Bedő Dávid a Momentum frakcióvezetője , a vasárnapi szegedi  demonstrációs tüntetésen felszólalt. A politikus  beszédében a gyülekezési törvény szigorítása, és az Orbán-kormány ” Tavaszi nagytakarítás „, hadjáratáról is beszélt. Véleménye szerint ez a törvényjavaslat egy félrevezetés, amibe az Orbán –  kormány saját , immáron 15 éves 2/3-os többséguralmát akarja ezen alaptörvényjavaslat módosítással bebetonozni. A politikus beszéde végén kérte , aki teheti tartson velük a  hétfői budapesti tüntetésre.

Klip/ Szokodi László , Szokodi Academy Media

TÁMOGASD TE IS A SZOKODI ACADEMY MÉDIÁT!

 

Momentum Mozgalom vasárnapi szegedi demonstrációs tüntetésén , közel sem voltak annyian, mint a két héttel korábbi Dugonics térin.


A hétvégi tüntetésen a Halász Noémi a helyi szervezet elnöke is felszólalt.

Fotó/ Szokodi László ( Halász Noémi, a Momentum Mozgalom szegedi szervezetének elnöke)

 

Felszólalásában a politikus is a Bedő Dávid által említett alaptörvény módosító javaslat ellen emelte fel a szavát, valamint az Orbán-  kormány korrupciója. és politikája, valamint Orbán  „kettős mérce” , gyakorlása a baloldali politikusokkal szemben, ( kormánypárti embereknek mindent , de a baloldali képviselő azonnali megtorlása, pl.: Momentummal szemben ugyanolyan elv gyakorlása, akár több milliós bírság is kiszabásra kerül.). A demonstrációs tüntetés végén a Momentum képviselői együtt énekelték a Himnuszt.

 

Cikk/ Szokodi László

Fotó/ Szokodi László (Szeged Aradi Vértanuk Tere 2025 04.13 Momentum demonstrációs tüntetés az Orbán-kormány ellen.)

 

Kövess a Szokodi Academy Media   TikTok  , Facebook , Instagram , YouTube , oldalalakon is!

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Verified by MonsterInsights
Powered by Live Score & Live Score App
Verified by MonsterInsights