A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzését, az Újpest FC pályaválasztóként a szegedi Szent Gellért Fórum stadionjában játszotta le, a MOL Videoton ellen. A játék kép alapján két felemás félidőt láthatott, az ezerötszáz kilátogató nézőközönség. Az első félidőben egy két kapura lövésen kívül nagyon nagy izgalom nem történt a pályán. A második félidőre a két vezető edző fejmosást tarthatott, hiszen feljavult iram dinamikusabb futballt teremtet.  A sérülések száma is növekedett, amit néha az orvosi stáb nem győzött. Nikolics N. is bemutatkozott a második félidőben állt be és próbált helyzeteket kialakítani, amit a mai napon gólra egyik csapat sem tudott váltani, így a következő székesfehérvári mérkőzésen dől el ki jut tovább a legjobb nyolc közé.

 

CIKK/SZAM:Szokodi L.

Edző értékelés:

Két teljesen ellentétes félidőt láthattunk. A mérkőzés előtt arról beszéltem, hogy erőszakos támadójátékot várok el. Nos, ebből az első félidőben semmit nem láttunk. Végig arra vártunk, hogy az ellenfél fogja megtenni az első lépést. A második 45 percre ez megváltozott, jobban elkezdtük erőltetni a támadásokat, ki is tudtunk alakítani helyzeteket. Nagyon sajnálom azonban, hogy nem a meccs elejétől hoztuk ezt a fajta játékot. Lehet, hogy egy kicsi félősek voltunk, mert még emlékeztünk arra, hogy az előző összecsapást a Fehérvár ellen elvesztettük. Ennek ellenére voltak lehetőségeink, de most is azt mondom, hogy az a bizonyos utolsó labdaérintés, az a befejező mozdulat nem akar összejönni, még egy kicsit olyan reszketős, nem túl magabiztos, és ez volt az oka annak is, hogy nem sikerült betalálnunk a fehérváriaknak. Abban bízom azonban, hogy a játékosaim most már megtanulták, hogy hogyan kell játszani, és ezt nem csak a visszavágón, hanem az azt követő találkozókon is alkalmazni fogják. Az ambícióim mindig a lehető legnagyobbak, és azt is tudom, többszöri győztes párharc után, hogy ezt a sorozatot nem könnyű megnyerni. Ez mindig egy hosszú és fáradtságos út, és ezt a játékosok is nagyon jól tudják.”- nyilatkozta, Nebojsa Vigjevics, az Újpest FC , vezetőedzője


Újpest FC–Mol Fehérvár FC 0–0

Szeged, Szent Gellért Fórum
ÚJPEST FC: Banai – Pauljevics, Litauszki, Heris, Burekovic – Onovo, Nwobodo – Simon K. (Csongvai, 60.), Zsótér (Szakály P., 81.), Calcan (Perosevic, a szünetben) – Novothny

Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
MOL VIDEOTON : Kovácsik – Fiola (Stopira, 63.), Muszliu, Juhász, Hangya – Pátkai, Nyári – Bamgboye, Milanov (Houri, 70.), Petrjak (Nikolics, 56.) – Futács

Vezetőedző: Joan Carrillo

Fotó/SZAM:Szokodi L.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App

Powered by Live Score & Live Score App