A forduló egyik nagy meglepetését a Szeged- Csanád Grosics Akadémia csapata okozta. A szegedi gárda idegenben, a Pécs ellen szerzett pontot a bajnoki fordulóban. A szegedi alakulat Dragan Vukmir vezetésével kezd összecsiszolódni, Az elmúlt hazai bajnoki győzelem után, az ellen, a Pécs ellen tudott pontot szerezni, amelyik a tabellán nyolc hellyel van előrébb. A mérkőzés első félidőjében kisebb helyzetek voltak, de gól nem született. Az első gólt, a hazai csapat szerezte meg.
MERKANTIL BANK LIGA, 33. FORDULÓ
TÁMOGASD TE IS A SZOKODI ACADEMY MÉDIÁT!
59. perc Geiger. A hazai csapat játékosa, a saját térféléről vezeti a labdát, a bal oldalon , majd passzol Hegedűsnek, aki tovább lohol a labdával, majd visszasarkalja, a labdát Geigernek, akit nem zavar a szegedi védő a tizenhatos sarkán egy szép íveléssel ellövi a labdát ami Takács feje felett a kapu jobb oldalában landol, 1-0.
Valljuk be ez egy szép GÓL volt!
77. perc Egy szegedi bal oldalról indított támadás során, a hazai csapat játékosa Mohl , indítja Vargát . Aki a partvonal felé, a labdát, majd egy pécsi védi érkezik rá a partvonal és a tizenhatos vonala előtt. Ekkor Varga beadja, a labdát két szegedi Haruna, és Grumics is csúszik, a befele érkező labdára Haruna előrébb volt és belepöccint a labdába. Gól! 1-1.
Ezzel az értékes ponttal, a szeged, a tabella 12. helyén áll. A Szeged, a következő bajnoki fordulóban, a Soroksár csapatát fogadja hazai pályán.
CIKK/Szokodi L.

Fotó/Szokodi L.
Pécsi MFC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1 (0-0)
Pécs, zárt kapuk mögött. Vezette: Csonka Bence (Kis, Rózsa).
Pécsi MFC: Helesfay – Preklet, Gajág, Rácz L., Katona – Grabant (Tihanyi, 89.), Tölgyesi, Bartha (Kónya D., a szünetben), Hegedűs – Geiger (Batizi-Pócsi, 74.), Adamcsek (Németh M., a szünetben). Vezetőedző: Vas László.
Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Takács J. – Ódor, Szilvási, Moga, Mohl – Jovanovics, Oláh G. – Kóródi (Haruna, 66.), Varga Sz., Dobos (Gajdos, 57.) – Grumics. Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gól: Geiger (59.), ill. Haruna (77.).
Kiállítva: Rácz (40.).