FRANCIA I., OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG, LIGUE 1.,  2., FORDULÓ

A francia labdarúgó-bajnokság 2., fordulójának nyitómérkőzésén a Nantes csapata a tavalyi Francia Kupagyőztes csapata hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Lille csapatával.

Statisztika

A mérkőzés előtt, sejteni lehetett, hogy nem lesz könnyű dolga A.Kombouare ( Nantes) vezetőedzőjének a Lille ellen, hiszen az elmúlt 5 mérkőzésből csapata egyet sem nyert meg két döntetlenen kívül, három vereség és a legutolsó összecsapás is Lille győzelemmel zárult. A 1993/1994-es szezon óta 44-szer csapott össze a két együttes 8 Nantes és 21 Lille győzelem a többi döntetlennel zárult.

Mérkőzés

Nem „piti”  melegben,  30’C-fok melegben kezdődött a mérkőzés, ami valljuk be igencsak próbára teszi az embert, nem hogy egy labdát kergetni. A mérkőzés amúgy kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, annak ellenére, hogy a játékvezető az első  húsz perc alatt három Lille játékosnak osztott ki sárga lapot.

Gólok

A félidő második részében egy hazai védekezést követően, Andrei Girotto passzol M. Simonnak akinek csak be kell pöccinteni szinte a labdát az ellenfél kapujába, 1-0.

A második félidőben a vendég csapat is vérszemet kapott és  bal szélen Ismaily aki csereként szállt be a találkozóba, besettenkedik a sárga-zöld szerelésben játszó hazaiak közé, és egy passzt követően a tizenhatoson belülről egy keresztlövéssel kitakarítja,  Lafonten hálóját, 1-1.

A mérkőzésen esett két találaton megosztoztak a Nantes ismét nem tudta legyőzni a Lille csapatát, amelyik az első félidőben megszerzett győzelmével és a Nantes elleni egy ponttal vezeti a francia bajnokságot. Ma PSG – Montpellier mérkőzés , ahol K.Mbappé sérülése után először léphet pályára ebben a szezonban.

 

Nantes – Lille  1 – 1 ( 1 – 0 )

Nantes, Stade de la Beaujoire, V.: Bastien Dechepy

Gólszerzők: 28′, M.Simon, ill., 76′, Ismaily

Nantes: A. Lafont , J.Castelletto, A.Girptto, N.Pallois, M.Coco, L.Blas, S.Moutoussamy, Chirivella, Q.Merlin, M.Mohamed, M.Simon

Vezetőedző: A.Kombouare

Lille: Leonardo, A.Zedadka, J.Fonte, A.Victor, T.Djaló, B.André, A.Gomes, J.Bamba, R.Cabella, J.David, M.Bayo,

Vezetőedző: P.Fonseca

Fotó/ Szokodi László

Antoine Kombouaré, az FC Nantes edzője: „Vegyes érzés, mert vezetünk, és az az érzésünk, hogy meg tudjuk szerezni ezt a második gólt és megnyerjük ezt a meccset, de a végén örülünk, hogy döntetlent zártuk a találkozót, (1 -1).

Borítókép/ Szokodi László

# Csapat LM Gy D V RG KG GK P
1 Paris Saint-Germain 13 9 3 1 34 11 +23 30
2 OGC Nice 14 8 5 1 14 5 +9 29
3 Monaco 13 7 3 3 27 19 +8 24
4 LOSC Lille Métropole 13 6 5 2 17 11 +6 23
5 Stade de Reims 14 7 2 5 20 19 +1 23
6 Lens 14 6 4 4 19 15 +4 22
7 Brest 12 5 3 4 14 14 +0 18
8 Nantes 14 5 3 6 18 23 -5 18
9 Le Havre 13 3 7 3 12 13 -1 16
10 Metz 13 4 4 5 15 20 -5 16
11 Stade Rennais FC 13 3 6 4 19 17 +2 15
12 Marseille 12 3 5 4 13 14 -1 14
13 Montpellier Hérault SC 13 3 5 5 17 18 -1 13
14 Strasbourg 13 3 4 6 11 18 -7 13
15 Toulouse 13 2 6 5 13 17 -4 12
16 Lorient 13 2 5 6 17 24 -7 11
17 Clermont 13 2 4 7 9 18 -9 10
18 Lyon 13 1 4 8 11 24 -13 7

 

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App