EB-SELEJTEZŐ MÉRKŐZÉS, „G”-CSOPORT, 2., FORDULÓ

Fotó/ Szokodi László

♦A magyar válogatott júniusban, két fontos Eb-selejtező mérkőzést játszik. Ezen a héten  szombaton a Podgorica Városi Stadionban játssza, az idei első idegenbeli mérkőzését  Montenegró ellen, majd három nappal később, hazai pályán a Puskás Arénában  Litvánia ellen.   Marco Rossi válogatottja jól kezdte az Eb-selejtezőt, hiszen az első hazai mérkőzésen,  Szoboszlai , Vécsei , Ádám Martin góljaival 3-0-ra darálta be a magyar válogatott Bulgáriát, és ezzel a csodálatos megszerzett három ponttal a második helyen áll a válogatott, jelenleg.

Jó kezdés után jó folytatás!

♦Erre meg is van az esélye a magyar válogatottnak, de nem szabad elbíznia most magát a válogatottnak, és ezt nem csak úgy írom magamtól, hanem ezt Marco Rossi a magyar válogatott szövetségi kapitánya említi , minden válogatott mérkőzés előtt, és után.

Fotó/ Szokodi László

♦Az is biztos, hogy a két soron következő Eb-selejtező mérkőzésen fejben is toppon kell lenni a válogatottnak, hiszen Montenegró , már két Eb-selejtező mérkőzést játszott és mivel a szerbektől kikaptak, és a másik meccsükön csak 1-0-ra tudták legyőzni Bulgáriát, így ők is három pontosak, de a gólkülönbséggel a magyar válogatott a második, ők a közvetlen mögöttünk „zakatolnak”, a harmadik helyen.

– Minden játékosnak, aki itt van, az a célja, hogy minél több percet tölt hessen a pályán, de ez olyan dolog, amire rá kell szolgálni – fogalmazott Balogh. – Ha megvan a teljesítmény és ennek eredményeképpen a bizalom, akkor a játékpercek is maguktól fognak jönni., nyilatkozta a magyar válogatott hátvédje, Balogh Botond

Forrás/ MLSZ

@szokodiacademy

Idei első “Nagy meccsét, megnyerte a magyar válogatott! Magyarország – Bulgária 3-0 ! Hajrá magyarok🇭🇺! #foryou #foryoupage #szokodiacademymedia #magyarvalogatott #hungary🇭🇺 #labdarugas #hungary🇭🇺 #csakegyutt #mlsz #mlsztv #tiktok #marcorossi #szoboszlaidominik

♬ eredeti hang – SzokodiAcademyMedia

 

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT
06. 17., 18.00: Montenegró–Magyarország  , ÉLŐ-ben a Szokodi Academy Media oldalon.

Podgorica Városi Stadion


06. 20., 20.45: Magyarország–Litvánia , ÉLŐ-ben a Szokodi Academy Media oldalon.

Puskás Aréna

Borítókép/ Szokodi László

Szokodi Academy Media

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE A JÚNIUSI KÉT EB-SELEJTEZŐ MÉRKŐZÉSEKRE:

KAPUSOK: Demjén Patrik (Zalaegerszegi TE FC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Baráth Péter (Ferencvárosi TC), Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Callum Styles (Millwall – Anglia)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kalmár Zsolt (DAC 1904 – Szlovákia), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Paksi FC)

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App