Férfi A-válogatottunk megnyerte első hazai Nemzetek Ligája-mérkőzését: Sallai Roland és Kleinheisler László látványos góljaival 2-1-re győztük le a görögöket.

                           Marco Rossi új pályára helyezte a magyar válogatottat!

Olasz virtus és egyre harciasabb futballt láthattunk mi a pályán, sajnos a szurkolók csak a televízió előtt. A stadionon kívül egy több száz fős szurkolói mag, azért  végig szurkolta a mérkőzést, és a végén a hangorkán hallatán, a magyar csapat egy kupacban tapsolva köszönte meg a stadionon kívül szurkolóknak a biztatást.

Vajon egyre több fiatal kap majd szerepet a csapatban?

Sallai és Kovács is jól szerepelt ma. Lendületes, iramos munkát végeztek a pályán. A hátvédsor még mindig vét el hibákat, de Kádár hangjai ma is többször csatarendbe tudta rakni a többieket.

Két szép gól egyre jobban látszik a csapaton, hogy van lendülete, ami annak is köszönhető, hogy Rossi stábjában Gera is  segíti a játékosok munkáját.

A görög csapatnak rengeteg támadása akadt, amit Gulácsi rendre hárítani tudott.

Van még min csiszolni a virtuóz olasz trénernek, de az már most látszik a csapaton, hogy tudunk gólokat lőni, és fel tudunk állni kapott gól után is.

A következő ellenfele a magyar csapatnak október 12-én lesz kint Görögországban.

Szokodi L.

      Fotó: Szokodi László

Papp Robert, PFLA vezető erőnléti edző szakmai véleménye:

 

Élvezetes meccs volt, sajnálom, hogy a szurkolok nem láthatták élőben. Kellett ez az élmény játékosoknak, szurkolónak, edzőnek egyaránt. Mindkét gólunk élmény számba ment, öröm volt többször is visszanézni a gólokat.

Az meg zárójeles megjegyzés, hogy mindkét gólunkat egykori Puskás Akadémia növendéke szerezte.

Végig kézben tartottuk a mérkőzést, néhány percet, és pillanatnyi védelmi egyéni hibát eltekintve.

Jobban játszottunk ma, mint a görögök, és a finnek elleni meccshez képest is javult a saját játékunk. Az ellenfél kapusa már a Vidi ellen is nagyon jól védett, és most a válogatottban is. Varga Rolanddal a kezdőben volt sebességünk a támadásokhoz.

Rossi jó döntés volt, azt sajnálom, hogy sok hónapot elvesztegettünk egy teljesen alkalmatlan belga edzővel… !

Magyarország-Görögország 2-1 (2-1)


Magyarország: Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Lang Ádám, Kádár Tamás, Fiola Attila – Nagy Ádám – Varga Roland (Lovrencsics Gergő, 62.), Kleinheisler László, Kovács István (Pátkai Máté, 80.), Sallai Roland – Szalai Ádám (Eppel Márton, 69.)
Görögország: Barkas – Torosidis, Manolas (Ikonomu, 52.), Papastathopulos, Cavellas (Likojannisz, 46.)– Kurbelis, Buhalakis – Christodulopulos, Fortunis, Pelkas – Donis (Mitroglu, 46.)
Gólszerző: Sallai a 15., Kleinheisler a 43., ill. Manolasz 20.

Foráss: www.mlsz.hu

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App

Powered by Live Score & Live Score App