-Japán és orosz aranyérem a vb nyitónapján.

 

Vasárnap a  világbajnokság első napján, a női 48kg-os súlycsoportban első magyar indulóként, Csernoviczki Éva,  lépett a pástra. Az első mérkőzését megnyerő olimpiai bronzérmesünk, a második körben sérülés miatt nem tudott pástra lépni, számára a világbajnokság ezzel véget ért, de tegnapi jó hír, hogy indulhat a tokiói olimpián. Ugyan ebben a számban indult, Mamira Luca, aki az utolsó pillanatban került be a csapatba, az első mérkőzésen kikapott a jóval esélyesebb  kazah, Otgontsetseg Galbadrakhtól.

Csernoviczki Éva 48 kg-ban elért eredményei:

1. forduló: Csernoviczki Éva–Gulnur Muratbajeva (üzbég) 10–0;

2. forduló: Csernoviczki Éva–Distria Krasniqi (koszovói) mérkőzés nélkül 0–10

(Fotó: MJSZ, Horváth György)

Irány Tokió!

 

„Úgy gondolom, már az is csoda volt, hogy el tudtam indulni a világbajnokságon – sóhajtott nagyot Csernoviczki Éva. – Két célom volt ezen a versenyen, az egyik az, hogy visszatérjek a megszokott rutinhoz, hiszen elég régen fogyasztottam le a negyvennyolc kilóba, szerencsére viszonylag könnyen ment a fogyasztás. A másik az, hogy az olimpia előtt újra versenykörülmények között judózhassak. Az első mérkőzést sikerült megnyerni ipponnal, aminek nagyon-nagyon örülök, de aztán utána… Nem szoktam előre megnézni a sorsolásomat, de tegnap már megtudtam, hogy a világranglista elsőhöz kell bemérkőznöm, akivel már tavaly is összekerültem a hazai rendezésű Grand Slamen. Két dolgot megbeszéltünk apával, hogy egyrészt kellenek a mérkőzések, de ha úgy alakul, akkor a sérült lábammal nem szabad kockáztatnom. Még nem érzem annyira stabilnak a lábam, hiszen nyolcadikán lesz hat hónapos az operáció óta, valójában csak két hete judózhatok.”

Csernoviczki Éva elmondta, a tokiói részvétel már a verseny előtt sem volt számára igazán veszélyben, de a világbajnokságon is jól alakultak az eredmények, győzelmével javítani tudott pontszámán, a rá veszélyes riválisok pedig nem tudtak olyan eredményt elérni, hogy beelőzzék.

„Csak azt sajnálom, hogy voltak könnyű ágak is, jó lett volna több kört menni. Ez az utolsó világbajnokságom és az utolsó előtti versenyem, úgyhogy igen, elég csalódott voltam, de az ésszerűség most ezt diktálta, ezt a döntést kellett meghoznunk, hogy rendesen felkészülhessek az olimpiára.”

A délutáni program látványos megnyitó ünnepséggel kezdődött. A szervezők, amikor ezt a programot összeállították, még nem tudhatták, hogy végül, néhány nappal a világbajnokság rajtja előtt zöld lámpát kapnak, és beengedhetik a nézőket is a sportcsarnokba. A megnyitó szereplői egy hatalmas vetítővászon előtt idézték meg a judo szellemiségét, köszöntötték a világ minden kontinenséről, összesen 118 országból Magyarországra érkező vendégeket.

MEGNYITÓ

(Fotó: MJSZ, Horváth György)

Elsőként Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke köszöntötte a világbajnokság résztvevőit, százkilencven ország televízió nézőit és azokat a nézőket is, akik a helyszínen tekinthetik meg a világbajnokság küzdelmeit.

„A magyar judocsalád nevében szeretném megköszönni a magyar kormány támogatását és a nemzetközi szövetség együttműködését, kollégáimnak, az önkénteseknek és mindenkinek, akik lehetővé tették ennek a nagyszerű eseménynek a megrendezéséhez” – tette hozzá az MJSZ elnöke.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, Magyarország sportnemzetként tartja magát számon, az olimpiai éremtáblázaton a legjobb tíz közé tartozunk, annak ellenére, hogy ez egy kis, tízmilliós ország. Beszélt a barcelonai magyar sikerekről, amellyel feliratkozott a sportág legjobbjai közé.

„Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország ilyen rangos világversenyeknek adhat otthont. Kívánok mindenkinek jó versenyzést, ismerjék meg az országunkat, csodálatos fővárosunkat, ismerkedjenek meg a magyar vendégszeretettel, Isten hozta Önöket Magyarországon” – mondta Gulyás Gergely miniszter.

Marius L. Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke is köszöntötte a világbajnokság vendégeit, résztvevőit, köszönetet mondott a magyar kormánynak, a magyar judocsaládnak azért, hogy lehetővé tette a világbajnokság megrendezését.

„A judocsalád nagyon régóta összetartó, szolidáris. Szeretném, ha ez a család a jövőben is példát mutatna a sportvilágnak ezekről az értékekről” – fejezte ki reményét Marius L. Vizer.

(Fotó: MJSZ, Horváth György)

Forrás: Magyar Judó Szövetség

Világbajnokság, Budapest

FÉRFIAK

60 KG (46 induló)
1. Jago Abuladze (orosz)
2. Guszman Kirgizbajev (kazah)
3. Francisco Garrigos (spanyol)
3. Karamat Huseynov (azeri)
5. Walide Khyar (francia)
5. Magzan Samsadin (kazah)
7. Unubold Lkhagvajamts (mongol)
7. Janiszlav Gercsev (bolgár)

NŐK

48 KG ( 42 induló)
1. Cunoda Nacumi (japán)
2. Koga Vakana (japán)
3. Julia Figueroa (spanyol)
3. Urantsetseg Munkhbat (mongol)
5. Distria Krasniqi (koszovói)
5. Keisy Perafan (argentin)
7. Laura Martinez Abelenda (spanyol)
7. Shirine Boukli (francia)
CSERNOVICZKI ÉVA (Ippon Judo Tatabánya) és
MAMIRA LUCA (Toto Sport) helyezetlen

A magyarok eredményei
NŐK
48 KG. 1. forduló: Csernoviczki Éva–Gulnur Muratbajeva (üzbég) 10–0; Mamira Luca–Otgontsetseg Galbadrakh (kazah) 0–10. 2. forduló: Csernoviczki Éva–Distria Krasniqi (koszovói) mérkőzés nélkül 0–10

A PROGRAM

JÚNIUS 7.,HÉTFŐ (Tv: M4Sport, 10:00 és 17:00, élő)
Férfiak, 66 kg
 (címvédő: Marujama Josiro, japán;
magyar induló: –)
Nők, 52 kg (címvédő: Abe Uta, japán;
magyar induló: Pupp Réka, Atomerőmű SE)
10:00: selejtezők; 17:00: érmes mérkőzések, döntők

FONTOS INFORMÁCIÓ A NÉZŐKNEK

A világbajnokság második versenynapjától kezdve minden nap 3000 néző tekintheti meg a helyszínen a világbajnoki küzdelmeket. A szervező bizottság arra hívta fel a figyelmet, hogy akik az ingyenes belépőkért regisztráltak, minden nap 13 óráig vehetik át belépőjüket, utána megnyitják a belépési lehetőséget minden védettségi igazolvánnyal rendelkező előtt, természetesen a létszám erejéig.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App

Powered by Live Score & Live Score App