A kreatív Bódi Ákos, és csapata!

A fodrász szakmában ki ne ismerné Bódi Ákost, ő a TIGI  hajápoló cég európai kreatív igazgatója. Láttam már számos bemutatóját, idén a Battersea TIGI Academyn találkoztam vele, ahol háromnapos szemináriumot tartott nekünk, húsz magyar fodrásznak a Díva KFT. jóvoltából.

A tréningre saját szerszámjaimat vittem magammal. A bemutatkozás és köszöntő után Ákos gyorsan elmondta a programot,  ami akkor még könnyűnek tűnt.

Képzelhetitek a délelőtti bemutató után, mi következtünk a délután folyamán, választhattunk vágás, vagy festéstechnika.

A délelőtti előadásokat Ákos, Marina, Piero, és a technikai team tartotta. Fellapozva a TIGI Modern Classics katalógusát egyből az jutott eszembe ez nagyon tetszeni fog, mivel minden frizura annyira könnyű, hordható egyszóval utcai stílus. Bódi Ákos, és Kovács Marika munka közben.   Piero Gentile munka közben. Fotó: Szokodi L.

Kávészünetben Ákos is megemlítette ezt így tervezték a mostani oktatásnak a TIGI alaphajvágás lesz a hangsúly, és a szalonmunka.

A három nap alatt  elkészítettem Magdalena, és Deborah frizuráját Marika és Ákos segítségével. Felválasztás! Felválasztás! Felválasztás Szokodi Úr!

A precíz kiemelés után vághattam, vághattuk le a tincseket. Folyamatosan csak arra törekedett Ákos és a kreatív csapat tagjai, hogy mi minél pontosabban tudjuk elsajátítani a TIGI alaphajvágásokat. Ez nagyon megfogott, hogy a csapat tagjai ennyire segítőkészek voltak. A nap végén egy „kis tracsparti”,  na ne nagyra gondoljatok hiszen kimerültünk, de egy pohár sör és egy kis „fodrász pletyizés” után ugrottam az ágyba és csuktam be szemem, hogy másnap fitten harcra készen ollóval a kezemben kezdjek egy új frizura elkészítésének. Gyorsan eltelt ez a három nap, ami után összeszedve a szerszámokat, és az elkészített babafej frizurával elköszönve a TIGI csapattól indultam el a reptérre.

Ebben a szakmában nem tudunk olyan „öregnek” lenni, hogy ne kellene valami ujjat, „ TIGI-t tanulni”. Biztos vagyok benne, hogy jövőre is olyat fogunk tanulni Ákostól, és a csapattól, ami a szakmai tudásunkat fogja gyarapítani.

Cikk: Szokodi L.

 

 

 

 

 

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App