– Vízbe ugrottak, a szegedi vízilabdázók, kicsik, és nagyok, Magyar Kupa elődöntő visszavágó

 

Hétfőn délután a Szegedi Vízipóló Suli növendékei már izgatottan várták, hogy ismét vízbe ugorhassanak. Az egészségügyi előírásoknak megfelelően és szülői engedéllyel a gyerekek elkezdhették a felkészülést. Az első vizes edzésen az úszásé volt a főszerep és a következő napokban viszont, már a technikai elemek kerülnek majd elő és az edzőkkel folyamatos felkészülés lesz a nyáron a következő szezonra. A diákok után a nagy csapat is vízbe ugrott és elkezdték a felkészülést a következő szezonra, mivel a Vízilabda Szövetség a koronavírus-járvány ideje alatt úgy döntött a bajnokságot, a 2019 – 2020- as szezont lezártnak tekinti.

#szvps #szvpscsalád

 

 

Labdarúgó Magyar Kupa 

A Magyar Kupa sorozat a mai napon folytatódik a 2. mérkőzéssekkel, és eldől melyik két csapat jut a július 3.-án megrendezésre kerülő kupadöntőbe. A 110. Magyar Kupa-döntő, a Puskás Arénában kerül megrendezésre.

Magyar Kupa 2. mérkőzés visszavágó:

2020 05.26-án

MOL Fehérvár – Mezőkövesd

MTK Budapest ( NB II ) – Budapest Honvéd

 

 

Az 1. mérkőzés eredményei:

MOL Fehérvár – Mezőkövesd  1 -1

MTK Budapest ( NB II ) – Budapest Honvéd  0 -0

 

 

Szokodi Academy Media diagram:

 

 

Fotó/SZAMY:Szokodi L.

 

A mai Operatív Törzs sajtótájékoztatóján elhangzott újabb 15 állampolgárnál mutatták ki a koronavírus – fertőzést. Elhunytak száma is emelkedett 8 állampolgár halt meg, így 499 főre nőtt idehaza, az elhunytak száma. A gyógyultak száma 1836 fő, kórházban 436 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 27-en vannak lélegeztetőgépe. 

 

  • Hétfőtől az óvodák vidéken megnyitottak, az iskolákban pedig a tanév végéig marad a digitális munkarend.
  • A kormány várhatóan a mai napon az Országgyűlés elé terjeszti a rendkívüli jogrend visszavonásáról szóló javaslatot.

A rendkívüli jogrendnek az elmúlt hetekben jelentős szerepe volt a sikeres védekezésben, mert lehetővé tette a gyors döntéseket és a gyors cselekvést. Így más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a járvány berobbanását, a tömeges megbetegedéseket és több ezres haláleseteket.

Forrás: https://koronavirus.gov.hu/

 

Academy diagram 05.26:

Diagram/SZAM:Szokodi L. , adatok: https://koronavirus.gov.hu/

 

 

Diagram/SZAM:Szokodi L. , adatok: https://koronavirus.gov.hu/

 

 

Fotó:SZAMY:Szokodi L.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App