-Az Újpest már továbbjutott, ma még három csapat juthat tovább a legjobb négy közé.

 

MOL MAGYAR KUPA 10. FORDULÓ

Már csak nyolc csapat maradt a kupasorozatban, és küzd, a legjobb négy közé jutásért. Kedden már egy hely elkelt, az Újpest büntetőkkel győzte le a Mezőkövesd csapatát. Ki lesz az ellenfelük az ma fog eldőlni a három további mérkőzésen a MOL Fehérvár otthonába látogat a Budafok csappata, erről készítek beszámolót, amit itt az Academy Media oldalon láthattok. A másik két mérkőzés a Kisvárda otthon fogadja, a ZTE csapatát, az MTK, a DVSC otthonában látogat és vívhatja ki a továbbjutást. A tegnapi első párharcot a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem tudták eldönteni a csapatok, következtek a büntetők, ami nem várt fordulatokat vett, Vojtus állt a labda mögé, lövését Pajovic hárította. Az ötödik körben , az újpesti Kastrati 11-esét Szappanos hárította, így megint egyenlő lett az állás. A 6. párban Stieber nem hibázott, Besirovic lövését viszont Pajovic megfogta, így 6-5-ös összesítéssel jutott a legjobb négy közé az  Újpest.

CIKK/SZAMY

 

Újpest FC 1–1 Mezőkövesd Zsóry FC
Büntetőkkel: 5-4

Újpest FC: Pajovic – Pauljevic, Koutroumpis (Baosic, 113.), Ristevski (Perosevic, 69.), Kastrati, Antonov – Mitrovic, Croizet (Stieber Z., 69.), Onovo – Beridze (Simon K., 80.), Tallo (Szakály, 113.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas (Nesterov, 96.), Pillár, Katanec, Vadnai (Vajda, 46.) – Karnitski, Chrien (Martic, 46.) – Nagy D. (Jurina, 81.), Cseri (Rudi Pedro, 46.), Vutov (Besirovic, 57.) – Vojtus

Michael Oenning: 

-“Nagyon büszke vagyok arra, hogy a csapat megnyerte ezt a találkozót. A hosszabb utat választottuk a győzelemig, de örülök, hogy sikerült és ott vagyunk az elődöntőben. Tisztában voltunk vele, hogy a Mezőkövesd jól felkészült a mai találkozóra, a mi oldalunkon viszont ott volt a hazai pálya lehetősége. Igyekeztünk szép, jól szervezett labdakihozatalokat összerakni, a széleket megjátszani, koncentrálni, hogy akár egy szép megvillanásból meg tudjuk szerezni a vezetést. Ami utóbbit illeti, sajnos az nem sikerült, hiszen az ellenfelünk talált be, megnehezítve ezzel a helyzetünket. A félidőben felhívtam rá a srácok figyelmét, hogy nem szabad feladni, koncentrálni kell és arra is, hogy akár ráadás is lehet a találkozó végén. Mindkét csapat keményen odatette magát és komoly küzdelmet produkált a 120 perc alatt. A döntetlen fényében jöhetett a büntetőpárbaj, amiről tudjuk jól, hogy lutri és sok bizonytalansági tényező van benne. Különösen erre nem készültünk, viszont azzal tisztában voltam, hogy Pajovic nagyon jól védi a tizenegyeseket, amit ma be is bizonyított és megnyerte nekünk a mai negyeddöntőt”.- nyilatkozta, az Újpest FC vezetőedzője

Fotó/SZAMY

Pintér Attila:

„Igazi kupamérkőzést játszottunk az Újpesttel. A találkozón szép gólt rúgtunk és 1-0-nál, valamint 1-1-nél is meg voltak a lehetőségeink a gólszerzésre. A 11-es rúgások már a szerencsén múlnak, a kiesés ellenére gratulálok a játékosoknak, mindent megtettek azért, hogy ma is eredményesen szerepeljünk. Gratulálok az Újpestnek a továbbjutáshoz, további sok sikert kívánok nekik a sorozatban! Maradt nyolc mérkőzésünk a bajnokságban, azért dolgozunk majd, hogy minél eredményesebbek legyünk. ”-nyilatkozta, a Mezőkövesd vezetőedzője

Fotó/SZAMY

MOL MAGYAR KUPA 9. FORDULÓ

2021 03.09 KEDD:

17:30  ÚJPEST FC – MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1-1 ( Büntetőkkel 5-4-re az ÚJPEST FC jutott tovább)

2021 03.10 SZERDA

14:30   MOL FEHÉRVÁR FC – BUDAFOKI MTE

15:00  KISVÁRDA MASTER GOOD – ZTE

17:30 DVSC – MTK BUDAPEST

 

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App

Powered by Live Score & Live Score App