A világbajnokság harmadik napján két férfi indulónk indult a 73 kilogrammos súlycsoportban, de mind a két férfi versenyző alul maradt esélyesebb ellenfelével szemben.

A 73 kilogrammosok között mindkét magyar induló nagyon kemény ellenfelet kapott. Az Ippon Judo Tatabánya huszonegy éves fiatalja, Szabó Áron a világbajnoki bronzérmes mongol Levjargal ellen lépett tatamira a legjobb harminckettő közé jutásért.

Szabó Áron (Ippon Judo Tatabánya)

 

„Áron alaposan belehúzott a sorsoláson, hiszen már az első fordulóban egy nagyon erős ellenféllel kell megküzdenie. A mongollal egy hónappal ezelőtt, Asztanában találkozott Grand Slam-versenyen, ott hosszabbításban veszített vele szemben, egy jukóval. A felkészülése jól sikerült, ha tartani tudja a megbeszélt taktikát, akár meglepetést is okozhat” – nyilatkozta edzője, a világbajnokságon ebben a funkciójában debütáló egykori klasszisunk, Csernoviczki Éva.

Szabó Áron (kékben) nagy csatában, a hosszabbításban veszített

Fotó/ Szokodi László , Szokodi Academy Media ( JUDO VB BUDAPEST 2025 , Szabó Áron (kékben) )

 

Nos, az asztanai meccset valósággal lekopírozták a felek, Szabó Áron nagyon harcosan, ügyesen felügyelte a mongol próbálkozásait, mi több, aktívabbnak tűnt, többször indított ellenfelénél. A hosszabbításban is a saját indítását fordította Levjargal a tatabányai judós ellen, nagyszerű ütemben húzta el a lábát Szabó Áron söprése elől, s az egyensúlyát veszített magyart a földre tolta. Járt érte a jukó, nem sikerült a neves riválist elütni a továbbjutástól.

A magyar versenyző értékelése:

 

„Most szorosabb meccset vívtam, mint legutóbb – fűzte hozzá Szabó Áron. – Jól indult, de jött egy holtpont, és ott elvesztettem a fonalat. Nagyon csalódott vagyok, mert közelebb voltam a sikerhez, mint eddig. Amit ebből tanultam, hogy a taktikát következetesen végig kell vinni. U23-as versenyzőként készülök az év végi Európa-bajnokságra, de már a felnőtt mezőnyre és az olimpiai kvalifikációra koncentrálok.”

Szegedi Dániel  (Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola)

 

Fotó/ Szokodi László , Szokodi Academy Media ( JUDO VB BUDAPEST 2025 , ( Szegedi Dániel (kékben), fehérben Joan-Benjamin Gaba (francia) )

 

Szegedi Dániel (kékben) a későbbi világbajnok előtt hajtott fejet

A súlycsoport másik magyar indulója, a világranglistán tizenhetedik helyen álló Szegedi Dániel sem akárkit kapott a nyitányra: a párizsi olimpiai ezüstérmese, a francia Gaba várt rá. Az első percek rohamait sikerrel védekezte ki a francia, aztán egy furcsa, földön kúszós technikával billentette oldalára a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola reménységét. A jukós előnyre sem ült rá Gaba, egy ártatlan földharchelyzetből leszorítást alakított ki, amiből nem is engedte ki ellenfelét. A világbajnokság első két napján többször is sikerült megtréfálni az esélyesebb riválisokat, ezúttal nem sikerült.

A magyar versenyző értékelése:

 

Nagyon készültem erre a hazai világbajnokságra, és csalódott vagyok, mert nem ezt vártam magamtól – mondta a huszonkét esztendős Szegedi Dániel. – Jól kezdtem a meccset, de nem hittem eléggé magamban, és ez megbosszulta magát. Talán túl sokat rágódtam azon, mi lesz, ha nem sikerül. Amit viszek tovább: még többet kell edzenem, és legfőképp fejben kell megerősödnöm. Ideje elhinnem, hogy jó vagyok, hiszen már sokszor bebizonyítottam. Most időre van szükségem, hogy fejben is újra összeálljon minden, de bizonyítani fogok, leginkább magamnak.”

Utóbb persze kiviláglott: nem akárki győzte le a mi Szegedi Daninkat, Gaba a nap végén a világbajnoki dobogó tetején állt…

 

73 KG (41 induló)
1. Joan-Benjamin Gaba (francia)
2. Daniel Cargnin (brazil)
3. Mahmadbek Mahmadbekov (Egyesült Arab Emírségek-beli)
3. Isihara Tacuki (japán)
5. Bajszangur Bagajev (szerb)
5. Manuel Lombardo (olasz)
7. Otari Kvantidze (portugál)
7. Rashid Mamadaliyev (azeri)
SZEGEDI DÁNIEL (Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola) és
SZABÓ ÁRON (Ippon Judo Tatabánya) helyezetlen

Kövess a Szokodi Academy Media   TikTok  , Facebook , Instagram , YouTube , oldalalakon is!

Borítókép/ Szokodi László

2025. 06.12.

Az OTP Bank Judo világbajnokság programja

Június 16., hétfő
Férfi 81 kg
 (Ungvári Attila, Budaörsi SC; Tóth Botond, MTK Budapest)
Női 63 kg (Varga Brigitta, MTK Budapest, Gercsák Szabina, Miskolci JC)
11:00: selejtezők. 18:00: bronzmérkőzések, döntő

Június 17., kedd
Férfi 90 kg 
(Sáfrány Péter, Miskolci VSC; Nerpel Gergely, TFSE)
Női 70 kg (Özbas Szofi, BHSE; Czerlau Jennifer, Miskolci VSC)
11:00: selejtezők. 18:00: bronzmérkőzések, döntő

Június 18., szerda
Férfi 100 kg
 (Vég Zsombor, Ceglédi VSE)
Női 78 kg (Sági Nikolett, KSI SE)
11:30: selejtezők. 18:00: bronzmérkőzések, döntő

Június 19., csütörtök
Férfi +100
Női +78 kg
12:00: selejtezők. 18:00: bronzmérkőzések, döntő

Június 20., péntek
Vegyes csapatverseny
 (Szegedi Dániel, Szabó Áron, Sáfrány Péter, Nerpel Gergely, Vég Zsombor, Balogh János, Pupp Réka, Kovács Kitti, Özbas Szofi, Czerlau Jennifer, Sági Nikolett)
10:00: selejtezők. 18:00: bronzmérkőzések, döntő

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Verified by MonsterInsights
Powered by Live Score & Live Score App
Verified by MonsterInsights