A Dél-Alföldtől Dél-Kínáig
Kissé rendhagyó leszek. Kihagyom azt a részt, hogy a nyáron jött a nagy hír. Utazhatunk Kínába! Hűha! Áttelepítették a nizzai karnevált Ningbo városába, hatalmas élmény lesz. És egyben persze kőkemény munka. Már ha csak az indulás előtti szervezni valókra és a temérdek papírmunkára gondolunk. De! Gondoljuk tovább. Kína mégis csak Kína! És utóvégre táncolni megyünk. Azokkal az emberekkel, azzal a csapattal, akikkel ide felküzdöttük magunkat. Akikkel ugyanazért „hajtunk”. Máris sokkal jobban fest a történet. Na, mégsem hagytam ki ezt a részt…
Szeptember 25-én indultunk huszonhatan. A legjobb csapat – táncosok, zenészek, mi mindannyian. Fejenként 3 bőrönddel. Budapestről előbb Párizsba repültünk, minden flottul ment, elértük a Sanghaj-i csatlakozást és elkezdődött életünk leghosszabb(nak tűnő) üldögélése. Reggel 8-ra érkeztünk. A mindenféle arc-, tenyér-, ujj-, haj-, fül- és nagyjából az összes testrészünket felsorakoztató szkennelésen sikeresen átjutottunk és beléphettünk Kína földjére.
Rögtön egy „együnk út közben” ebéddel indítottunk, mely mindannyiunk meglepetésére FINOM volt. Az első órában beigazolódtak az itthonról vitt infók: pl. nincs angol WC a bevásárlóközpontokban.
Egy 4*-os szállodában laktunk, igazán szép és komfortos hely volt. Első este díszvacsorában volt részünk, minden földi jót felsorakoztattak nekünk. A svédasztalos reggelik kifogástalanok voltak – európai és kínai ételek változatos palettáját kóstolhattuk végig.
Térjünk a lényegre, aztán folytatom a fantasztikumok felsorakoztatását.
A karnevál. 
Főként európai fellépők voltak, lévén, hogy ezt leginkább a franciák szervezték. Franciaországból, Olaszországból, Szlovákiából, a Kanári szigetekről, Brazíliából, Rio de Janeiro-ból és hazánkból, Magyarországról érkeztek a fellépők, ám senki nem autentikusat vitt, így a magyar néptánc mozgásvilága és a viseleteink különlegesként hatottak, nagy sikert arattunk. Naponta két karneváli menet volt, hatalmas tömegek (napjában 28 ezer ember…) néztek minket, óriási karneváli kocsik után haladtunk, fantasztikus fény- és hangtechnika dobta fel a hangulatot. Egyszerűen fogalmazva olyan volt ez, amilyet egyébként csak a TV-ben lát az ember. Elég sok időt (tulajdonképpen majdnem az összeset) töltöttünk a karnevál helyszínén, így lehetőségünk adódott ismerkedni, aminek köszönhetően több karneválra is meghívést kapott az egyesület, valamint Kínába is visszavárnak minket.
Említettem a „majdnem az összes időt”. Nos, amikor nem ott voltunk, akkor igyekeztünk magunkba szívni Kínát. Meglátogattuk a Ningbo múzeumot, voltunk azért vásárolni is, valamint eljutottunk egy buddhista komplexumba is, ez különösen nagy élmény volt! És ha már a vásárlásnál tartunk: mindenhol és minden körülmény között lehet – és kell is – alkudozni! Az árak egyébként hasonlóak az itthoniakhoz.
Az éjszaka csodás volt Ningboban. Minden színes fényekben úszott, a 30 emeletes üvegépületre élő akvárium volt kivetítve, a híd pedig színváltós volt. Napközben alig lehetett embert látni az utcán, hiszen a kínai polgár látástól vakulásig dolgozik. Este azonban kirajzottak, akkor kezdődött az élet. Minden gyorsétterem tele volt, sütöttek-főztek, vásároltak, egyszerűen ÉLTEK.
Minden gigantikus. A terek, az épületek, az utak; és minden szinte betegesen rendezett. Ugyanarra néznek a tömbök, egyformára van nyírva minden fa és bokor, nincs kátyú az úttesten, fedett megálló van a kismotorosoknak a jelzőlámpánál, hogy eső esetén ott várhassák a zöldet.
Volt azonban egy bökkenő. Senki sem beszél angolul. Ez eléggé megnehezítette a kommunikációt. És ha ez még nem lenne elég, a testbeszéddel sem mentünk sokra, ugyanis nem ugyanaz a jelrendszerünk. Szóval sok esetben egyszerűen nem tudtuk megértetni magunkat. De talán ez volt az egyetlen „probléma”.
A kínai emberek kedvesek alapvetően, azonban meglehetősen átjárja őket a rendszer szelleme. Gondolok itt arra, hogy a szabályok és az előre meghatározott programtól való bármilyen fokú eltérés komoly problémát okozott. És persze arról szó sem volt, hogy 11:57-kor akarunk ebédelni, hiszen az étterem 12:00-kor nyit. No, ilyenekre gondolok.
Kihagynám a hazafelé utat is, de ez nem is lesz nehéz, ugyanis az előző napok élményei és nem utolsó sorban kőkemény munkája rányomta a bélyegét az „alvókánkra” is. Elröppent a tizenpár órányi út. Amszterdamban léptük át újra Európa kapuit, aztán Ferihegy, majd Deszk. Kipakoltuk a viseleteket és hajnal 5-re sikerült haza érkeznünk.
November 14-én 17 órától a Konfucius Intézetben egy teadélután keretén belül élő élménybeszámolóval készülnek az egyesület tagjai.
Felejthetetlen, életre szóló élmény volt! Mindannyiunknak. Reméljük, jövőre újra ott!
Cikk: Goda Kata
