-Zseniális taktikával, egy csapatként lett negyedszer bajnok a MOL-Pick Szeged!

 

  • Negyedik alkalommal hódította el a Tisza-parti együttes a bajnoki trófeát a K&H férfi kézilabda bajnokságban. Az első találkozót három gólos előnnyel zárta a MOL-Pick Szeged. A szombati veszprémi visszavágóra több száz szegedi szurkoló is elkÍsérte a csapatot. A szegedieknek fenntartott lelátó fullon megtelt kék-fehér színű szurkolókkal. A mérkőzés jól kezdte a Tisza-parti alakulat Bodó egy „pompadúr lökettel” indította a találkozót és ezzel is mutatva az ellenfél számára felkészülten érkeztek a „a nagy rivális elleni csatára”. A második gól is a szegedi csapat szerezte és ez nagy önbizalmat adott a csapatnak a folytatáshoz. De  a Veszprémi top csapatot nem szabad leírni, hiszen több gólos hátrányból is bármikor fel tud állni David Devis csapata. Most is ez történt az első tíz perc végén 6-6 nál egál volt, az állás. Ezután ismét   jött egy szegedi egyéni teljesítmény Mirko Alilovic hetest védett, ez nagyon kellett és ez a többi szegedi játékosra is jó hatással volt, mert négy góllal elhúzott a szegedi csapat. Az első félidő  hajrájában feljött a veszprémi alakulat, de egy gólos előnnyel zárta  a Pick az első félidőt, 14-15.
  • A második félidőt emberhátrányban kezdte a szegedi csapat, de most a spanyol klasszis Canellas „pompadúrozott” és góljaival tudott a csapat megszökni a veszprémiektől. De mint minden mérkőzésen a Picknek is a második félidő 40. perc környékén érkezett el a holt pont és ezt a veszprémiek ki is használták egy gólra jöttek fel, 21-22. A folytatásban a már szezon végén biztos távozó csapatkapitány , Jonas Källmán brillírozott góljaival. Az utolsó perc előtt még kiegyenlített volt, az állás , de a mai jobban játszó MOL-Pick Szeged idegenben egy góllal tudott győzni, 36-37. A két győztes mérkőzéssel a MOL-Pick Szeged magabiztosan, megérdemelten nyerte meg az idei bajnokságot.

Több száz szegedi szurkoló, így várta vasárnap hajnalban hazaérkező, a már bajnok MOL-Pick Szeged csapatát.

 

FÉRFI KÉZILABDA NB I
DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
TELEKOM VESZPRÉM–MOL-PICK SZEGED 36–37 (14–15)
Veszprém, 4900
 néző. V: Kiss O., Bíró Á.
VESZPRÉM: CORRALES – Lékai 2, J. Omar 3, B. Blagotinsek 1, Ligetvári, Moraes 1, Manaszkov 7. Csere: Cupara (kapus), A. NILSSON 4, Markussen, Ligetvári, Gasper Marguc 4, Nenadics 4 (1), MAHÉ 9 (3), Maqueda 1. Edző: David Davis
SZEGED: MIKLER – B. RADIVOJEVICS 6 (3), KASPÁREK 5, BOMBAC 4, Bánhidi 3, Bodó 1, J. KӒLLMAN 5. Csere: Alilovic (kapus), J. CANELLAS 4, GABER, Sostaric 4, Bajus, M. Stranovsky 1, Ifj. Rosta M. 1, MACKOVSEK 1, Zsitnyikov 2. Edző: Juan Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–3. 7. p.: 4–3. 11. p.: 8–6. 18. p.: 8–12. 24. p.: 11–14. 29. p.: 13–14. 32. p.: 14–18. 40. p.: 21–22. 44. p.: 24–26. 46. p.: 27–28. 48. p.: 27–30. 54. p.: 31–34. 58. p.: 34–34
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3.

 

Fotó/Szokodi L.

David Davis: – A Szeged mindkét meccsen jobb volt. Nehéz volt ez az idény, mégis a lehető legjobb formában érkeztünk erre a párharcra. Ahogy decemberben, úgy májusban sem tudtuk azt hozni, amit vártak tőlünk, és ugyanez igaz a döntőre. Kiábrándító ez a tendencia. Nekem a kézilabda az életem, ezért különösen fájdalmas ez a vereség. Előre kell néznünk, ez a legjobb megoldás.
Juan Carlos Pastor: – Elég nehéz egy barát ellen játszani, és legyőzni. Az volt a kulcsa a győzelmünknek, hogy szinte végig vezettünk. Védekezésben sok problémánk volt, Bánhidi piros lapot kapott, Mackovsek bokája megsérült, de támadásban ellensúlyoztuk a hiányosságainkat. Az ilyen rangadók különösen jól szolgálják a sportágat, remélem, hogy Veszprémben is tovább folytatódik a megkezdett munka. A bajnoki címet a családomnak szeretném ajánlani, mert öt hónapja nem voltam otthon, Spanyolországban.

2020/2021-ES BAJNOK MOL-PICK SZEGED CSAPAT ÖSSZEÁLLÍTÁSA:

Mirko Alilovic, Bajus Brunó, Bánhidi Bence, Bodó Richárd, Dean Bombac, Joan Canellas, Matej Gaber, Jonas Källman, Stanislav Kaspárek, Kecskés Dániel, Luka Krivokapics, Borut Mackovsek, Mikler Roland, Nagy Tibor, Bogdan Radivojevics, Rea Barnabás, ifj. Rosta Miklós, Mario Sostaric, Luka Stepancic, Martin Stranovsky, Szilágyi Benjámin, Tóth József, Dmitrij Zsitnyikov.

Edző: Juan Carlos Pastor

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App