Szegeden díszünnepséggel tisztelegtek az 1848-49 -es Forradalom és Szabadságharc Hőseire. A Márc.15-i Ünnepi megemlékezés a Szeged Városháza előtti zászlófelvonással kezdődött, majd az ünnepi ceremónia, a Klauzár téren folytatódott.

Itt Krausz Gergő a díszünnepség narrátora köszöntötte a megjelenteket, akik a Szeged Táncegyüttes előadásában Marossárpataki táncot láthattak. A néptánc után Botka László mondta el ünnepi beszédét.

Fotó/ Szokodi László , Szokodi Academy Media ( Botka László Szeged polgármestere.)

 

Szeged szabadságszerető népe nem tekinthet mintának egy olyan Oroszországot, amely háromszor foglalta el Magyarországot. Bár a hős magyar honvédség 1849 tavaszán jelentős sikereket ért el, Oroszország 200 ezer fős sereget küldött Magyarországra. 

A polgármester beszéde itt: Botka László: „Éljen Szeged, a TISZA legnagyobb városa!”

Sziládi Hajna: „Éljünk-e önnön öröminknek, Vagy sírjunk a síró világgal?” , Petőfi S. , Világosságot c. versét adta elő.

 

Sziládi Hajna előbb Petőfi Sándor Világosságot! című versét mondta el, majd Mentovics Éva Bátor huszárok című versét közösen adta elő Károlyi Krisztián és Krausz Gergő. Utánuk újra a Szeged Táncegyüttes táncolt, majd Borovics Tamás mondta el a XIX. század költői című Petőfi-verset. Az irodalmi összeállítás a Nemzeti Dallal zárult, amit Károlyi Krisztián, Sziládi Hajna és Krausz Gergő a Szeged Táncegyüttes táncosaival közösen énekelt, mondott el.

A Szegedi Nemzeti Színház irodalmi műsora után a Szeged Városi Kórusegyesület egyesített énekkara lépett föl, 48-as népdalokat énekelnek. A kórust a Sámli Zenekar kísérte.

 

Az ünnepség végén a pártok és civil szervezetek helyezték el az emlékezés koszorúit:

Fotó/ Szokodi László ( Szeged önkormányzata és lakossága nevében Botka László polgármester )

 

Fotó/ Szokodi László , Szokodi Academy Media, ( a Szegedi Rendőrkapitányság nevében Szenti Szabolcs Sándor alezredes, kapitányságvezető és a Szegedi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka Galiba Gábor tűzoltó alezredes kirendeltségvezető)

 

Fotó/ Szokodi László

2026 03.16

Hírlevél

Verified by MonsterInsights
Verified by MonsterInsights