights