Home » Labdarúgó NB II.: Gól, gólok nélkül nem lehet pontokat szerezni!
-A mérkőzés kezdete előtt már Dobos Barna is tudta, hogy több meghatározó játékosát nem tudja pályára küldeni erre a mérkőzésre. Ez pedig nem jó előjel volt, a foghíjasan pályára lépő hazai csapatnak. Ami viszont meglepő volt, a vendégek szurkolótábora igen nagy létszámban képviseltették magukat, a Szent Gellért Fórumban és a mérkőzés végéig buzdították saját csapatukat, vagy ingerelték a szegedi szurkoló tábort. A mérkőzésen a pécsi csapat egy gólja eldöntötte a mérkőzést, a mieinknek a második félidőben több helyzete is akadt, ami rendre kimaradt. A végeredmény 1-0-ás vendég győzelem a szegedi gárda 17 ponttal a 13. helyen állnak a bajnokságban. A héten két mérkőzés vár a szegedi csapatra, szerdán idegenben játszanak a Soroksár SC ellen, vasárnap hazai pályán fogadják Dorogi FC csapatát.CIKK/SZAMY