VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, EURÓPA, I”-CSOPORT:

 

-Szoboszlai nyújtógyakorlattal kezdte a tegnapi válogatott edzést.

 

A Magyar Labdarúgó-válogatott, Telkiben készül a világbajnoki-selejtező következő, két mérkőzésére. Az elsőt október 09-én idehaza a Puskás Arénában Albánia ellen, míg három napra rá, Londonban, a  Wembley Arénában, Anglia válogatottja ellen lép pályára Marco Rossi csapata. Az edzőtáborba Willi Orban az RB Lepzig magyar válogatott játékosa betegség miatt még nem csatlakozott a válogatotthoz. A tegnapi hivatalos válogatott edzésen Szoboszlai Dominik nyújtással kezdte meg a bemelegítést, míg két válogatott társa, Bolla Bendegúz és Vécsey Bálint a sajtó munkatársainak nyilatkozott. A szeptemberi világbajnoki-selejtező két mérkőzésén, sérülésből visszatérő Szoboszlai Dominik is pályára lépett. Az egészséges Dominik játéka nagyon hiányzott, mind a két mérkőzésen. A tegnapi válogatott edzésen, mint a képen is látszik, Szoboszlai Dominik jól van és fontos lesz a szombati Albánia elleni mérkőzésen egy harcedzett Dominik lépjen pályára, aki mint tudjuk mérkőzést tud eldönteni játékával, pont rúgásaival.

 

Fotó/Szokodi László

Statisztika:  10 magyar labdarúgó -válogatott játékos teljesítménye, a 2021/2022-es szezonban(MLS-ben 2021) klubcsapataikban.

  1. Szoboszlai Dominik :   9 MECCS,  3 GÓL, 2 GÓLPASSZ
  2. Bolla Bendegúz:           11 MECCS , 2 GÓL, 1 GÓLPASSZ
  3. Sallói Dániel:                  27 MECCS, 16 GÓL, 7 GÓLPASSZ
  4. Schäfer András:             11 MECCS , 3 GÓL, 2 GÓLPASSZ
  5. Sallai Roland:                 8 MECCS, 1 GÓL, 1 GÓLPASSZ
  6. Hahn János:                    4 MECCS, 2 GÓL, 1 GÓLPASSZ
  7. Gazdag Dániel:              19 MECCS, 1 GÓL, 2 GÓLPASSZ
  8. Holander Filip:               16 MECCS, 3 GÓL, 1 GÓLPASSZ
  9. Schön Szabolcs:            19 MECCS, 0 GÓL, 6 GÓLPASSZ
  10. Kleinheisler László:      14 MECCS, 2 GÓL, 0 GÓLPASSZ


Borítókép/Szokodi László

2021 10.06

A MAGYAR VÁLOGATOTT, VB-SELEJTEZŐ KERETE:

Kapusok: Bogdán Ádám (FTC), Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Tamás Márk (Slask Wroclaw – Lengyelország)
Középpályások: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Schäfer András (FC DAC 1904 – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (FTC)
Támadók: Hahn János (FC DAC 1904 – Szlovákia), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Varga Roland (al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek)

A 2020-AS VB-SELEJTEZŐ,”I”-CSOPORT:
7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45: 
MAGYARORSZÁG–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45: 
Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App