Home » OTP-Bank Pick Szeged
Az OTP Bank – Pick Szeged csapat BL legjobb nyolc közé jutásért lép pályára, a Pick Arénában a franci bajnok Paris Saint Germain csapata ellen. Mint arról beszámoltam az oda-visszavágó mérkőzésen dől el.
A kezdő sípszó előtt a szurkolók megemlékeztek a nemrég 80 éves korában elhunyt dr. Csiszér Elődről, aki a hetvenes-nyolcvanas években csapatorvosként tett a csapat sikeréért.
A mérkőzést a hazai Pick Szeged csapata kezdte, viszont az első gólt a franciák szerezték. A hazaiak első góljára több, mint négy percet kellett várni. Ezt követően, viszont folyamatosan tapadt a francia bajnokra az ötszörös magyar bajnok.
Ezt követően fej-fej mellett, haladt a két csapat. A szegediek folyamatos harcban voltak az egyenlítésért, de azt többször, visszaverte a francia alakulat. A félidő felénél volt, egy szegedi helyzet, amit gólra is váltott , 8-7. A francia válasz nem váratott sokáig, és kihasználták a hazai csapat „üres kapuját”, 8-8.
Igazán férfias küzdelmet láthatott a szinte teltházas Pick Aréna.
A félidő egygólos vendég előnnyel zárult.
A második félidőt a francia csapat kezdte , és rögtön egy pazar góllal, 13-15. De Bánhidi egyből tudott válaszolni, egy frappáns bevetődő góllal, 14-15. Majd Mikler 7-es hárít , de a kipattanóra a francia csapat játékosa gyorsabban eszmél , gól, 14-16. Ez felbőszítette a hazaiakat, és mint egy éhes oroszlán , úgy kezdtek támadni és a 35′, perc végén kiegyenlített ismét a Pick Szeged 16-16. Az utolsó tiz perchez közelítve, viszont egy-két eladott labda, szélső hibát követően a párizsi alakulat elhúzott három góllal. Azt gondolhattuk, hogy ekkor összeomlott a hazai csapat, de NEM! A mérkőzés hátralévő részében „megrázta ” magát a Pick és egy küzdelmes , hektikus véghajrában az utolsó másodpercben egy időntúli szabaddobás góllal szépítette a párizsiakkal szemben a hátrányt. Egygólos párizsi előnnyel zárult az első felvonás, 30-31.
Cikk/ Szokodi László
Michael Apelgren: – Kis dolgokon múlt a siker, szoros volt a meccs, így minden esélyünk meglehet a visszavágón. Sok jó dolgot láttam, van megoldásunk a PSG játékára, védekezésére, de persze hibáztunk is. A nyomás innentől kezdve a párizsiakon lesz, apró dolgok döntenek majd a továbbjutásról jövő héten. Ott vagyunk a nyakukon, mindent megteszünk, hogy nyerjünk idegenben! Szeretném külön megköszönni a szurkolóink támogatását: csodálatos és tüzes volt ma is az Aréna!
Raúl González: – Örülünk a győzelemnek, de nincs még vége, jön a visszavágó. Keményen kezdtünk, jól teljesítettünk, a második félidő második felében viszont akadtak gondjaink, a szegedi együttes kiválóan védekezett. Alaposan felkészültünk, így bízhatunk a továbbjutásban.
Tobias Thulin: – Ezúttal is rengeteg energiát kaptunk a szurkolóinktól, ami elképesztő erőt ad a pályán. A kulcsmomentumokban ez döntő faktor lehet, szerintem az időn túli szabaddobás is a segítségüknek hála ment be.
Kent Robin Tönnesen: – Borzasztó kemény mérkőzés volt, számomra pedig különleges, hisz visszatérhettem Szegedre, egykori csapatom arénájába, a szenzációs szurkolók elé. Hatvan percig jól küzdöttünk, volt négy gól is az előnyünk, lezárhattuk volna a párharcot, ám a Pick feljavult, így nyílttá tette a visszavágót.
Kövess a Szokodi Academy Media TikTok , Facebook , Instagram , YouTube , oldalalakon is!