Konferencia Liga, selejtező, 3. forduló,2. mérkőzés:

 

-A Basel otthonában vívhatja ki a továbbjutást az Újpest!

 

Az Újpest ma este játssza remélhetőleg nem az utolsó Konferencia Liga mérkőzését.  A Basel elleni visszavágó mérkőzést idegenben játssza a magyar csapat, az FC  Basel ellen. A svájciak az első  mérkőzésen 2-1-re tudták legyőzni  az Újpestet, így gólokkal kell nyernie a Basel ellen, hogy továbbjusson, a negyedik körbe, a lila-fehér alakulatnak. A hazai találkozón a magyar együttes az első félidőben mutatott teljesítménye lehet a mérvadó Patrick Rahmen csapata ellen, aki már az első találkozón kijelentette, hogy ők az esélyesebbek és továbbjutnak a magyar csapaton. Ez az első találkozó végén igaz be is igazolódott, de ha Michael Oenning vezetésével egy védekezésben masszív hátvédsorral és egy támadójátékot mutató csatársorral meglepheti a svájciakat, igaz játékos téren négy újpesti játékosra nem számíthat a Michael Oenning. Így Fernando Viana és Giorgi Beridze mellett , Fehér Csanád, Stefan Jevtoski sérüléssel szenved és az is kérdéses, hogy a csatársorban gólerős ,Junior Tallora sem biztos, hogy pályára léphet a mai mérkőzésen. Az előző mérkőzésről készített beszámoló itt: Újpest-FC Basel

A tegnapi sajtótájékoztatón a svájciak vezetőedzője, Patrick Rahmen értékelte az első mérkőzést és arról is beszámolt , miként tudják majd, megállítani esetlegesen az újpesti játékosokat a gólszerzésben.

Fotó/Szokodi L.

Patrick Rahmen:

„Jó kezdő pozíciót alakítottunk ki az első mérkőzésen. De nagyon koncentrált teljesítményre van szükség az ellenféllel szemben, erre fel vagyunk készülve. ” Különösen jobban készülnek az újpesti gyors váltójátékra, mint az egy héttel ezelőtti mérkőzésen. – Ezúttal nem engedhetünk meg ennyit – mondja Rahmen -, mert valóban veszélyes támadási behatolásuk van. Valentin Stocker kapitány utalt csapatának itthon visszanyert erejére: „Az előző szezon végén azt mondtuk, hogy feltétlenül újra hazai hatalommá kell válnunk. Az ellenfeleknek állítólag nagyon nehéz dolgaik vannak a Joggeliben. Ezt azóta is sikerült megtenni, és most ezt szeretnénk megerősíteni. „Ezen kívül Stocker nagyon várja a Muttenzerkurve visszatérését:„ Már eddig is nagyszerű volt a hangulat és a közönség támogatása. Ha a teljes Muttenzer -görbe hátul van, természetesen egy kicsit hangosabb lesz, ami továbbvisz minket. „, nyilatkozta a svájci szakvezető

Az Újpest vezetőedzője a mai mérkőzést illetően, szűkszavúan nyilatkozott.

Fotó/Szokodi L.

Michael Oenning:

„Győzni szeretnénk, és azért jöttünk, hogy mindent megtegyünk. Eléggé sikeresnek értékeljük az előző meccset is, bár az eredmény sajnos nem ezt mutatja” , sajnos sok sérült van a csapatban, de a szakember így is bizakodó a továbbjutást illetően, majd hozzátette:
„Azért vagyunk itt, hogy megnyerjük a mérkőzést, azon leszünk, hogy minél több gólt szerezzünk. Ugyanazt a ritmust nehéz lesz követni, de ez a célunk” -nyilatkozta Michael Oenning

Ha ma továbbjutna az Újpest, akkor  a   Hammarby IF (svéd) ,  FK Cukaricki (szerb) mérkőzés győztesével  játszana  a negyedik körben. Az első találkozót a szerb csapat nyerte 3-1-re.

 

Európa Konferencia-liga, selejtező:

3. selejtező, 2.mérkőzés , visszavágó

08.12, 19:30 , Svájc ,St. Jakob-Park

FC Basel – Újpest FC 

Az első mérkőzésen a Basel 2-1-re győzött.

 

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App