OTP BANK LIGA 28., FORDULÓ

 

BORIS: „MEGFELELŐEN FEL TUDTUNK KÉSZÜLNI A BUDAFOK ELLENI MECCSRE”

 

  • A bajnoki forduló szombati mérkőzései közül az MTK- Budafok mérkőzésről készítek beszámolót, amit itt az Academy Media oldalon tudtok megtekinteni. A két csapat számára a pontok jelentenének elmozdulást a tabellán. Az MTK  a 4. helyen lubickol és számára nagyon fontos lenne a három pont, hogy riválisaival szemben versenyben tudjon maradni a 3. helyért. A Budafok sajnos a kiesés ellen küzd és egyre reménytelenebb a helyzet számukra mivel az elmúlt négy mérkőzésen zakóztak egyetlen pontot sem tudtak begyűjteni, és ha az MTK ellen sem tudnak eléggé biztosra vehetjük, hogy kiesnek. 

RAJT!

A két csapat a bajnoki szezonban kétszer találkozott és ebből a budafoki csapat jött ki eddig ki sikeresebben, egy győzelem és egy döntetlennel. Ráadásul a győzelmet az MTK pályán érte el a csapat, így Michael Boris csapatának lesz miért odapirítani holnap az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Michael Borist nem hiszem, hogy valakinek is be kell mutatni, de a holnapi mérkőzésen az ő taktikája is nagyon fontos lesz a Budafok ellen, hogy pontot szerezzen csapata hazai pályán.

A mérkőzés előtt így nyilatkozott, Michael Boris:

A 10. játéknap óta folyamatosan a legjobb hatban vagyunk, ami csodálatos, bár az első tíz meccsen voltak problémáink, többször is kikaptunk. Utána feljavultunk és az eredményeink is, volt, hogy három meccset nyertünk egymást követően. Most nagyon változóak az eredmények , de volt egy hosszú nemzetközi szünet, mely során csupán tíz játékosunk volt itt, és sok fiatallal töltöttük fel az edzéseket. Még mindig 45 pont a minimális cél, amit el tudunk érni, de ehhez először jól kell teljesíteni a Budafok ellen”. mondta  Michael Boris

 

Fotó/Szokodi L.

OTP BANK LIGA 28., FORDULÓ

2021 04.09 PÉNTEK:

20:00 MEZŐKÖVESD ZSÓRY – KISVÁRDA MASTER GOOD

2021 04.10 SZOMBAT:

14:45 MTK BUDAPEST – BUDAFOKI MTE

17:00 MOL FEHÉRVÁR FC – ÚJPEST FC

19.30 FERENCVÁROSI TC – PUSKÁS AKADÉMIA

 

2021 04.11 VASÁRNAP:

14:30 DVTK – PAKSI FC

17:00 ZTE FC – BUDAPEST HONVÉD

 

OTP BANK LIGA 28., FORDULÓ

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App