– Honvéd győzelem Fehérváron!

 

Az mindent elárul a mérkőzésről, amikor is Márton Gábor a MOL Fehérvár vezetőedzője a sajtótájékoztatón, úgy nyilatkozott:

„Nehéz egy ilyen vereség után értékeli a mérkőzést.”

 

MOL Fehérvár FC – Budapest Honvéd FC 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Dárdai (45.), illetve Hidi (22.), Batik (80.)
MOL Fehérvár FC: Rockov – Bolla, Musliu, Stopira, Fiola – Alef – Nego, Dárdai (Petrjak, 64.), Houri, Bamgboye – Nikolics (Zivzivadze, 64.)
Budapest Honvéd: Tujvel – Uzoma (Bardea, a szünetben), Kamber, Batik, Lovric, Tamás K. – Szendrei, Hidi (Nagy G., 78.), Gazdag – Balogh N. (Nagy D., 67.), Bőle (Zsótér, 86.)

Fotó/SZAMY

 

Nyilatkozatok:

-„Nagyon sokat tettünk ezért, a győzelemért. Az egész heti munkánkra tulajdonképpen rányomta erre a stratégiára az érdemi részét.Nem szerettünk volna, esélyt adni a Fehérvárnak, hogy lerohanjanak minket. A mai mérkőzésen a hátvédsorunk masszívan védekezett, és ennek is köszönhető, hogy  két gólt is tudtunk szerezni.  Tudtuk, hogy a kapust lehet támadni és abból gólt is szerezhetünk, mint az első gólnál ez be is következett, a második gólt azt nem érdemtelenül szereztük.”-nyilatkozta Pisont István, vezetőedző

 

-„Nehéz egy ilyen vereség után értékeli a mérkőzést. A második félidőben megvoltak a lehetőségeink, mégis kikaptunk, nem volt szerencsénk. Meg tudtuk volna fordítani a mérkőzést, de kimaradtak a lehetőségek, gólok nélkül pedig nem lehet meccset nyerni.”- nyilatkozta, Márton Gábor vezetőedző

Fotó/SZAMY

További eredmények:

 

Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Uzuni (60.), illetve Jelena (40.)

Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 3-2 (1-0)
Gólszerzők: Katanec (44.), Besirovic (59.), Cseri (81., 11-esből), illetve Szakály (76.), Beridze (78.)

MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Géresi (95.)

 

 

Vasárnapi mérkőzések:

14:10:
ZTE FC – PAKSI FC
16:15
DVTK – BUDAFOKI MTE

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App