Az idei DeJa Vu Fesztivál első napjának nyitása előtt, már ” SOLD OUT” -ot  teltházas első napot jelentettek be a szervezők. Aki nyitásra érkezett annak is várnia kellett, hogy beléphessen az „időkatlanba”, amely idén is három napig biztosította a szegedi Partfürdőn az időutazást.

 

A DeJa Vu Fesztivál szervezői, idén sem tétlenkedtek. Hiszen aki belibbent a fesztiválra , több újdonsággal is szembetalálkozott, és nem a belépőkapu, ami pár méterrel lett odébb, de az is a fesztiválra kilátogatók érdekében történt.

Olyan meseszép ” DeJa Vu -rózsák nyíltak ki”, amelyek éjszakai pompában sokak szelfi helye lett.

Már pénteken, az első nap első fellépőin , Bigiboy, és a TNT-re is több ezren vonultak a nagy színpad elé , csápolni, bulizni.

Fotó/ Szokodi László ( Bigiboy volt, amikor a színpadon volt, volt, amikor ő is a tömeggel bulizott.)

 

Az esti buli:

 

Ez azért is lehet, mert ha jól emlékszik vissza ez a 50′-es, retro korosztály, akik kilátogattak a fesztiválra, hogy anno testnevelés óra előtt is be kellett melegíteni, mielőtt pályára léphettek  volna….! Itt is úgy tettek a 40’es, -50′-es – 60′-as korosztály hölgyei, legényei. Mire az est leszállt a Partfürdőn addigra a No Mercy , Brooklyn Bounce is színre lépett. Egyre nagyobb hangulat volt, de ez már akkora , nem csak a Partfürdő területén érződött, hanem a környéken is. Volt aki a  Belvárosi Hídon csápolt, de sokan, kiültek a szemben lévő rakpartra és ott elmajszolva pár üveg piát, és némi pizzát élvezték a fesztiválról áthallatszó zenét.

Az est sztárfellépője előtt, a  Boney M. ( Sheyla Bonnick songs of) , formáció dalolászott, az akkorra már több ezres nem szomjas fesztiválozóknak.

 

 

 

 

 

Sztárok a nagy színpadon:

 

A  ” Belfast” és a többi Boney M., slágert követően , a popzene koronázatlan királynője C.C.Catch lépett a színpadra , két kigyúrt táncos pasival . Bizonyára a pop díva a meleg miatt egy laza világos polo, amire egy inget vett fel, és egy sötét hosszú nadrág. Valahogy , ha így élőben a Kárász utcán elmenne mellettem, biztos, hogy nem kérnék autógrammot tőle. Azt pedig mindenki döntse el, hogy ez a szett előnyös volt, vagy sem . A fél playback előadás ellenére kegyetlen jó bulit csinált, C.C.Cats mami . Volt olyan jelenet, amikor az egyik táncos ledobta a pólóját , amire , az akkora már  felhevült, 50′-es „hölgyek”, laza sikolyát lehetett hallani……:)!

@szokodiacademy

SZOKODI ACADEMY MEDIA Így 💃 tolta a nagyszínpadon a műsort a “retro mami”. Te ott voltál a DeJa Vu Fesztivál első napján? Klip/ Szokodi László , Szokodi Academy Media @TikTok @Deja Vu Fesztivál #foryou #following #szokodiacademymedia #szokodiphotographer #magyarország🇭🇺 #szeged #cccatch #dejavufestival #fesztival #buli #pusztuljonforyouba #pop #oldmusic #retro #hírek #szoki #following

♬ eredeti hang – SzokodiAcademyMedia

Mindenki táncol, mindenki bulizik:

 

Gyorsan eltelt a három nap a szegedi Partfürdőn. Egy biztos, aki jelen volt, az  bulizhatott, nem keveset, hiszen az idei DeJa Vu Fesztiválon is fergeteges retro zene volt.

Ahogy véget ért az idei, a szervezők már, a 2026-os DeJa Vu Fesztivál első sztárjait is bejelentették. Jövőre érkezik …itt megnézheted: DeJa Vu 2026

Kövess a Szokodi Academy Media   TikTok  , Facebook , Instagram , YouTube , oldalalakon is!

Borítókép/ Szokodi László

2025. 06.12.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Verified by MonsterInsights
Powered by Live Score & Live Score App
Verified by MonsterInsights