-Labdarúgás: Az idei Puskás- Suzuki- kupa legjobb játékosa Gruber Zsombor, egy évig az FC Basel játékosa.
Orbán Viktor, az idei Puskás -Suzuki Kupa végén adott interjújában arról beszélt ,hogy:
-„A hazai labdarúgó utánpótlás nevelés egyik fő szempontja, hogy a hazai labdarúgó Akadémiák, olyan fiatal labdarúgó tehetségeket neveljenek, akik méltók arra, hogy nemzetközi téren is képviseljék Magyarországot és tehetségükkel, helyt is tudnak állni az adott klubjukban és ezzel is erősíteni tudják, a hazai labdarúgást”. Tömören így lehet összefoglalni az idei Puskás -Suzuki Kupa végén Orbán Viktor ,a Puskás Akadémia alapítójának nyilatkozatát. Úgy látszik a 14. alkalommal megrendezett torna több szempontból is szerencsés , első alkalommal hódította el a trófeát a Puskás Akadémia és ez mellett, az Akadémia növendékei iránt, már nemzetközi csapatok is érdeklődésüket tették, sőt Gruber Zsombort egy évre kölcsön is adta a klub, a svájci FC Baselnek.
Egy évre kölcsönbe az FC Baselhez került ifjú tehetségünk, Gruber Zsombor.
Egy évig az FC Basel játékosa lesz Gruber Zsombor. A 16 éves játékos a múlt héten 2024-ig meghosszabbította szerződését klubunkkal, amely ezután egy esztendőre kölcsönadta a tehetséges fiatalembert a hússzoros svájci bajnoknak. Zsombor első csapatunkban az FC Inter Turku elleni idegenbeli Európa-konferencialiga-mérkőzésen mutatkozott be, majd a torna legjobb játékosa lett a júliusban megrendezett 14. Puskás–Suzuki-kupán, ahol a döntőben az ő góljával győztük le Sporting CP korosztályos együttesét.

Fotó/Szokodi L.
Forrás: https://www.pfla.hu/
Borítókép/Szokodi L.