OTP BANK LIGA 2022/2023-AS SZEZON

  • Az OTP Bank Liga új szezonjának nyitófordulójában, a két feljutó csapat mérkőzik meg egymás ellen ,szombaton. A  Kecskeméti TE csapata fogadja a fővárosi Vasas FC csapatát. Az előző szezonban még NB II.-ben „virgonckodó”,  két csapat tavalyi két találkozóját tekintve a fővárosiak állnak jobb helyzetben, hiszen az NB II.-ben a 2021/2022-es szezonban egy hazai 1-1-es (1-1),  döntetlent követően a tavaszi fordulóban 1-0-ás ,( 02.28 ),idegenbeli sikert tudhat magáénak a Vasas. Azért nem lehetünk abban biztosak, hogy a kecskemétiek nem fognak, mindent megtenni annak érdekében, hogy a három pontot otthon tartsák az első felsőházi meccsükön. Az erőnlét a csapatnál garantált, mivel az utolsó NB II-es meccsükön, nagyarányú 7-2-es győzelemmel verték a  Szentlőrinc csapatát és az azt követő díjátadón, ünnepségen nem látszott a csapaton, hogy meg lennének gyötörve.

A Szentlőrinc elleni meccset követően Buzási Péter, a Kecskeméti TE erőnléti edzője nyilatkozott a Szokodi Academy Mediának.

Biztosak lehetünk, hogy egy izgalmas mérkőzést láthatunk, majd a  szombaton a Széktói Stadionban, hiszen a két csapat elég jól ismeri egymást és ha nem is láthatunk ezen a mérkőzésen sok gólt, reméljük a labdarúgás szépségeiből annál többet kapunk a két csapattól.

Vasas FC: csapatához érkezett új, kölcsönbe, vagy kölcsönből visszatérő játékosok névsora:

-Baráth Botond, Deutsch László,  Dombó Dávid, Géresi Krisztián, Hidi Patrik, Novothny Soma, Zimonyi Dávid, Iyinbor Patrick , Bánfalvi Dániel, Birtalan Botond ,  Farkas Gábor, Józsa Marcell , Kleisz Márk , Vernes Richárd,

Kecskeméti TE: csapatához érkezett új, kölcsönbe, vagy kölcsönből visszatérő játékosok névsora:

-Banó-Szabó Bence , Belényesi Csaba, Uros Djuranovics, Mihajlo Meszhi , Pejovics Danilo, Sági Milán , Katona Bálint, Katona Máté, Szabó Levente , Zeke Márió, Varga Bence, Győri Benjámin, Bodor Zoltán

Borítókép/ Szokodi László

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App