OTP BANK LIGA 11., FORDULÓ:

 

Az OTP Bank Liga 11., fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, a MOL Fehérvár csapata 2-1-re bizonyult jobbnak a vendég Paks csapatánál.

Jó iramban kezdte a két csapat a találkozót és az első negyedóra elteltével, a hazai csapat, Ivan Perjak révén meg is szerezte a vezetést, 1-0. A folytatásban is mind a két csapat támadásokkal veszélyeztették az ellenfél kapuját, de Kovács és Nagy magabiztosan hárította a lövéseket.

Az első félidő hazai előnnyel ért véget. A második félidő első pillanataiban egy hazai kapufa csattanásra kaphattuk fel a fejünket, majd egy fehérvári ziccer, de mind a két helyzet kimaradt, de az idei gólkirályi címre törő Ádám Martin ma is jó formát mutatva a 68′ percben Kovács kapujába betalált , 1-1 , a  bajnoki szezonban immáron nyolcadik gólját jegyeztem fel a neve mellé.

A folytatásban sem változott az iram és ez számomra is öröm volt, látni, hogy a két csapat nem az egy-egy pontra ült rá.

Ennek a végén a hazaiak örülhettek, Kodro a 83′ percben lőtt találatával eldöntötte  a mérkőzést, 2-1.

Ezzel a MOL Fehérvár megszerezte a 4., győzelmét és feljött a tabella 4. helyére, de tudjuk a fehérvári csapat a dobogó tetejére szeretne visszakerülni.

 

MOL Fehérvár FC–Paksi FC 2–1 (1–0)

MOL Aréna Sóstó, 1900 néző V.: Farkas Á., Asszisztensek: Tóth II. V., SzertB.
Gólszerzők: Petrjak (16.), Kodro (83.), illetve Ádám M. (68.)
Sárga lap: Szendrei N. (83.), Hangya (87.), Zivzivadze (88.), illetve Kesztyűs (15.), Szélpál (59.), Balogh B. (72.), Lenzsér (lefújás után)

MOL Fehérvár: Kovács D. – Nego, Rus, Stopira (Kovács I., 80.), Heister – Szendrei, Makarenko – Bamgboye (Musliu, 62.), Dárdai (Zivzivadze, 80.), Petrjak (Hangya, 87.) – Kodro

Vezetőedző: Szabics Imre
Paks: Nagy G. – Tamás O. (Böde, 58.), Szélpál, Lenzsér – Sajbán, Windecker, Balogh B., Kesztyűs (Nagy R., a szünetben), Szabó – Bognár, Ádám

Vezetőedző: Bognár György

 

Szabics Imre:

„Újabb könnyű győzelmen vagyunk túl”- így kezdte a szakember a hivatalos sajtótájékoztatót.

Bognár György:

„Nem érdemeltünk vereséget!” – így kezdte a sajtótájékoztatót a Paks FC vezetőedzője.

 

Borítókép/ Szokodi László

2021 10.30.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App