Home » Rendszerbontó nagykoncertet szervez Puzsér Róbert, Azahriah is fellép
Puzsér Róbert április 10-ére „rendszerbontó nagykoncertet” szervez. A felkérésre már több mint harminc előadó igent mondott, köztük Azahriah. Minden fellépő egy rendszerkritikus dalt ad elő a koncerten, ami demonstráció és kulturális esemény lesz egyben.

„A választást megelőző pénteken sorra hangerőt adunk az elaljasult hatalommal szemben kritikus daloknak, hogy megmutassák és a választók tömegében tudatosítsák: véget ért a következménytelenség kora” – írja a Polgári Ellenállás a Szélsőközép YouTube-csatornán. A civil mozgalom ezzel egy koncertet jelentett be, a Rendszerbontó Nagykoncertet, ami április 10-én lesz a Hősök terén.
Puzsér Róbert, a mozgalom egyik alapítója azt mondta, hogy amilyen a kultúra, olyan a politika. De amilyen Magyarországon most a politika, annak nem a kultúra, hanem a kultúrharc az alapja. Ebből aztán identitáspolitika következik, amiből meg a hideg polgárháború, aminek a nyertese itthon teljesen egyértelműen a Fidesz.
Forrás/ Puzsér Róbert ( Facebook)
Azt mondta, hogy a nagykoncert célja az, hogy az indulatokat az annak megfelelő dalokkal összecsatornázzák, és ezzel hajtsák meg a politikát. A végső cél pedig az, hogy a választási hajlandóságot növeljék. „Azt akarjuk üzenni felfelé és lefelé egyaránt, hogy a következetlenség ideje véget ért, hogy a magyar történelem fordulóponthoz érkezett” – tette hozzá.
A koncerten rendszerkritikus szerzemények hangzanak majd el olyan előadóktól, akik fontosnak érzik, hogy politikai változást érjenek el a kreativitásukkal. Puzsérnak több mint 30 fellépő mondott igent a felkérésre, az elképzelés pedig az, hogy minden fellépő egy dalt adjon elő, és az rendszerkritikus legyen, kifejezetten az elmúlt 16 év illiberializmusára állítson merőlegest. „Ez egy ellendemonstráció, ugyanakkor egy kulturális esemény és egy koncert. Ennek a kettőnek az élményét akarjuk egymásba vezetni” – mondta.
Fel is sorolt párat a fellépők közül, ott lesz Kardos-Horváth János, a HétköznaPICSAlódások, a KILAKIKITT, Co Lee, Molnár Tamás, Ivan and the Parazol és Azahriah is. Majdnem minden nap jelentenek majd be új fellépőket, a következőket pénteken reggel 10-kor.
Borítókép/ Szokodi László
Cikk/ – „Azi”-bá teltházas koncertje zárta az idei SZIN-t! + videó


