Kisorsolták a férfi kézilabda Magyar Kupa négyesdöntőjét. A volt szegedi játékos Katzirz Dávid a NEKA együttest húzta , majd ellenfélként a Tatabányát, ezzel az első elődöntő párosítása ki is alakult. Így el is dőlt, hogy a másik ágon  a két nagy csapat a  címvédő , OTP Bank – Pick Szeged – One Veszprém HC csapnak össze a döntőbe jutásért. Legutóbb 2022-ben fordult elő, hogy a 31-szeres kupagyőztes bakonyiak és a nyolcszoros aranyérmes csongrádiak már az elődöntőben megmérkőztek egymással, akkor a Veszprém győzött, a döntőben pedig 42–19-re megverte a Fejér-B.Á.L. Veszprémet. A Magyar Kupa négyes döntőjét április 18-án, és 19-én tartják a győri Audi Arénában. 

Fotó/ Szokodi László , Szokodi Academy Media ( Fazekas Máté az OTP Bank – Pick Szeged játékosa.)

 

Ahhoz, hogy az idei Magyar Kupa – döntőjébe kerüljön a Tisza -parti alakulat, bizonyára Appelgren a szegediek vezetőedzőjének , több poszton rendeznie kell a sorokat. Mint arról beszámoltam a szeged az  idei első BL meccsén csúfos vereséget szenvedett a Barca csapatától. A mérkőzés képét tekintve, egy nagyon gyengén játszó szegedi csapatot láthatott a teltházas Pick Aréna publikuma.

TÁMOGATÁS

MIÉRT?

Ezt bizonyára , már az első félidőben Michael Appelgren és a stáb is észlelte, és a félidő szünetében már a megoldáson dolgoztak a szakvezetők és a játékosok. Így alakulhatott ki a végére , CSAK!, nyolcgólos különbség. Azt azért a szurkolók is észrevették, hogy a szegediek spanyol játékosa, vagy jól játszik, vagy sem. Egy ilyen szintű meccsen, azért elvárható lenne , hogy ezen sztár játékosok 100%-os teljesítményt nyújtsanak. Így is a mérkőzésen, helyzeteket kihagyó Garciandia  lett a mérkőzés végére öt góllal a csapat legeredményesebb játékosa. De Bodó Ricsi is a kiemelt mérkőzéseken az elmúlt évet is beleszámítva alulmúlja régi önmagát. Ricsitől sokkal többet várnánk el , hiszen ő sem a fiatal játékos keretet képviseli már.

Fiatalok!

Szilágyi Benjámin beállítása jó húzás volt , igaz ehhez az is hozzájárult, hogy Sostaric sérülés miatt nem léphetett pályára. Az már viszont felróható  Appelgren vezetőedzőnek, hogy tizenegygólos  vendég vezetés után, sem engedte pályára Fazekas Mátét, csak az utolsó öt percre. Fazekas Máté jól szállt be a mérkőzésbe, gólt nem szerzett, de a látottak alapján, sokkal több játékidőt érdemelne, ilyen rangos mérkőzéseken. A mindössze 19 éves  magyar kézilabdázó  tehetsége , nem vitás és bizonyára egy ilyen mérkőzésen , öt percnél több játéklehetőséget is adhatott volna Appelgren  edző. Ennek a Pick Szeged szurkolói is hangot adtak. Jobban látnának egy fiatal magyar tehetséget játszani a pályán, mint azokat a játékosokat, akik nem „HARCOLNAK, KÜZDENEK A GYŐZELEMÉRT.

 Magyar Kupa

Az idei Magyar Kupa négyesdöntőjéig , még BL-meccset is játszik a Szeged és ez jó lehetőség lesz még arra, hogy felkészüljön a Pick az idei szezon egyik legnagyobb összecsapására.

 

FÉRFI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
Az elődöntő párosítása
NEKA–Mol Tatabánya KC
One Veszprém HC– OTP-Bank Pick Szeged

 

Cikk/ Szokodi László

Borítókép Szokodi László

2026 02.24

Cikkek:

– A Barcelona nyolc góllal győzte le a Szegedet!

Hazai pályán kapott ki az OTP Bank – Pick Szeged a Zágrábtól ! + KÉPEK

.

Hírlevél

Verified by MonsterInsights
Verified by MonsterInsights