Home » Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Három nap van a választásig, és Szegeden is több helyszínen a pártok akkreditált képviselői is többen letették az esküdt. Szegeden a négy választókerületében, több, mint kétszáz szavazóhelység lett kialakítva. Minden magyar választópolgár , már megkapta az értesítést, számára, hol lehet szavazni.
Forrás/ Szokodi Academy Media ( Facebook )
Az MTI mai híranyagában is az szerepel, hogy a legtöbb delegáltat a Tisza párt indította.

Gajda Attila Csongrád – Csanád 2.- választókerület ( Tisza Párt )
Gajda Attila 54 éves tanár, edző és tréner, négygyermekes édesapa. Törökkanizsán született, Zentán nőtt fel, majd Szegeden és Szőregen élt, nyolc éve pedig Mórahalmon telepedett le. Dolgozott fociedzőként, testnevelő tanárként, trénerként, saját vállalkozásban, valamint önkormányzati és versenyszférás vezetőként is. Nyolc évig vezette a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumot és Kollégiumot, majd három évig a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium kollégiumát. Társalapítója a Magyar Tehetséggondozó Szervezetek Szövetségének.
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.
A Nemzeti Választási Iroda informatikai rendszerében rögzítették az április 2-án 16 óráig bejelentett delegáltakat, a szerdai adatok szerint több mint 35 ezer delegáltat jelentettek be az ország 10 047 szavazatszámláló bizottságába a választáson induló pártok, országos nemzetiségi önkormányzatok és független jelöltek.
A legtöbb delegáltat, több mint 17 ezret a Tisztelet és Szabadság Párt bízott meg a szavazatszámláló bizottságokba, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt pedig több mint 15 ezret. A Mi Hazánk Mozgalom valamivel több mint 1 400 delegáltat jelentett be, a Demokratikus Koalíció közel 550-et, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kicsivel több mint 200-at. A többi jelölőszervezet – a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, A Szolidaritás Pártja – Magyar Munkáspárt, az Irány a Jövő Párt és a Normális Élet Pártja – harmincnál kevesebb delegáltat jelentett be a szavazatszámláló bizottságokba. A független jelöltek 50 delegáltat jelentettek be.
A jogszabály szerint a választási bizottságoknak – a választott tagokon felül – a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak. A szavazatszámláló bizottságokba (szszb) és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhettek a választókerületben egyéni képviselőjelöltet, illetve országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok, valamint a független jelöltek.
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhat a választókerületben egyéni jelöltet állító jelölőszervezet, illetve a független jelölt. A közös jelöltet, illetve listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg delegáltakat.
A jelölőszervezeteknek, független jelölteknek érdekük, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik azt, és részt vehetnek az esetleges jogviták eldöntésében.
A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.
A 2022-es országgyűlési választáson több mint 40 ezer, a 2018-ason csaknem 32 ezer delegált vett részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában, 2014-pedig ez a szám 40 ezer volt.
Forrás/ MTI
Borítókép/ Szokodi László
2026 04.09


