UEFA EURO2020

Labdarúgó Európa-bajnokság, 2021,  Budapest

-A világ egyik legszebb stadionja az Eb-n erős négyesre vizsgázott

  • Mint ismert az idei részben hazai rendezésű Európa -bajnokság egyik házigazda stadionja, a Puskás Aréna volt. A Puskás Arénában a Eb-n négy mérkőzést rendeztek, kettőt a magyar válogatott játszotta, a portugálok, és a franciák ellen, majd az „F”-csoport utolsó mérkőzését a francia, portugál utolsó mérkőzését is ebben a csodálatos arénában rendezték. A „halál csoportnak” nevezett „F”-csoport a nyolcaddöntők végén kiderült, csak eddig hihettük annak. A csoportból egy csapat sem tudott továbbjutni a legjobb nyolc közé jutásért, a portugálokat, a belgák, míg a franciákat a svájciak és a németek az angolok ütötték ki a továbbjutástól. Így egy kicsit a mi csapatunk megitélése is kicsit visszább esett, de az a magyar válogatott mellett szól ez a csapat küzdeni tudásban már minőségi változáson ment keresztül, a játékban még meg kell tanulni győztes mérkőzésből, megnyerni a mérkőzést. Ha ez sikerül egy nagyon nagy lépést tesz a csapat a következő nagy világeseményen való jó szerepléshez. 

Fotó/Szokodi L.

 

  • A Hollandia-Csehország nyolcaddöntő mérkőzést is a Puskás Arénában rendezték. Fantasztikus élmény volt, de leginkább a cseh szurkolók számára, mint ismert 2-0-ra tudták legyőzni a holland válogatottat. Maga a hangulat is felejthetetlen volt, több, mint ötven ezer szurkoló volt, jelen a stadionban. A stadion kiválóra vizsgázott az Eb-n, ami viszont a többi értékelési kategóriákat illeti, abban nem a stadion a hibás. Jöjjön hát az értékelés, az Academy Media jóvoltából.

Puskás Aréna

Stadion :   10/10             – A világ legszebb stadionjai közé tartozik.

Biztonsági ellenőrzés: 10/9

Biztonsági szolgálat: 10/ 7.5     – Több helyen nem volt, megfelelő az ellenőrzés a mérkőzés ideje alatt, több helyen is dohányoztak, ami TILOS!

– Volt, olyan mérkőzés ahol beszaladt egy szurkoló a stadionba és volt, olyan szurkoló, aki nem kívánt zászlót, tartott fel a mérkőzésen, ezt az UEFA szabályozása tiltja.

Karszalag átvétel: 10/10           –  Kiválóra lehet értékelni, szervezett volt,  információ pontos, gyors átvétel.

Büfé, WC, tisztaság: 10/8            – A büfében a kiszolgálás jó, a WC-ben a tisztítás nem volt.

Szurkolók szórakoztatása: 10/9     – A mérkőzés előtt, a szünetben volt, program a szurkolóknak, de a stadion előtt nem.

Információ közlés a  stadionban: 10/10   – Kiváló

Magyarországról reklám kampány:   –             – Ilyen nem volt.

Összességében a Puskás Aréna egy erős 8.0 osztályzatot, azaz egy erős 4-esre vizsgázott.

 

Borítókép/Szokodi L.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App