OTP BANK LIGA 2022/2023-AS SZEZON 2., forduló

Az OTP Bank Liga 2., fordulójában az Újpest a Puskás Akadémia otthonába látogatott. Az idei bajnoki szezon első fordulójában, mind a két csapat, lőtt gól nélkül és pont nélkül kezdte az idei bajnoki szezont. Egy kicsit meglepett a sok újpesti szurkoló mellett a Pancho Arénába is sok Puskás-szurkoló látogatott ki csapatának szurkolni.

Fotó/ Szokodi László

A mérkőzés alakulását tekintve egy pár perces  ismerkedést követően a csapatok egymásnak estek . néha szó szerint….! De ekkor Bognár T., játékvezető rendet teremtett és folytatódott a mérkőzés.

Fotó! Szokodi László

Mennyi dolga volt, ezen a mérkőzésen a játékvezetőnek?

Bevallom én nem cseréltem volna, most helyet vele! A labdarúgás mellett, sok színészi mutatvánnyal próbálták a játékosok csapatuk javára fordítani az állást és ami az elmúlt évben is a VAR-rendszer is beleszólt a mérkőzésbe és ezt a játékvezetőnek személyes döntése után az újpestiek találatát a VAR visszanézése után törölte is Bognár T., játékvezető.

A Puskás Akadémia a mérkőzésen két gólt szerzett és valljuk be megérdemelte a győzelemért járó három pontot. Az újpestiek küzdöttek és majdnem megszerezték az idei szezon első újpesti találatát, lehet akkor a mérkőzés kimenetele is más lett volna, ha a gól érvényes lett volna. Egy jóiramú mérkőzésen a Puskás otthon tartotta a három pontot és a tabella 4., helyén áll. Az Újpest úgy lehet még nem  találta meg a saját formáját, de lehet ha az első újpesti gól megszületik  Milos Kruscic csapata lendületet kaphat és sorra gyűjtik be győzelmi trófeákat, A következő fordulóban az Újpest hazai pályán fogadja a ZTE csapatát, míg a Puskás a Kisvárda vendége lesz.

Jó szurkolást!

Szokodi László

Puskás Akadémia – Újpest FC  2 – 0

Felcsút, Pancho Aréna, V: Bognár T., Asszisztensek: Kóbor P., Horváth R.

Gólszerző: 37′, 61′, Corbu

Puskás Akadémia: Tóth B., MEZGHRANI, Batik Bence, Van Nieff , Kiss T., BALUTA, SHAHAB, Stronati , CORBU, Skribek A., Komáromi Gy,

Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Újpest FC: Banai D., ABDOULAYE , BOUMAL, LJUJIC M., NEMANJA A., Csongvai Á., BJELOS, KUUSK M., Katona Mátyás, ONOVO, PAULJECIC B.

Vezetőedző: Kruscic Milos

Borítókép/ Szokodi László

# Csapat LM Gy D V RG KG GK P
1 Ferencvárosi TC 31 22 5 4 78 28 +50 71
2 Paks 31 16 6 9 48 40 +8 54
3 Fehérvár 31 16 5 10 55 39 +16 53
4 Puskás 31 13 10 8 53 33 +20 49
5 Debreceni VSC 31 13 6 12 47 44 +3 45
6 MTK Budapest 31 12 7 12 41 58 -17 43
7 Zalaegerszeg 31 12 6 13 52 57 -5 42
8 Diósgyõri VTK 31 11 8 12 48 56 -8 41
9 Kecskemét 31 11 6 14 40 44 -4 39
10 Újpest 31 11 4 16 45 62 -17 37
11 Kisvárda 31 8 4 19 35 50 -15 28
12 Mezőkövesd 31 5 5 21 27 58 -31 20

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App