FÉRFI VÍZILABDA OB I.28., FORDULÓ

 

-Hétgólos vereséget szenvedett a Szeged, az UVSE otthonában.

 

  • Nem jól  sikerült , a Szeged fővárosi látogatása. Az UVSE csapata a találkozó első negyedében négy gól szerzett, amire a Tisza-parti alakulat, csak egy góllal tudott válaszolni. Szabó Zoltán legénysége a második negyedre, az erősebb védekezésnek köszönhetően szorosabbá tette a negyedet, de gólszerzés ebben a negyedben sem hozott változást a csapatnak, most is mint, az első negyedben, csak egy gól szerzetek és a második félidő végére már 6-2-re vezetett az UVSC. A harmadik negyed kiegyenlített játékot hozott a szegedi csapat három gólt is tudott dobni, amire az UVSE is három góllal válaszolt a harmadik negyedben.  Vincze Balázs alakulata az utolsó negyedre sem fáradt el, amit négygólos előnnyel kezdett. A találkozó legtöbb gólja ebben a negyedben született, kilenc találat, ebből  hat gólt az UVSE dobott, amire a Szeged hárommal válaszolt. A mérkőzést 15-8-ra a fővárosi csapat nyerte megérdemelten, viszont a kialakult hétgólos különbség túlzó lenne, hogy ekkora  különbség van a két csapat között. A Szeged ma nem tudta megmutatni az elmúlt mérkőzésen produkált teljesítményét, most lesz egy kis pihenő a következő forduló előtt és kipihenve utazhatnak majd, ismét idegenbe Pécsre.

CIKK/Szokodi L.

 

UVSE-HUNGUEST HOTELS–SZEGEDI VE 15–(4–1, 2–1, 3–3, 6–3)
Budapest, Komjádi uszoda, zárt kapuk mögött. V: Csanádi, Zelki

UVSE: Bisztritsányi – Bencz 3, Molnár E. 2, Szieben, Szentesi, Vigvári V. 4, Kardos A. 2
Csere: Prágay (kapus), Aranyi M. 3, Belényesi 1, Korényi, Hegedűs Cs., Seeler, Vámosi
Edző: Vincze Balázs
SZEGED: Molnár D. – Tóth Gy. 3, Boros T., Lakatos S. 2, Sánta, Kiss Cs. 1, Horváth Zs.
Csere: Gyovai (kapus), Leinweber 1, Pörge, Baj, Somlai 1, Mekkel, Farkas K.
Edző: Szabó Zoltán

Kipontozódott: Seeler (22. p.), Szieben (24. p.), Baj (28. p.), Tóth Gy. (30. p.), Vámosi (32. p.)
Sárga lap: Szabó Zoltán (8. p.)

 

NYILATKOZATOK:

Fotó/Szokodi L.

LÁTOGASS EL AZ ACADEMY MEDIA HÍRCSATORNÁIRA!

KÖVESS, ÉS IRATKOZZ FEL!

Kövess  itt is:

YouTube: YouTube Szokodi Academy Media

Facebook: Facebook Szokodi Academy Media

Instagram: Instagram Szokodi Academy Media

Web: Szokodi Academy Media

E-ON FÉRFI VÍZILABDA OB I., 28. FORDULÓ, ALAPSZAKASZ

2021 04.17

11:00 DVSE – BVSC Zúgló  13 – 20

12:30 UVSE Hunguest Hotels – SZVE   15-8

16:00 TVESE Vízilabda Kft. – KSI SE    9 – 11

16:30 Szolnoki Dózsa – Tigra-ZF-Eger  23 – 6

18:00 Metalcom Szentes – Kaposvári VK   9 – 8

19:00 Honvéd – FTC Telekom   7 – 12

19:00 PVSK Mecsek Füszért – OSC Újbuda   6 – 12

20:00 PannErgy-Miskolc  – A-Híd VasasPlaket   3 – 9

FÉRFI VÍZILABDA OB I. TABELLA:

1. Szolnok 77,
2. FTC   75
3. OSC 69
4. BVSC 65
5. Vasas 61
6. Honvéd 45
7. UVSE 40
8. Eger 40
9. Miskolc 35
10. Szentes 32
11. Kaposvár 30
12. Pécs 25,Szentes 26,
13. Szeged 24
14. Debrecen 13
15. KSI 8
16. Tatabánya 7

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App