Karácsonyi rapszódia

Első fejezet:

30 éve történt!

A szegedi Asztalitenisz Sport Klubba látogattam el, ahol Major Endre paralimpikonnal készítettem interjút.

Az elmúlt 30 év pár mondatban. Történet egy sportolóról, aki fiatalon, baleset következtében tolókocsiban folytathatta életét.

A sportklubba érve már kintről lehetett hallani a pingponglabda pattogását, a teremben Endre már javában edzett H. Jánossal.

M.E. –  Látod Laci a mi sportágunk kötöttebb, de itt is vannak pörgetések, szervák, és sok saját egyénileg kifejlesztett ütések.

SZ.L.: Gondolom azért itt is vannak kategóriák?

M.E. – Igen! Minden versenyzőt sérülése alapján kategorizálnak 1-5ig. Aki súlyosabb, mint én az 1-es kategóriába esik. Sajnos – vagy inkább úgy mondanám valahol jó számomra – a felkészülések miatt, nincs sok hasonló ebben a kategóriában és így a felkészülésem is nehezebb. Vannak, országok ahol többen vannak a pl.: Dél-Korea, Olaszország, ők meghatározóak minden kategóriában.

SZ.L.Jelenleg hányadik vagy Endre?

M.E. – Most pillanatnyilag a világranglista 2. helyén állok. A szlovák, szlovén versenyről is idén aranyéremmel jöttem haza.

SZ.L. – Ez azt is jelzi, hogy a legjobbak között vagy?

M.E. – Szerintem a pillanatnyi eredmény egy nagyon jó helyezés, én magamat a legjobb tíz közé sorolnám. Most az elmúlt versenyeken nagyon jó sorsolás következtében az olaszok megverték a dél-koreai versenyzőket és én a döntőben az olasz versenyzőket tudtam legyőzni egymás után kétszer is, így ezt a jelenlegi világbajnoki állásomat meg kell becsülnöm, és az edzőmmel együtt fogjuk eldönteni, hogy a jövő évben, mely versenyeken veszek részt.

SZ.L. – Hogyan jellemeznéd a felkészülésed?

M.E.:  Mivel az én kategóriámban nincs sok hasonló erősségű versenyző, így a határon túlra Szerbiában vannak versenyző társak, akik el szoktak hívni és együtt készülünk fel, ami nekik is nagyon eredményes. Sok barátom lett amióta „székben” élem az életem.

SZ.L. – Mi történt 30évvel ezelőtt?

M.E.:  December közepe volt, három nappal az eljegyzésem előtt történt. Egy közúti baleset során egy fának ütköztem. Nyakcsigolya törést szenvedtem, ami azt jelentette, lebénultam. A kórházban az orvos szavai még mindig itt csengenek a fülemben! …. „Endre egy-két hét és lehet hazamenni, de sajnos csak tolókocsiban tud majd”…! Ezt számomra húszévesként, nem volt könnyű dolog feldolgozni. Imádtam a küzdősportot, mellette masszőrként dolgoztam, és mint minden fiatal korombéli éltem az életet. Ami viszont ezután jött, az egy másfajta élet, és ahhoz igazítani mindent, minden téren.

Sz.L. Hogy élted meg a történteket?

M.E. – Nem volt könnyű! A mai napig vannak olyan helyzetek, amik nehézséget okoznak, és amit egy egészséges embertársam nem is vesz észre, az nekem sokkal nagyobb probléma, amit meg kell oldjak. Itt van ez a hús szelet (közös ebéd mellett folytattuk a beszélgetést), amit otthon sajátos módon meg tudok enni, itt viszont úgy nem lehet, sokszor ezért nem megyek, megyünk étterembe, egy hús felszeletelése is nehézkes, nekem ez egyedül nem is sikerül. De megköszönöm, ha ezt megteszed nekem.

Így volt ez a barátokkal is nehezen tudták feldolgozni, vagy fel sem tudták igazából és az évek alatt kicserélődött a baráti kör is.

SZ.L.: Legyen ez egy következő fejezet, amiről beszámolok majd.

Köszönöm, hogy eljöttél és Kellemes Ünnepeket kívánok.

M.E.: Én is köszönöm a meghívást és mindenkinek Kellemes Ünnepeket, és áldott békés újévet kívánok!

 

A cikket a szegedi John Bull Pub, és a Kabay Patika támogatta.

Köszönjük!

 

 

Fotó: Szokodi L.

www.szokodiacademy.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App

Powered by Live Score & Live Score App