– Prűd gólok az Újpest mérkőzésen.

 

OTP LIGA 12.FORDULÓ:

Újpest FC-Paksi FC 1-1 (0-0)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Csonka B.
Gólszerző: Beridze (68.), illetve Ádám (91.)
Újpest FC: Pajovic – Kastrati, Kutrumpisz, Baosic, Antonov – Onovo, Csongvai – Simon K. (Beridze, 62.), Mitrovic, Perosevic – Tallo (Bacsa, 86.)
Paksi FC: Hegedüs – Lenzsér (Bertus, 39.), Böde, Gévay – Kulcsár D. (Nagy R., 77.), Balogh B., Bognár I. (Haraszti, 77.), Szabó J. – Sajbán – Ádám, Hahn (Vas, 56.)

A mérkőzés alakulása:

– A két csapat elmúlt 14 mérkőzését nézve 10 döntetlen, és 4 újpesti győzelem van feljegyezve. Viszont a paksiak erre a mérkőzésre esélyesebbek a győzelemre, mivel az újpesti gárdán az elmúlt hónapban totálisan átment a koronavírus járvány. A mai első olyan mérkőzés amire,  már több meghatározó játékos is pályára léphetett , valamint a vezetőedző ,Predrag Rogan is visszaülhetett   a kispadra. Ez jó előjelnek tűnhet, a zártkapus mérkőzést illetően, hogy a tv nézők egy izgalmas mérkőzést láthatnak. A lila-fehérben pályára lépő újpestiek kezdték a mérkőzést, akik az első perctől fogva nagy iramot diktáltak. A több hetes kihagyás után visszatérő újpesti játékosok motiváció, vagy inkább a játszani akarás szelleme hajtotta a paksiak ellen. Azonban a Böde vezényelte Paks sem hagyta magát és zárt védelmükön nem tudott átjutni az újpesti csapat, Tallo, és Simon Krisztán révén több helyzet is kialakult, amit sorra elpuskáztak. Az első félidő gól nélküli döntetlennel ért véget. A második félidőben is az újpesti csapat diktálta az iramot, 62. percben Simon helyére, csereként beállt Beridze új lendületet adott a hazai újpestieknek. Sorozatos helyzeteket alakítottak ki , 67. percben Perosevis lövése már  veszélyesen fenyegette Hegedüs kapuját. A 68. percben egy paksi támadás következtében, egy nagy bénázás paksi részről, a labda Tallohoz pattan, ő tovább passzolja Beridzenek, aki  észreveszi, hogy Hegedüs kint áll a kapujából és kb.: 40 méterről lőtte el  a labdát, ami Hegedüs felett átrepül, és prűden begurul a kapuba. Vezet az Újpest. A  mérkőzés folyamán a Paks is erősített a játékán, de rendes játékidőben az eredményen nem tudott  változtatni.. Csonka játékvezető három perc hosszabbítást szánt erre a mérkőzésre. A hosszabbításban egy paksi támadás során Nagy a jobb szélen beíveli a labdát, amit bal oldalról Böde az ötös előtt kicsivel ráfejel, ezt még Pajovic ,párduc ugrással kiöklözi, de ott van Ádám Martin paksi részről és ő jobb lábbal bepattintja a labdát a hálóba. Utolsó pillanatban egyenlített a vendég Paks és a visszatérő, jól játszó újpestiek kiengedtek két pontot a kezükből. Az Újpest FC a 9. helyen, a Paks FC 5. helyen áll pillanatnyilag a tabellán.

CIKK/SZAMY

 

Újpest FC:

-„Azt mondtam a mérkőzés előtt, hogy már az is nagy eredménynek számít, és nagyon boldogok vagyunk attól, hogy visszatérhetünk a pályára, hogy edzhetünk és végre a rendes kerékvágásba visszatértünk. Azzal tisztában voltunk, hogy a Paks jobb erőnléti állapotban van, jobb helyzetből kezdi meg ezt a meccset. Én azt kértem a játékosoktól, hogy tegyék bele szívüket-lelküket, és használják az eszüket is. Legyenek fegyelmezettek a pályán, legyenek motiváltak, és ne hiányozzon belőlünk a küzdőszellem, a győzni akarás és az energia. Azt hiszem, hogy ezt ők mind teljesítették, mind hozták, de ennek ellenére kicsúszott a kezünkből két pont. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elkeseredünk, az Újpest fel fog állni és vissza fog jönni, tovább gyűjti az erejét és a következő összecsapáson megmutatja, hogy többre is képes. Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, mert kiadták magukból, amit lehetett, ez ma nem volt elég arra, hogy minden pontot itthon tartsunk, és ezért sajnálom is őket. Azt láttam, hogy küzdöttek a pályán, kitartóak voltak, és végig robotolták a 90 percet, ami egy hónapos kihagyás után nagyon szép eredménynek tekinthető.”- Predrag Rogan, vezetőedző értékelése.

 

Fotó/SZAMY

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App