OTP BANK LIGA 2022/2023-AS SZEZON 3., FORDULÓ

Az OTP Bank Liga 3., fordulójában pénteken a DVSC hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Vasas ellen. A szombati fordulónapon nem kis meglepetésre az újonc Kecskemét hazai pályán 1-0-ra verte a Mezőkövesd csapatát. A szombat esti derbi az Újpest – ZTE összecsapás 1-1-es döntetlennel zárult. A mérkőzés képét tekintve egy közepes iramú találkozót láthattunk, több helyzettel, ahol az első félidőben a vendégek voltak eredményesek, de a második félidő mindenképp a hazai csapaté volt.

Lendületesen kezdődött találkozó,  és a vendég zalaegerszegi  csapat, megpróbálta ráerőltetni  a hazai csapatra  a saját tempóját.

Fotó/ Szokodi László ( A ZTE FC Németh Dániel gólöröme)

Ennek az első harminc perc elteltével meg is lett az eredménye.

GÓL!!!

32′ perc: ZTE támadás egy a felezővonalnál  előre ívelt „poroszkálos” labda okozta a gólhelyzetet, ugyanis a labda gurult és egy hazai játékos sem ért bele , majd érkezett Németh D., aki csúszva az újpestiek tizenhatosán belül hamarabb pöccintett a labdába, mint a hazaiak védője és a kirohanó Bajnai mellett elguruló labda „besétált”, az újpestiek hálójába, 0-1. Németh Dániel első NB I.-es gólja.

Azt azért nem tudom megérteni, hogy a kilátogató szurkolók, hogy miért nem tudnak normális keretek között,  SZURKOLNI?

 

Vajon kinek, okoz boldogságot, hogy a másik csapatot „cigányozza”?

Vagy az idei szezon nagy slágere, a ” Buzi MLSZ!”

A félidő hosszabbításában Gergényi ( ZTE FC) játkosa összeszedi a második sárgáját , amiért piros lapot kap és távozik a pályáról.

Fotó/ Szokodi László

A második félidőben egy egészen más újpestet láthattunk, de ez azért is lehetett, mert az emberhátrányban játszó ZTE csapat fáradni kezdett és ezt a hazaiak ki is használta. A mérkőzés hosszabbításában a sérülésből visszatérő Junior Tallo révén szerzett találattal döntetlenre hozta a találkozót az Újpest. Tizenhat éve, nem tudott győzni a ZTE az újpest otthonában, most közel állt R. Muniz csapata hozzá, de a második félidőben tíz emberrel játszó csapata nem bírta a nyomást, és a hazaiak is gólt tudtak szerezni. A ZTE vezetőedzője , így értékelte a találkozót.

Ricardo Moniz – “Megtanultuk tíz emberrel nehéz a mi játékunkat játszani!”

 

Újpest FC-Zalaegerszeg 1-1 (0-1)

Szusza Ferenc Stadion, V.: Vad II.
Gólszerzők: 93′. Junior Tallo, ill., 32′,  Németh D.
Sárga lap: 34′, Antonov , 89′, Bjelos, 34′, 45+1′, Gergényi , 39′, Mocsi, 51′, Ubochioma , 53′, Májer , 57′, Tajti
Piros lap: 45+1Gergényi

Újpest: Banai – Pauljevic (Simon K., 66.), Diaby, Csongvai, Kuusk (Bjelos, a szünetben), Antonov – Ljujic (Borello, 78.), Onovo, Boumal – Lahne (Junior Tallo, 66.), Katona M.

Vezetőedző: M. Kruscic

Zalaegerszeg: Demjén – Gergényi, Mocsi, Kálnoki-Kis, Bedi – Ubochioma (Carioca, 55.), Sankovic, Tajti, Májer (Mim, 55.; Kovács B., 80.) – Szalay (Huszti, a szünetben), Németh D. (Manzinga, a szünetben)

Vezetőedző: R. Muniz

Borítókép/ Szokodi László

 

# Csapat LM Gy D V RG KG GK P
1 Paks 15 9 4 2 29 16 +13 31
2 Ferencvárosi TC 15 9 3 3 37 16 +21 30
3 Fehérvár 15 7 3 5 31 24 +7 24
4 Debreceni VSC 15 7 3 5 23 19 +4 24
5 Puskás 15 6 6 3 24 20 +4 24
6 MTK Budapest 15 6 3 6 16 24 -8 21
7 Kecskemét 15 6 2 7 24 25 -1 20
8 Diósgyõri VTK 15 6 2 7 21 24 -3 20
9 Újpest 15 6 2 7 23 30 -7 20
10 Mezőkövesd 15 4 2 9 17 24 -7 14
11 Zalaegerszeg 15 4 2 9 20 32 -12 14
12 Kisvárda 15 3 2 10 14 25 -11 11

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App