Ismét Szegeden járt Magyar Péter a Tisza Párt elnöke. Kedden a koradélutáni órákban egy „56-os” -feliratú  utánfutó állt meg a Klauzál téren. Majd az  Aranyoroszlán szökőkút mellett elsétálva érkezett Magyar Péter a Tisza Párt elnöke. Magyar pacsizott a térre kilátogató szimpatizánsaival. Majd felpattant a platóra, és demonstrációs beszédében, többnyire az Orbán -kormányt és annak „média sleppjét ” kritizálta. 

Ki a felelős?

 

Tegnap itt járt valaki, nem tudom, találkozott-e vele valaki” – utalt arra, hogy hétfőn Orbán Viktor is ellátogatott Szegedre , igaz a miniszterelnök „titokban”, volt látogatóban, a Napfény Városában  …., legalábbis a képek erről árulkodnak.

TÁMOGASD TE IS A SZOKODI ACADEMY MÉDIÁT!

Külföldi munkavállalók!

Szegedi vonatkozású témát is érintett a  Tisza Párt elnöke. Aki  bírálta a kínai  gyár építkezését  Szegeden, és annak külföldi munkavállalóit. Magyar szerint a fülöp-szigeteki munkások végzik ezeket a jelenlegi építési munkákat, és majd a gyár nyitását követően  is ezeket a munkások fognak dolgozni a szegedi gyárban. A  kínai befektető cég , ezzel a beruházással elveszi sok   magyar ember munkáját, és megélhetését is veszélyezteti itt és  országosan is .Meg kell „regulázni”, az olyan külföldi beruházókat akik, hasonlóan az Orbán -kormány jóváhagyásával „üzletelgetve”, működnek Magyarországon.

 

 

 

Klip/ Szokodi László

Szokodi Akadémia Média

Magyar Péter beszédének második részében a Tisza Párt által kezdeményezett Nemzet Hangja konzultáció fontosságáról beszélt a megjelent publikum előtt. A konzultáció, 12 pontban foglalja össze a Tisza Párt azon kérdéseit , amivel nem ért egyet a  jelenlegi kormánnyal és ezt a szavazóik véleménynyilvánításával is szeretnének ha választ kapnának. A konzultációt ápr. 11-ig lehet kitölteni az ország több pontján, vagy online

Fotó/ Szokodi László ( Magyar Péter a Tisza Párt elnöke)
Fotó/ Szokodi László ( Magyar Péter a Tisza Párt elnöke)

A párt elnöke végezetül elmondta, hogy  nem szabad meghátrálni a jelenlegi kormánypárttal szemben , hiszen az Orbán-kormány is tudja , hogy a Tisza jelen van és jövőre nem csak nyerni akar, hanem a kétharmadot is :” Árad a Tisza.”

Az idei márc. 15-i ünnepi beszédeket értékelnénk most, és megnéznénk a szavazó állásfoglalását, akkor a Tisza Párt  előnyt észlelhetnénk. A második  a Fidesz és az elmúlt hetek nagy „lobbista”, nyertese a Mi Hazánk is örülhetne , hogy dobogós.  Két párt az 5%-os küszöbhatáron áll , valamelyik bizonyára  bekerülne.  Az viszont látszik , hogy a pártok egy évvel a választás előtt fölpörögtek , és feltehetően , minden párt megtesz mindent a következő egy évben, hogy megszerezze a bekerüléshöz  szükséges szavazatokat.

A www.szokodiacademy.hu oldalon olvashatsz hasonló témájú cikkeket.

 

Cikk/ Szokodi László

Borítókép/ Szokodi László

Szokodi Akadémia Média 

Kövess a Szokodi Academy Media   TikTok  , Facebook , Instagram , YouTube , oldalalakon is!

 

 

 

 

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App