FÉRFI VÍZILABDA OB I. ALAPSZAKASZ 30. FORDULÓ

-Küzdelmes jó hangulatú mérkőzésen nyert a Vasas, a Szentes ellen.

 

Hazai pályán, nézők előtt  játszhatta le a 2020/2021-es szezon utolsó mérkőzését a Szentes, a Vasas ellen. Az első két negyedben a hazai csapat igencsak megfricskázta a fővárosi alakulatot. Fotó/Szokodi L.

Pellei Csaba alakulata az első negyedben a jó védekezésnek is köszönhetően, csak két gólt kapott a Vasastól, és egy gólt is tudtak szerezni.

Fotó/Szokodi L.

A második negyedben is szoros férfias küzdelem volt, aminek a kilátogató szurkolótábor is önfeledt örülhetett.

Fotó/Szokodi L.

A félidőben Vad Lajos a fővárosi csapat vezetőedzője eligazítást tartott, és bizonyára nagyobb intenzitásra ösztönözte a csapatát, mert a következő negyedben már egy magabiztosabb Vasas ugrott a vízbe és ez az eredményen is meglátszott.

Fotó/Szokodi L.

A harmadik negyedben hat gólt zúdított a Kurca-parti csapat kapujába, a  hazai csapat csak egy góllal tudott válaszolni a nyolc gólos előnnyel már nem tudott mit kezdeni a Szentes.

Az utolsó negyedben öt gól esett, ebből a fővárosiak hármat lőttek, a hazaiak kettőt ami után ki is alakult a végeredmény, megérdemelt nyert a Vasas. A Szentes a bajnoki tabella 11. helyén zárta a bajnokságot.

 

Metalcom Szentes – A-Híd VasasPlaket 7–16 (1–2, 3–5, 1–6, 2–3)
Szentes, Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda, 40 néző, Vezette: Kenéz, Kovács S.
Metalcom Szentes: Kovács K. – Kókai, Pellei K. 2, Garancsy 1, Hegedűs 1, Somogyi, Takács J. 1. Csere: Mátyók 1, Lajkó, Vörös, Bozó, Fülöp, Pellei F. 1. Vezetőedző: Pellei Csaba.
Vasas: B. Mitrovics – Brguljan 2, Vadovics 2, Randelovics 2, Szatmári 2, Bátori 3, Bedő 1. Csere: Sélley Rauscher 3, Simon, Takács B. 1, Magyar. Vezetőedző: Vad Lajos.
Gól – emberelőnyből: 5/0, ill. 11/8.
Ötméteresből: 2/2, ill. -.
Kipontozódott: Kókai.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ:

(Balról, Séllei-Rauscherd D., Vad L., Pellei Cs., Kovács K.)

KLIP/SZAMY

FÉRFI VÍZILABDA OB I. ALAPSZAKASZ 30. FORDULÓ

TOVÁBBI EREDMÉNYEK:

SZOLNOKI DÓZSA–KSI SE 17–9 (5–0, 6–1, 3–2, 3–6)

UVSE-HUNGUEST HOTELS–PANNERGY-MISKOLCI VLC 7–3 (1–0, 3–1, 1–2, 2–0)

TIGRA-ZF-EGER–SZEGEDI VE 10–9 (3–3, 2–4, 4–1, 1–1)

TATABÁNYAI VÍZMŰ SE–DEBRECENI VSE 6–4 (1–1, 1–2, 2–1, 2–0)

BUDAPESTI HONVÉD SE–BVSC-ZUGLÓ-MKB EUROLEASING 10–18 (0–3, 3–6, 3–4, 4–5)

PVSK MECSEK FÜSZÉRT–KAPOSVÁRI VK 16–9 (5–1, 4–4, 3–1, 4–3)

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App

Powered by Live Score & Live Score App