-Szűcs Valdónak nem jól kezdődött az idei versenyszezon.

„Az első vizsgálatok után úgy tűnik nincs nagy gond, de óvatos vagyok”.- Szűcs Valdó

 

 

  • Szűcs Valdó szezonja nem teljesen úgy indult, ahogy eltervezte. Bár a téli felkészülése jól sikerült, és fejben is nagyon erősnek érezte magát, az elmúlt két versenyén egy kiújuló sérülés hátráltatta. Mivel a koronavírus terjedése miatt a viadalokon nem volt lehetősége egyből masszőrhöz fordulni, krémekkel és saját maga masszírozásával próbált segíteni.

A toruni verseny előtt kihagytam három napot, de ezt követően nagyon jól éreztem magam, és úgy gondoltam minden rendben lesz. Bár nem gátaztam, de a koordinációs futások során nem éreztem semmilyen fájdalmat. Még az előfutamot megelőző bemelegítésnél sem tűnt úgy, hogy baj van, a futamban azonban már az első gyorsabb gát fölötti mozgásnál elkezdett fájni a combom, így feladtam a versenyt. Nem akartam, hogy még nagyobb sérülést szedjek össze és esetleg a teljes izom átszakadjon. Az MRI felvételek alapján egy kisebb szakadás van a jobb combhajlítómban. Valószínűleg egy kiújuló sérülésről lehet szó, mert korábban ezzel a lábammal már volt probléma.

„Az első vizsgálatok után úgy tűnik nincs nagy gond, de óvatos vagyok. Szeretnék elindulni az országos bajnokságon, és ott megvédeni a címemet, de a prioritás most az, hogy ne alakuljon ki nagyobb sérülés. Korábban volt, hogy egy hét alatt felépültem, de elképzelhető, hogy most hosszabb rehabilitációra lesz szükség. Nehéz helyzetben vagyok, hiszen a kontinensviadalon is nagyon szeretnék futni és esetleg bekerülni a döntőbe, ugyanakkor nem lenne jó, ha összeszednék egy komolyabb sérülést, ami esetleg már az olimpiára is kihathat. Hallgatni fogok a testemre, de beszélek az edzőimmel és a menedzseremmel is. Együtt kell egy jó döntést meghoznunk.”

Szűcs Valdó azt mondja, akkor sem keseredik el, ha esetleg az Eb-n nem tud pályára lépni.

„Az elmúlt évben volt néhány nehezebb hónapom, ráadásul a koronavírust is elkaptam, de most úgy érzem mentálisan nagyon erős vagyok. Fejben és lélekben is jól vagyok, de úgy érzem a testem most nem akar engedelmeskedni az agyamnak. Persze egy-egy sérülés esetében mindig megfordul az ember fejében, hogy miért pont most, és miért pont velem történik ez, de próbálom úgy felfogni, hogy akkor sincs semmi vesztve, ha számomra most kimarad néhány verseny. Talán okkal történt mindez és a Jóisten is tartogat még számomra valamit a nyári szezonra” – zárja szavait.

Jobbulást kívánunk!

Fotó/SZAMY

Azért egy kis vigasz a szurkolóknak Valdó az idei metzi fedett pályás atlétikai versenyen így is a 4. helyen ért célba.

METZ FEDETT PÁLYÁS ATLÉTIKAI VERSENY 60 MÉTERES FÉRFI GÁTFUTÁS DÖNTŐ,

EREDMÉNYEK:

  1. EATON JARRET    (USA)                    7.54
  2. BAJI BALÁZS         (HUN)                   7.71
  3. CONSTANTINO GABRIEL (BRA)     7.71
  4. SZŰCS VALDÓ      (HUN)                    7.79
  5. PERINI LORENZO (ITA)                      7.84

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App