Bódis Kriszta is felszólalt a Márc.15-i ünnepi rendezvényen. Mint , arról már beszámoltam a Márc. 15-i Nemzeti ünnepsorozatról. A két legnagyobb hazai párt rendezvényén is több ezren voltak, én a Tisza Párt Astoria előtt tartott rendezvényére , jóval több szimpatizáns látogatott ki, mint bármelyik fővárosi másik ünnepi rendezvényre. Az is jól látszik , hogy míg a kormánypárti oldal „Brüsszel ellenes-kampánya”, is téma volt, úgy a Tisza Párt ünnepi megemlékezésén fő témaként , az Európai Unióban való biztos maradás hangzott el. De nagy szerepet kapott, mind a két párt részéről, hogy az ünnepi rendezvényben szerepet kapjon a cigányság. Ennek legismertebb formájában tette az ünnepi rendezvénybe, mind a két párt. Bódis Kriszta ( Tisza Párt), felszólalásában, a 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc harcosaiként beszélt a romákról, akik akkor és most is nagyon fontos részesei a magyar társadalomnak.

 

Bódis Kriszta: A forradalom szelleme mindig újraéled, a szabadság pedig árad, áradjon!

 

 

  • Mint , arról már beszámoltam a Márc. 15-i Nemzeti ünnepsorozatról. A két legnagyobb hazai párt rendezvényén is több ezren voltak, én a Tisza Párt Astoria előtt tartott rendezvényére , jóval több szimpatizáns látogatott ki, mint bármelyik fővárosi másik ünnepi rendezvényre. Az is jól látszik , hogy míg a kormánypárti oldal „Brüsszel ellenes-kampánya”, is téma volt, úgy a Tisza Párt ünnepi megemlékezésén fő témaként , az Európai Unióban való biztos maradás hangzott el. De nagy szerepet kapott, mind a két párt részéről, hogy az ünnepi rendezvényben szerepet kapjon a cigányság. Ennek legismertebb formájában tette az ünnepi rendezvénybe, mind a két párt. Bódis Kriszta ( Tisza Párt), felszólalásában, a 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc harcosaiként beszélt a romákról, akik akkor és most is nagyon fontos részesei a magyar társadalomnak.

Cikk/ Szokodi László

 

Cikk/ Szokodi László

 

Támogasd TE is a Szokodi Academy Media híreit!

 

Bódis Kriszta: A forradalom szelleme mindig újraéled, a szabadság pedig árad, áradjon!

Fotó/ Szokodi László ( Bódis Kriszta a Tisza Párt Márc. 15-i rendezvényén szólalt fel. )

 

Bódis Kriszta, a Van Helyed Alapítvány alapítója arról beszélt, hogy Európát évszázadokig egy szűk elit tartotta a markában, de a népnek elege lett abból, hogy éheznek, miközben palotákban lakmároznak a királyok, és a hatalom öröklődik, a vallási vezetők nem a lelki üdvöt szolgálják, hanem a hatalmukat védik.

 

Ismerős ez? Igen!

– tette fel a kérdést, majd meg is válaszolta Bódis. Európa történetében aztán eljött a nagy ébredés, a felvilágosodás kora, amikor az emberek megelégelték az elnyomást, mert az ember szabadnak születik, nem alattvalónak. A nép akaratából létezik a hatalom, a tudás nem bűn, hanem jog – jelentette ki Bódis, majd úgy folytatta, hogy amikor a nép felébredt, a zsarnokság rettegett. A XIX. században azért robbantak ki a forradalmak, mert a szabadság nem kegy, hanem jog.

” Szólj csak cigányzene, szólj!

@szokodiacademy

“-Szólj csak cigányzene, szólj!” Bódis Kriszta a @TISZA Párt Márc.15-i ünnepi rendezvényén a hazai romák Magyarországhoz való hozzátartozásáról is beszélt. Nem kérdés, hogy nem csak 1848-49 -ben vívta ki EGYÜTT a magyarság a szabadságot. Legyen bármilyen bőrszínű valaki , vagy szexuális beállítottságú , emberek vagyunk “ Egy hazába tartozunk!” Hasonló tartalmakért kövess be! www.szokodiacademy.hu 🇭🇺 @TikTok @TikTok for Business @@Árad a Tisza! @bodiskrisztaofficial #foryou #pusztuljonaforyouba #szokodiacademymedia #szokodiphotographer #miegyvérbőlvalókvagyunk #hírek #magyarpolitika #magyarpeter #bodiskriszta #szokodiacademy #news #europaiunio #cigany #gypsy #gypsykings #szex #gay #hetero #egyutt

♬ eredeti hang – SzokodiAcademyMedia

Nagy Ervin: Nincs magasztosabb, hazafiasabb érzés

Fotó/ Szokodi László ( Nagy Ervin a Tisza Párt , Márc. 15-i ünnepi rendezvényén szólalt fel.)

 

Nagy Ervin azzal kezdte beszédét, egy évvel ezelőtt megkereste egy ember, megkérdezte, hogy van-e elég kurázsija, gerince építeni egy jobb országot. A színész nem bánta meg a csatlakozást, „nincs magasztosabb, hazafiasabb érzés annál, mint amit itt látok”.

Mi Petőfi szabad népe vagyunk, a szabadság költőjének népe vagyunk, a szabadság népe vagyunk

@szokodiacademy

Nagy Ervin: “ Árad a TISZA!” Hasonló tartalmakért kövess be! www.szokodiacademy.hu 🇭🇺 @TikTok @TikTok for Business @TISZA Párt @Árad a Tisza! #foryou #pusztuljonaforyouba #szokodiacademymedia #szokodiphotographer #hírek #magyarpolitika #magyarpeter #nagyervin #magyarország #marc15 #tiszapart #mindenki #magyarok🇭🇺 #budapest #szeged

♬ eredeti hang – SzokodiAcademyMedia

 

– jelentette ki Nagy Ervin, akinek felszólalása közben a résztvevők elkezdték skandálni, hogy „mocskos Fidesz”. „Különbözzünk ebben is, kérlek benneteket. Hallgassuk inkább meg, hogy őseink mit tartottak a legfontosabbnak, mondjuk el, hátha meghallják a Karmelitában is” – szólt közbe Nagy Ervin, aki felsorolta a 12 pontot, majd elénekelte a Kossuth-nótát.

Fotó/ Szokodi László ( Roma zenészek, a Tisza Párt Márc. 15-i ünnepi megemlékezésen.)

 

Borítókép/ Szokodi László

TISZA PÁRT NEMZET HANGJA KÉRDÉSEI, ÉS ELŐREGISZTRÁCIÓ : ITT!

TISZA PÁRT NEMZET HANGJA KÉRDÉSEI:

  • Egyetért-e ön azzal, hogy évi maximum 200 ezer forint értékben nyugdíjas Szép-kártyát vezessünk be, amely élelmiszerre, gyógyszervásárlásra és egészségmegőrzésre fordítható?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy a gyógyszerek áfakulcsa 0 százalékra csökkenjen?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magánegészségügyi beruházások támogatására, és évente minimum 500 milliárd forint extraforrást biztosítson az állami egészségügyi rendszer fejlesztésére?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy a visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésre fordítsuk?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5 százalék legyen?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy az szja egységesen 9 százalékra csökkenjen?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy újra bevezetésre kerüljön a korábbi területeken a kata adózási forma?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy az 5 milliárd forintos vagyon felett extra adófizetési kötelezettség kerüljön kiszabásra?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy egy miniszterelnök két ciklusig, maximum 8 évig tölthesse be a pozícióját?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy az önkormányzatok visszakapják a hatásköreiket, intézményeiket és forrásaikat az oktatás, az egészségügy és a szociális területen?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy a miniszterelnök fizetése maximum 2,5 millió forint legyen, és az országgyűlési képviselők jövedelme a felére csökkenjen?

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Verified by MonsterInsights
Powered by Live Score & Live Score App
Verified by MonsterInsights