-Marco Rossi bizakodó, hogy csapata pontot, vagy akár pontokat is szerezhet az angol válogatott ellen.

 

A magyar válogatott negyedik, világbajnoki-selejtező csoportmérkőzését játssza Anglia ellen, a Puskás Arénában. A szerdai hivatalos sajtótájékoztatón Marco Rossi a magyar válogatott vezetőedzője válaszolt a sajtó munkatársainak.

 

Sosem könnyű minden forgatókönyvre felkészülni. Mi igyekszünk a legjobb tudásunk szerint készülni és tudjuk, hogy sok nehézséggel kell majd szembenéznünk. Sokszor játszottunk már erősebb ellenfelekkel, a csapatom pedig bizonyította, hogy tud félelem nélkül futballozni. Bár tudjuk, milyen erős az ellenfél, nem szabad teret engedni a félelemnek. Nehéz mérkőzés lesz, de együtt túl tudunk lépni a nehézségeken. Ha sikerül csapatként játszanunk, akkor – csakúgy, mint gyakran az elmúlt időben – meglepetést tudunk okozni az ellenfelünknek. Így még ha az eredménnyel nem is lennék teljesen elégedett, a teljesítményünkkel teljesen az akarok lenni. Ezt várják tőlünk a szurkolók is, hogy nézzünk bátran az ellenfeleink szemébe és próbáljunk egyenrangú felekként kiállni ellenük – fogalmazott Marco Rossi a válogatott sajtótájékoztatóján.

A szövetségi kapitány elmondta, csapata önbizalmat szerzett az utóbbi időszakban. És bár vannak hiányzók a keretben, úgy gondolja, megtalálta a megoldást a pótlásukra – hogy ez mennyire válik be, az a pályán fog kiderülni.

– Ha megnézzük az Eb-mérkőzések eredményeit, azt kell mondanom, hogy az angol csapat az ottani ellenfeleinknél is erősebb, ezt igazolta a torna, ahol egyetlen lépésre voltak a győzelemtől, csak a tizenegyespárbajban veszítettek. Tisztában vagyunk az ellenfél értékeivel csapatként és egyénenként is. Van olyan ellenfél, amelynek nagyon kevés vagy nincs is gyenge pontja, és az angol válogatott minden játékhelyzetben előnyt tud szerezni, gyakran találnak területeket, pontrúgásokban is jók, az átmenetekben is nagyon hatékonyak, nem véletlen, hogy az egyik legrangosabbnak tartott válogatott. Ami a holnapi mérkőzés kapcsán lényeges, hogy 60 000 néző előtt fogunk játszani és függetlenül attól, hogy az ellenfél milyen lelkiállapotban lép pályára, nekünk a legjobbunkat kell nyújtanunk. Nem tudjuk, hogy az elvesztett döntő az előnyünkre vagy hátrányunkra szolgál-e.

A sajtótájékoztatón szó volt még a keretről is:  

 Aki Amerikából érkezik haza, annak nagyon hosszú utat kell megtennie, és az időeltolódás miatt az első napokban csak pihenniük szabad, de ezzel tisztában voltunk a kerethirdetéskor is. Amikor ennyi idő után újra találkoznak a játékosok, akkor nagyon gyorsan kell behozni a különbségeket, amik a klubjaiknál kialakulnak náluk. Eleve igyekszem olyanokat behívni, akik a lehető legjobb formájukban vannak azok közül, akiket nemzetközi szintű játékosoknak tartok.

Forrás/MLSZ

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZEPTEMBERI PROGRAMJA:
SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK:
20.45: MAGYARORSZÁG–Anglia
SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP:
18.00: Albánia–MAGYARORSZÁG
SZEPTEMBER 8., SZERDA:
20.45: MAGYARORSZÁG–Andorr

Borítókép/Szokodi L.

2021 09.02

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-KERETE:

Kapusok: Bogdán Ádám (FTC), Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshopper Club Zürich – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Tamás Márk (Slask Wroclaw – Lengyelország)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)
Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek)

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App