Fotó/SZAMY
A idei hazai labdarúgó bajnokság 26. fordulóját követően, Hornyák Zsolt csapata, a Puskás Akadémia a második helyen áll. A köbölkúti származású szakvezető, játékosként négyszer nyert szlovák bajnokságot, kétszer Szlovák Kupát, egyszer csehszlovák bajnoki címet. A 2018/2019-e s bajnoki szezonban, a Puskás Akadémián több edző is megfordult, de a bajnoki szezon végére a csapat 7. helyen végzett. A vezetőség, Hornyák Zsoltot kérte fel a következő szezontól vezetőedzőnek. Az első bajnoki szezonjában, 2019/2020-ban, Hornyák Zsolt csapatával odapirított a bajnokságban résztvevő csapatoknak és a bajnokság végére a csapat odaért a dobogó 3. helyére , ami azt is jelentette, hogy indulhattak, az Európa- ligában.
Fotó/SZAMY
A nemzetközi bemutatkozás, annyira nem sikerült jól a csapatnak 3-0-ás vereséget szenvedtek a Hammarby IF csapatától ( 2020 08.27). Az viszont nagy előrelépés a csapat életében, hogy nemzetközi porondon is részt vettek.
Az idei 2020/2021-es bajnoki szezont, Hornyák Zsolt tanítványai győzelemmel kezdték , viszont az őszi szezon mérlegét nézve elég gatyán állt a csapat, 7 győzelem, 2 döntetlen mellett 7 vereség is szerepelt és az őszi fordulót az 5. helyen zárták. A tavaszi fordulóra visszatérő Puskás Akadémia az eddig lejátszott, 10 mérkőzésből, már 8-at megnyertek, 1 döntetlen, és 1 vereség a mérlegük.
Fotó/SZAMY
Mi történt a téli rövid felkészülési időszakban?
Fotó/SZAMY
Hornyák Zsolt valami fenomenális taktikát talált ki, a felkészülési időben, mivel a csapata már az ezüstéremért küzd a bajnokságban.
Fotó/SZAMY
A Magyar Kupában a 8. fordulóban, a Hódmezővásárhelyi FC ellen 3-0-ra győztek, majd a 9. fordulóban az Újpest ellen nem bírtak és 2-1-re az Újpest jutott tovább.
KLIP/SZAMY
OTP BANK LIGA 26. FORDULÓ